- Dr. Pungur József - De Profundis Zsoltárok 130.1 „A - TopicsExpress



          

- Dr. Pungur József - De Profundis Zsoltárok 130.1 „A mélységből kiáltok Uram”...hangzik évezredek óta az örök adventi imádság Istenhez. Mindig akkor erősödik fel amikor egy-egy civilizáció a végnapjait éli. Akkor amikor egy hatalom már nyiltan áthág minden örök erkölcsi törvényt, uralkodása, kapzsisága kizsákmányolása, elnyomása milliók meggyötört, kizsigerelt, már az állati sorba taszított ember puszta létét fenyegeti, amikor már nem remélhet segitség sehonnan és nincs sehol a földön olyan hatalom mely megszabadithatná, nos ilyenkor tör fel a halál ra szánt ember lelkének mélységéből mintegy halál-sikoly az örök adventi ima, a de profundis kiáltása a Mindenség Urához szabaditásért, megváltásért esengve. A történelem mélységében oly sokszor elhangzó emberi kiáltást először a zsoltáros ajkáról elhangzottként jegyezték fel. Valószínű akkor amikor levert népét a győztesek Asszíriába vagy Babilóniába hajtották fogságra (Kr.e. 722, 586). Feltört ez az ima az őskeresztények üldöztetésének évszázadaiban a meggyötört hívő lelkekből, amikor római császárok elnyomása alatt korbácsütésektől nyögtek, cirkuszok prondján vadállatok marcangolásának halálhörgései közepette, amikor nem látszott a szabadulás lehetősége sehol a horizonton. Egy velejéig megromlott, erkölcstelen, rabszolgatartó és elpuhult társadalomban, ahol a gazdagok egyre gazdagabbak, s a szegényebben egyre szegényebbek lettek, akiknek élete semmit sem számitott már – az új hit futótűzként terjedt, mert alapeszméje minden addig tapasztalatnak ellenkezőjében gyökerezett: a könyörületességben, az emberi méltóságban, egyenlőségben, Istenben, a megváltásban való hitben és erkölcsben. Az összeomló római birodalom romjain kisarjadt és felnövekedett a jövendő élet hajtása: a Keresztyény Európa. Korunk a megöregedett, önmagukat felélő, elgyengült világbirodalmak összeomlásának kora. Alig húsz éve a világtörténelem egyik levéresebb hatalma, a kommunista birodalom omlott össze a szemünk előtt – jóllehet roncsai igyekeznek túlélni és tovább pusztítani. A helyébe lépő globalizált kapitalista világnak sem kellett több mint húsz év ahoz, hogy mérhetetlen és regulázást nem tűrő féktelen kapzsiságában kitermelje önmaga halálos kórját: a jelenlegi pénzügyi világválságot amely menthetetlenül világgazdasági válságot idézett elő – amelyben benne vagyunk. Megroppant és fölállni aligha fog tudni már. Sorsa csak enyészet lehet. Sajnáljuk talán? Nem! Hiszen nem hozott semmiféle megoldást a világ égető problémáira – egy mozgató motívuma volt csupán: a mérhetetlen harácsolás mindenre és mindenkire való tekintet nélkül! Az emberiség felemelése helyett a maga ekölcstelenségét terítette a világra. Politikalilag „korrekt” lett az istentelenség, az erkölcsi normák elvetése, a nevelés leépitése, a másság piedesztálra emelése, az elvtelen, csak magának kaparó életvitel, az élet „hedonisztikus” elve; egy „új” Európa épitése a 2000 éves kereszténység kihagyásával, nemzet, faj tagadásával – mindenféle ősi gyökér felszámolásával. Szenvtelenül engedte a föld, a vizek és a levegő mérhetetlen elszennyeződését, a föld kincseinek kiszipolyázását és elherdálását. Immár 90 éve, hogy szenvtelenül ránkerőszakolták Trianon békediktátumát, amin még Hitler is enyhített, s amit Párizsban kéjelegve ismételtek meg, beszoritva minket egy életképtelen, gyűszűnyi országba ahonnan tehetetlenül nézhetjük határaink mellett halálra szánt véreink egyharmadának vergődését, elnyomását, lassú felszámolását és elpusztítását. Ráadásul meg ránkültettek egy kormányt amelyik egy haldokló rendszer utolsó csatlósává tette országunkat. Egy összeomló „szép új világ” romjai között vergődve, amikor sehol a láthatáron nem látszik megoldás – belőlünk is felszakad az örök adventi kiáltás Isten felé: de profundis...! A veszedelmet amiben benne vagyunk már egyre többen látják, viszont a kiútról megoszlanak a vélemények. Szinte közös vonásuk a külső, a politikai szférában megtörténő változás. Ez azonban csak fájdalmasan hosszú idő után válik valóvá. Egyetlen járható út maradt, az ami mindig is volt a megújulás titka: egyenként kell megújulnunk belülről, szívünkben és lelkünkben. Amíg ez megnem történik a gyökeres változás csak „sültgalamb várás” marad. A változást helyettünk senki más nem fogja elvégezni! Ám a változás csak akkor fog megörténni ha egyen-egyenként visszatérünk régi, megtaró gyökereinkhez: Istenhez, hithez, erkölcshöz, felelősség-vállaláshoz, ősi hagyományainkhoz, magyarságunkhoz és édes hazánkhoz. Magyar adventünk – várakozásunk – csak így fog boldog beteljesedéssé válni! Dr. Pungur József református lelkész Edmonton
Posted on: Fri, 29 Nov 2013 16:16:21 +0000

Recently Viewed Topics




© 2015