1 A félhomályba burkolódó árokpartot fürkésztem, nem - TopicsExpress



          

1 A félhomályba burkolódó árokpartot fürkésztem, nem fekszik-e ott az anyám valahol, ki tudja, milyen állapotban. Kora este óta, amikor vonattal útnak indultam Pestről, a vihar miatt legalább tizenöt fokot hűlt a levegő. Rövidnadrágban és pólóban dideregtem, és mostanra bőrig is áztam. Egy méretes, gyulladt tályog is kínzott, a jobb herémen, ami a járást nehezítette meg. Minden lépésnél belémnyilallt a fájdalom, amit úgy próbáltam enyhíteni, hogy szétterpesztett lábakkal közlekedtem. Emiatt lassan haladtam. Az eső pedig reménytelenül szakadt. Az árokparton nem láttam anyámat. A töltés mellett jobbra kellett fordulnom, ahonnan már csak két perc a falu főtere. Éppen odaértem a kis éjjel-nappali bolt elé és be akartam lépni, fellélegezve, hogy pihenek egy keveset és egy percre az esőtől, a hidegtől és a fájdalomtól is megszabadulok, amikor az eladó megjelent az ajtóban. Láthatóan felháborította, hogy megkérdezem, kaphatnék-e egy doboz cigarettát. Az utamat elállva rávágta, hogy néha azért ő is elmehet vécére. Azzal belülről magára zárta az ajtót, én meg kintragadtam az esőben. Az, hogy az anyám eltűnt, néhány órával korábban derült ki. Amikor felhívtam apámat, azt mondta, megbeszélték, hogy hazautaznak Pestre, de miközben ő pakolt, az anyám valamin megsértődve elküldte a pokolba, majd fogta magát és gyalog útnak indult. Az nem volt világos, hogy pontosan hová, leginkább csak onnan el. Apám először nem aggódott, gondolta, előbb-utóbb megjön az esze és visszajön. Ahogy telt-múlt az idő, kezdett ugyan nyugtalankodni, de egyelőre erősebb volt benne a méltalankodás amiatt, hogy anyám kiabálva otthagyta, ezért nem indult utána.
Posted on: Fri, 27 Sep 2013 19:10:25 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015