A kutyahúslakoma ellen tiltakoznak az állatvédők - TopicsExpress



          

A kutyahúslakoma ellen tiltakoznak az állatvédők világszerte. Kezdetét vette Yulinban (Dél-Kína) a napéjegyenlőség ünnepe, ahol június 20-án éjjel ezrével érkeztek meg szűk ketreceikben a lakomaként szolgáló, napok óta élelem és víz nélkül tengődő kutyák. Ezt a napot a magyarországi központú Julius-K9, Európa vezető kutyafelszerelés-gyártója a „Társállatok Világnapjává” („Stop Killing Dogs” day) nyilvánította. Célul tűzte ki, hogy 2013-tól kezdve minden évben ezen a napon rendezvényekkel, akciókkal tiltakozzon a yulinihez hasonló fesztiválok ellen, ahol hagyományokra hivatkozva szándékos kínzások után pusztítják el az állatokat. Ezzel a világnappal szeretné felhívni a figyelmet a kínai és más, távol-keleti országok állatvédőinek elkeseredett szélmalomharcára. A Julius-K9 célja továbbá, hogy kapcsolatot, együttműködést keressen olyan állatvédő szervezetekkel, melyek közvetve vagy a helyszínen tudnak fellépni az állatkínzással egybekötött rendezvények ellen. A yulini fesztivál elleni felháborodás megmutatta, hogy az állatok jogaiért harcoló szervezetek száma egyre növekszik Kínában is. A Boai Small Animal Protection Centre (Boai Kisállatvédő Központ) már demonstrál Yulinban a hónap eleje óta, hogy a helyi vezetés mondja le a rendezvényt. Reményt fűznek ahhoz, hogy nemzetközi segítséggel, figyelemfelkeltéssel legalábbis szigorodjanak Kínában az állattartás szabályai. Kifejezetten a kutyák társállattá minősítése, haszonállati voltából való kiemelése viszont rövid távon lehetetlen, annak ellenére, hogy a hobbi-kutyatartók száma hihetetlen mértékben emelkedik. Maga az államvezetés is felismerte a kutya, mint társ jelentőségét, kiemelkedő képességeit, és a világ legnagyobb szolgálati kutyás egységét tartja fent - többek között reprezentációs céllal - döbbenetes méretű bemutatók számára, melyet a kínai média kiemelt hírként kezel. Érthető tehát, hogy a feszültség az ellenzők és pártolók között ilyen kutyaevő fesztiválok alkalmával évről évre nő, mert a kutyák általában a brutális bánásmód ellenére is ragaszkodóak, kedvesek az emberrel, hóhéraikkal. A kínai kormány a helyi és nemzetközi online aktivisták nyomására felügyelőcsoportot hozott létre, melynek ellenőrzési joga van a yulini rendezvény felett. „Úgy gondolom ez a csapat enyhíteni fog a kegyetlenségen, de szinte kizárólag a felszínen” - mondta Du Yufeng, a Boai Kisállatvédő Központ alapítója. Hozzátette, hogy az állatokat haláluk előtt nem sokkal jól elverik. „Minél többet kutakodunk, annál több szörnyűségre derül fény!” A kínai kormány azt nyilatkozta, hogy nem tudja beszüntetni a fesztivált. Arra hivatkoznak, hogy a helyiek által szervezett eseményeket nem szüntethetik be. A fesztivált akár 10.000 ember is meglátogathatja - írja a South China Morning Post. A kutyák legtöbbször éjszaka, konvojokban érkeznek a városba, vagy 3-4 órakor hajnalban, hogy az állatvédő aktivisták kevésbé tudják követni vagy feltartóztatni a kutyák számára gyalázatos körülményeket biztosító szállítójárműveket. Európában jelentős különbségek vannak a kutyák tartására vonatkozó jogi szabályozásban. A kutyahús kereskedelmi forgalomba hozatala viszont mindenhol tilos, melynek nemcsak állatvédelmi, hanem egészségügyi okai is vannak. Julius-K9 Sajtó
Posted on: Fri, 21 Jun 2013 19:51:01 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015