A motor a part egyik parkolójában áll meg. Igazság szerint fel sem tűnik, csak mikor David háta egyszer csak eltűnik a fejem alól. Majdnem le is zuhanok a motorról, de a sors kivételesen megszán, és nem égetem be magam totálisan a srác előtt. - Na, milyen volt? - Túlélhető. – felelek egy mosoly kíséretében. – De mit csinálunk itt? Különben sincs nálam fürdőruha… - Majd veszünk! – vág a szavamba. - Aha. Pont veled fogok fürdőruhát vásárolni. – forgatom meg a szemem. - Felőlem pucéran is szörfözhetsz. – rántja meg a vállát. A pislogásom fél úton elakad mondandója hallatán, de végül valahogyan sikerül túllendülnöm a hallottakon, és rövid úton biztosítom, hogy imádok fürdőruhát vásárolni. Természetesen hangomban érződik a cinizmus, de David ezt figyelmen kívül hagyja, és helyette elindul a parti mindenes bolt irányába. Te jó ég! Ő komolyan gondolja, hogy mi együtt fogunk vásárolgatni? Hát, igen! Legalábbis ahogy itt állok az öltözőben, biztos vagyok benne. A fiú egyébként csak végighordozta pillantását a bikiniken, majd kikapott egy pirosat, aminek a felső része nyakban kötős. Most épp azt próbálom fel, és hát tökéletes. Azt hiszem, van ebben a fürdőruha választásban gyakorlata, és azt hiszem, hogy nem igazán szeretném megtudni, hogy honnan… - Beletaláltál! – lépek ki, majd azonnal meg is torpanok, ugyanis a srác már csak egy szál fürdőgatyában áll előttem. Uram atyám! Még a képzelgéseimben se volt ennyire kidolgozott hasizma, és te jó isten, úgy minden! Engem innen fog elvinni a mentő, ha ezt a látványt még sokáig bámulom. - Van hozzá érzékem! – vigyorodik el. - Akkor szörfözünk? – kérdezem, csakhogy ne tűnjön fel annyira, hogy mennyire nem érdekel más a felsőtestén kívül. - Aha! Gyere! – ragadja meg a kezemet. Amikor ezúttal kezét a már fedetlen derekam köré fonja, kiráz a hideg, a plusz harminchat fok ellenére. Oldalamhoz hozzáér az övé, és ahogy érzem bőrének melegét a hideglelés néhány áramütéshez hasonlítható érzéssel gyarapodik. Mondom, hogy ez már büntetendő! David fog engem eltenni láb alól! Ahogy odaérünk a szörfoktatás/szörfbérlés feliratú táblához, egy harminc év körüli férfi fogad minket. David elmagyarázza neki, hogy mi csak bérelni szeretnénk, ami a részéről egyébként nagyon felelőtlen kijelentés, merthogy én még életemben nem szörföztem, annak ellenére, hogy kilencedik óta Kaliforniában lakom. - Én nem tudok szörfözni. – közlöm azért vele. - Nyugi, megtanítalak! – vet rám egy oldalpillantást. – Szóval csak bérlés! – fordul vissza a pasihoz. - Rendben! Azért ha mégis kéne segítség, mindjárt jön a váltó társam, és forduljanak hozzá! - Köszönjük! – mosolygok rá kedvesen, miközben a kezembe adják a deszkát. Nekem ezen kéne megállnom, a vízen, a hullámok között? Ég veled világ, soha nem felejtem el ezt a tizenhét évet, amit benned tölthettem el! Mire akár csak kapcsolhatnék, David már el is tűnik mellőlem, és a saját deszkáján fekve, evickél befelé. Csak vigyorogva fordul hátra, és kiabál, hogy menjek én is. Aha, kész szerencse, hogy megtanít egyáltalán ezzel az izével menni. Oké, szóval csak ráfekszem, a kezemmel hajtom magam, és onnan majd nyilván ő mondja tovább. Na, a ráfekvés pipa, de mintha egy kicsit elcsúszott volna a bikinim felső része. Ahogy pedig jobb kezemmel odanyúlok, hogy megigazítsam, már bele is borulok a vízbe. Ez a biszbasz itt alattam ingatag… - Várjál, segítek! – lép ekkor mellém valaki. Pillantásom először fedetlen felsőtestén állapodik meg, és talán a megengedetnél, lassabban vándorol csak át az arcára. Azt nem mondom, hogy olyan kidolgozott, mint Davidé, de azért ott van a nyomában. Ráadásul milyen barna. Tuti, hogy egész nyáron, a parton süttette magát. Jessica Adams, nézz már végre az arcára! Gyorsan engedelmeskedek is magamnak, és rövid úton már a srác zöldes-kékes-szürkés szemét tanulmányozom, szőkés tincsein keresztül. Ó, ez a tipikus, menő félhosszú haj! Nem az, az irritálóan hosszú, hanem az a vagány hatást keltő hosszúság. De hiába a hosszú haj, ha nincs tetkó. Egy rosszpont drága! - Köszi. – sóhajtok fel. – Ez a bigyusz nem túl stabil. – rázom a fejem, mire a srác felnevet. - Valóban, nem a stabilságáról híres. – bólint végül, miközben megtartja a deszkát, hogy nyugodtan felfekhessek rá. - Szóval te vagy itt a szörfoktató? – tudakolom, miközben a srác oldalán beljebb evezem magam a vízben. - Igen. Egyébként, Lucas Preston. Egyébként én vonzom a p betűvel kezdődő vezetékneves srácokat. Preston, Peterson, Parker. Ez egy nagyon vicces égi játék, amit már nagyon kezdek unni… - Jessica Adams. - Az a fazon meg gyanítom a barátod! – bök a felénk közelgő Davidre, aki eszméletlenül szexin fest a deszkán állva. - Aha, de nyitott a kapcsolat! – válaszolok meglehetősen hangosan, hogy a megérkező srác is tisztán értse a szavaim. - Innen átveszem! Kösz! – sziszegi eléggé barátságtalanul David, mire Lucas csak bólint, majd vet rám egy kedves mosolyt és visszamegy a partra, hogy az idők közben megérkezett lánybrigádnak kiosszon néhány deszkát. Aha, kizárt, hogy ezek ezt a szörf miatt csinálják. Gyanítom inkább az oktató vonzotta ide őket, de mindegy. Lucasnak csak pénz, engem meg tökre hidegen hagy. - Csak nem féltékeny vagy? – kezdem el húzni rögtön David agyát. - Tudod az első randin, nem illik mással flörtölni. - Úgy emlékszem, nincsenek kötöttségek, és nem haragszom, elvégre is az érzelmeket is mellőzük. – mosolyodom el angyalian. Igen, évezem ezt a helyzetet! Kivételesen én vagyok az, aki mozgatja a szálakat és ez tetszik, arról nem is beszélve, hogy láthatóan a fiút zavarja Lucas. Hát, végül is azt mondta, még a bálon, hogy Logannel illetve a dobos sráccal nem tudom féltékennyé tenni. Na, Lucas már más tészta, amit meg is értek, annak ellenére, hogy egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy leváltsam rá Davidet. Helyes, aranyos meg minden, de most komolyan! Ki választaná a jó fiút, ha ott van egy érzéketlen suttyó is? Arról meg már ne is beszéljünk, hogy Lucas mindössze a munkáját végezte mikor segített felfeküdni a deszkára, és pár perc beszélgetés alatt nyilván nem kezdett rám úgy gondolni, mint jövőbeli barátnőjelölt vagy tudom is én mi. Én sem kezdtem rá, szimplán David volt az, aki beindította ezt a gondolatmenetet a féltékenységével. Ú de elmondhatatlanul jó érzés ez! David Peterson féltékeny egy srácra, akivel két percet beszéltem eddigi életem során! Azt hiszem, virulok egy sort! .:: ::. Az bizonyos, hogy a látszat flörtöm meghozta a hatását, legalábbis Davidnek már eszébe sincs nélkülem beljebb menni a vízben. Már két és fél órája kitartóan magyaráz, és bár a szörfözés továbbra sem lesz a kedvenc elfoglaltságom, tekintve, hogy ez a deszka nem csíp engem – oké, nem tudom, hogy miért utál ennyire, de egyserűen mintha szándékosan ledobna magáról minden alkalommal – el tudom viselni ezt a tanulósdit. Még azt sem tudom kudarcnak venni, amikor ötszázadjára borulok be a vízbe, – és nem, ebben semmi túlzás nincs – mert egyszerűen, ahogy a fiú elkap, teste olyan szorosan simul az enyémhez, mintha a második bőröm lenne. Ahogy pedig végig fut rajtam a borzongás, vagy éppen a gyomrom szaltózgat a szórakoztatásomra, eszembe se jut, hogy normálisan álljak fel végre arra a deszkára. Nekem sokkal kényelmesebb ez így… - Valld be, hogy szándékosan zuhansz be a vízbe! – néz mélyen a szemembe a srác, egy újabb borulást követően. Csak egy ártatlan mosolyra futja, mire hitetlenül megcsóválja a fejét, és bosszúból bedob a vízbe. Oké, megérdemeltem! - Na! – jövök fel azért durcásan a felszínre, tekintve, hogy váratlan mozdulatának hála, az orrom tele ment vízzel. – Most tehetek én arról, hogy ez a szörf deszka nem szeret engem? – vetem be a kölyökkutya szemeket, miközben ismételten feltornázom magam az említett tárgyra. - Igazad van! A bénázásod csak is a deszkának köszönhető! – bólogat. - Te bénának tartasz? – ragadom meg persze mondata első felét, de eszembe sincs rá haragudni. Gyanítom ezzel ő is tisztában van, hiszen bármennyire is igyekszem komoly képet vágni, levakarhatatlan mosoly ül az arcomon. - Attól függ miben! – vágja rá perverz vigyorral az arcán. Oh, az a tipikus diplomatikus válasz, amibe az ember belevörösödik, mert erre mégis mit lehet reagálni. David határozottan flörtölni kezdett, és perverz szavaiba önkéntelenül is beleborzongom, de ennek ellenére arról gőzöm sincs, hogy hogyan tovább. Vegyem fel én is a flörtölő szerepét, és gyakorlatilag játsszam el Sasha-t? Biztos sikerem lenne, hiszen a lányt még nem dobta ki, és láthatóan mindketten élvezik a kapcsolatukat… Vagy esetleg tegyek úgy, mintha perverz hangsúlya fel sem tűnt volna? Bár az, hogy gyakorlatilag a fürdőruhámmal megegyező színben pompázik az egész arcom, nem könnyíti meg a dolgom a színészkedés terén. Peches vagyok, ez van! – Beszélni azt kitűnően tudsz, napi huszonnégy órában, folyamatosan! – folytatja, és magamban hálát adok neki, amiért nem nekem kellett megszólalni. Azt hiszem egy olyan béna témaváltással próbálkoztam volna, mint mondjuk „te amúgy szereted a kínai kaját?” Vagy valami hasonló frappáns kérdés. - Hé! – lököm meg szórakozottan a vállát. – Azért te sem vagy egy csöndes típus. A kettőnk közötti különbség, hogy míg én érdekes dolgokról beszélek, addig te magadról! – vigyorodom el, és naná, hogy a következő pillanatban már borul is a deszka, én meg ismételten a víz alatt végzem. Ezúttal röhögve jövök fel, és épphogy csak sikerül levegőt vennem, megint nélkülöznöm kell. Na, de ezúttal egészen más – sokkal elfogadhatóbb – okból kifolyólag. Elég csak megéreznem a fiú ajkait az enyéimen, hogy elfelejtsem minden sérelmemet, sőt elfelejtsem még a nevemet is. Furcsa belegondolni, hogy van, akinek egy érintéstől, egy cselekedetétől teljesen kifordulunk önmagunkból. Hogy az a valaki egy gesztussal megnyugtat, vagy éppen felidegesít! Hogy nem kell magát törnie semmiért, mert olyan szinten képes manipulálni, hogy még a saját családodért sem tennél meg annyi mindent, mint érte. Ez persze a maga módján hülyeség, meg minden, de mikor David megcsókol, tényleg úgy érzem, hogy ha kell, leugrom érte egy felhőkarcoló tetejéről, méghozzá dalolva. - Na, és ebben milyen vagyok? – csúszik ki a számon. Jessica, te komolyan mondom, hülye vagy! Hm, egyszerre felemelő és sértő ilyet mondani magamra! Felemelő, ha az agyam szemszögéből nézzük, és sértő, ha minden más érzékszervem szemszögéből nézzük! De azt hiszem, igazából ez se nem felemelő, se nem sértő, hanem szimplán őrült és ketyós… - Határozottan tehetséges vagy! – válaszol a fiú, majd ismételten megcsókol. .:: ::. Azt hiszem elég lett volna egy szörf deszkát bérelni. Mivel egyedül hót béna vagyok hozzá, David úgy is mellettem van, hogy segítsen legalább felállni az említett tárgyra, ebből adódóan neki tök felesleges a deszka. Vagy inkább nekem tök felesleges, és bámulhatnám inkább a partról a meztelen felsőtestét, de mindegy. Különben is, így jobban jártam! - Figyelj, én reménytelen eset vagyok, és már sötétedik! Beszélgessünk inkább! – kérlelem a srácot, aki szavaimra felnéz a valóban kissé sötétebb kékben pompázó égre. Nem tudom, hogyan szaladt el ennyire az idő, de van egy olyan érzésem, hogy a „csókcsatánk” igen fontos tényezője volt az idő repülésének. Mintha mikor lehunytam a szememet még világos lett volna, aztán mikor ismételten kinyitottam, már csak a lebukó napot láttam. Most pedig már jó, ha néhány sugara beszínezi az eget. - Miről akarsz beszélni? – kérdezi szemöldök ráncolva, és bár arára van írva, hogy nem igazán szeret csak úgy dumálni, készségesen felül velem szemben a szörfdeszkára. - Bármiről! – vágom rá lelkesen. - Aha… - forgatja meg a szemét. Azt hiszem, átlát rajtam. Tulajdonképpen a szándékom sokkal inkább az, hogy megtudjak róla egy-két dolgot, és mintha ő ezt nem igazán szeretné. Legalábbis az arcán helyet foglaló fájdalmas arckifejezés igen erősen erre enged következtetni. - Jó, igazából rólad akarok beszélni. - Mit akarsz tudni? - Hát, hogy van-e testvéred, mi a kedvenc együttesed neve, meg hasonlók. – magyarázom. David elmosolyodik, tekintve hogy mondanivalómat heves gesztikulálással adom elő, de nem igazán tud érdekelni, hogy éppen rajtam szórakozik. Észveszejtő külsejével némileg kárpótol… jó, maximálisan kárpótol, de a némileg jobban hangzik, tehát maradjunk annál! - Van hét kérdésed! Oszd be! - Miért hét? - Az a szerencseszámom. Na, még van hat! – válaszolja sürgetően. Nem értem miért ilyen nehéz megnyílni. Különben is, a hét kérdésem egyikét sem pazaroltam volna arra, hogy megkérdezzem mi a szerencse száma, de mindegy. Legalább megtudtam, hogy a hetes. Vajon hetedikén születet? A közösségi oldalakon sehol nem adta meg a születésnapját, pedig tényleg nagyon nyomoztam utána. Itt az ideje rákérdezni a dátumra, még akkor is, ha ezzel elpazarolok egy újabb kérdést. - Mikor születtél? - 1452-ben. – válaszolja halál komoly arccal. Pislogás nélkül meredek rá, és már tényleg kezdek ott tartani, hogy elhiszem, léteznek vámpírok. Természetesen ekkor a srác felröhög, gondolom, az én arckifejezésem szórakoztatja, majd elárulja a valódi időpontot. 1994. február 12-e. Na, bár szörnyű a memóriám, legalábbis ha dátumokról van szó, ezt valahogy bele fogom verni a fejembe. - Van testvéred? – folytatom a kérdezősködést. - Van. – bólint a srác, és szemmel láthatóan nagyon élvezi, hogy idegesíthet. - Válaszolj már egész mondatokban! - Igen, van testvérem. – húzza még szélesebb vigyorra a száját, hiszen pontosan tudja, hogy a kérésem arra vonatkozott, hogy megmondja, bátyja van-e, nővére, öccse, vagy éppenséggel húga. Jó ideig farkasszemet nézünk egymással, de míg én egyre inkább az idegesség határán állok, ő teljesen nyugodtan, mi több, szórakozottan állja pillantásomat. Természetesen eszébe sincs, hogy normálisan válaszoljon, már csak a büszkeségéből adódóan sem, nekem pedig pont ennyire nem áll szándékomban elhasználni még egy kérdésem a testvér témára. - Miért nem a suli parkolójában parkolsz? – teszem fel a következő kérdésem, és egy elégedett mosollyal reagálom le, hogy kérdésem meglepi. - Mondtam, hogy hagyjuk ezt a témát! – csattan fel egy pillanat alatt, és eddig szórakozott pillantása is a semmibe vész. Hirtelen megfagy közöttünk a levegő, és a kaliforniai meleg ellenére megborzongok. Azok a kék szemek ezúttal nem az óceánt jutatják eszembe, sokkal inkább a fagyos dühöt, és bár azt túlzás lenne mondani, hogy félek a fiútól, azért kicsit elbizonytalanodom. - Sajnálom! – suttogom, önmagam számára is ismeretlen hangon. Valahogy természetellenesen riadtnak tűnik a hangszínem, pedig mint már említettem, nem félek tőle. Kicsit megijedtem, ez tény, de nem hiszem, hogy bánta. Egyszerűen csak olyan fenyegetően dühös volt a hangja, hogy tudat alatt, mégis beleremegtem. Nyilván ez a téma számára annyira kínos, vagy épp kellemetlen, mint nekem még az a szüzes sztori. Jó, valószínűleg két teljesen különböző dologról van szó, de mégis érzem, hogy a kettő között van valami átfedés. Ha pedig ugyanolyan nehéz neki belegondolnia ebbe, mint nekem volt abba, akkor talán fel kéne pofoznom magam. - Ne haragudj! – szólal meg ő is csendesen, majd kifújja az eddig bent tartott levegőt. - Nem a te hibád! Tényleg mondtad, hogy hagyjuk, én meg felhoztam, ami nagyon nagy marhaság volt, hiszen nyilván jó okod van arra, hogy miért nem akarsz róla beszélni. Egy érzéketlen, hülye, barom vagyok, és csoda, hogy… - kezd belőlem ömleni a szó, de rövid úton a folytatás bennem akad. Fogalmam sincs, hogy a hullámok mikor sodortak ki minket ennyire, de miközben David csókol, megérzem a talpam alatt a víz alját. Azonban még csak pár másodperce érzem az iszapot, a fiú becsúsztatja a kezét a térdhajlatomra, és eszméletlen könnyedén leemel a szörfdeszkáról. Hogy ő mikor szállt le, azt sem tudom, de igazság szerint nem is érdekel, amíg nem szakítja me emiatt a csókunkat… A deszkát figyelmen kívül hagyva, visz ki a vízből, és rövid úton vizes bőrömhöz tapad a part megannyi homokszeme. Bár máskor felettébb zavarna, hogy ennek következtében hátam merő iszap lesz, ahogyan a fiú deszkáról való lekeveredése, ez sem tud izgatni. Totálisan önkívületi állapotban viszonzom a fiú egyre vadabb csókjait, miközben kezemmel végigszántok fedetlen mellkasán. Karján megfeszülnek az izmai, ahogyan tartja magát, nehogy teljes súlyával rám nehezedjen, és ennek a felállásnak köszönhetően, premier plánból gyönyörködhetek a tetkójában. Mármint gyönyörködhetnék, ha épp nem mással lennék elfoglalva… De, mint mindig, az élet most is megadja azt a pofont, amit az ember nem vár. Legalábbis nekem egy arculcsapással ér fel, mikor David keze felsiklik a hátamon, és kioldja fürdőruhámnak a pántját. Gondolkodás nélkül pattanok fel, és miközben érzem, hogy a vér az arcomba tódul, valahogy visszacsomózom a pántot. - Mi van? – ül fel értetlenül David, és értetlenkedő arcát látva, kicsúszik egy gúnyos horkantás. Most ő komolyan nem érti, hogy mi bajom van? Ma kezdtünk el „járni” és az első adandó alkalmat kihasználná arra, hogy lefektessen? Ez most csak nekem erős, vagy valóban van benne némi abszurd? Oké, nem vagyok hülye, tudom mit jelent a barátság extrákkal-ban az extrák, de azért álljon már meg a nászmenet, vagy bármi hasonló találó mondás. Mégiscsak szinte két idegen emberről van szó, akik közül az egyik olyan hülye, hogy belement ebbe a kapcsolatba, méghozzá úgy, hogy nem is igazán tudja a játékszabályokat. Jó, egy kapcsolatban nyilván nincsenek játékszabályok, de mégis úgy érzem, hogy egy olyan játékot játszunk, amiben David már profi én meg csak most teszem az első, bizonytalan lépéseket, és mivel ismeretlen terepen járok, kénytelen vagyok a fiúban megbízni. Na, olyan páratlanul gyönyörűek a hasonlataim, hogy lehet írónak kéne mennem. Istenem, még a komoly pillanatokban sem tudok egy felé koncentrálni! Nevetséges vagy Jessica Adams, szörnyen nevetséges! Na meg persze naiv, és beszédes, és hülye és idióta… kapásból ennyi. Ja, meg idegesítő! - Sajnálom! – bukik végül elő belőlem ez a szó, magam se tudom miért. Egyáltalán nem sajnálom, hogy félbeszakítottam a dolgot, inkább azt sajnáltam, hogy komolyan olyan jeleket adtam Davidnek, amiből arra gondolt, hogy itt a tengerparton lefekszem vele. - Mit? – értetlenkedik természetesen tök jogosan, miközben én meredten bámulom halvány rózsaszínre pingált lábujjaimat. - Nekem… szóval… nekem ez még korai. – bököm ki valahogy, miközben lelkiekben felkészülök arra, hogy dobnak. Életem legrövidebb kapcsolatát nem is tudom, melyik szóval vagy szavakkal foglalhatnám össze a legjobban. Logannel a jelző pont a barátság extrákkal volt, és ami a vicc az egészben, hogy ilyen extráig el sem jutottunk, pedig több hónapos kapcsolat volt. Bezzeg David már az első nap arra a következtetésre jutott, hogy ideje bekeményíteni, vagy nem tudom. – Mármint persze, tudom mibe mentem bele, de valahogy nem számítottam rá, hogy rögtön az első nap, ez lesz. – mutatok magunkra, és arcom egyre erősebb pírbe borul. - Oké, igazad van! – bólint, ami ismételten meglep. Neki épp most kéne dobnia engem, nem pedig együtt éreznie! - Tessék? – kérdezek vissza. - Tényleg korai volt. – mosolyodik el értetlenkedő arckifejezésemet látva. – Különben is, van még négy kérdésed! - Nem akarok megzavarni semmit, de mennem kell! – jelenik meg váratlanul Lucas. Igazság szerint, hangjából süt az irónia, a nem akarok megzavarni semmit, résznél, de nem teszem szóvá. Nyilván kellemetlen lehet odamenni egy „párocskához”. Te jó ég! Mi lett volna, ha én nem ültem volna fel olyan váratlanul? Még belegondolni is eléggé bizarr… David egy ideig furcsán méregeti a srácot, aztán megindul a víz felé, és kihozza mindkét deszkát. Pillantásom végig követi a fiú mozdulatait, és képtelen vagyok mosolygás nélkül megállni, amikor tekintete az enyémbe fúródik. Ő is mosolyogva pillant rám szemébe lógó tincsi alól – hála a víznek a spécizselézés ugrott, de igazából még így is kiüti a mércét – miközben közeledik. Csak lazán átnyújtja Lucasnak a deszkákat, majd egy nem túl barátságos „mi van még?” pillantással mered rá. Nem tudom, hogy a szörfös fiút mi motiválja – talán mazochista – de erre a pillantásra csak egy mosollyal felel, majd tekintete megállapodik rajtam. Ó ne! Kellett nekem elmondani, hogy nyitott a kapcsolat… - Majd valamikor összefuthatnánk! – kacsint egyet, és egy időben az állam koppanásával, sarkon fordul, és ott hagyja kettősünket. - Ez tuti mazochista. – jelentem ki, saját gondolatmenetemet tovább folytatva. Persze Davidnek gőze sincs arról, hogy miért mondtam, de talán kapizsgálja, legalábbis az a félmosoly, amivel megjegyzésemet értékeli, erre enged következtetni. – Akkor a kérdéseim! – csillan fel a szemem, mire a fiú vág egy grimaszt, de végül hajlandó rábólintani a dologra. Amíg magunkra húzzuk száraz ruháinkat –bár ez lényegtelen, tekintve, hogy a vizes fürdőruhára vesszük őket – el is kezdem David faggatását. Rövid úton megtudom, hogy együtt élnek a szülei, hogy nincs kifejezetten kedvenc bandája, inkább csak úgy szimplán a rockot szereti. A fogadást pedig Sasha-val szemben bukta el, merthogy arra fogadott, hogy a lány nem mer bőrszerkóban bevonulni a suliba. Hát, a saját szememmel láttam, hogy de bizony, be mert vonulni… - Aj, már csak egy kérdés van! Gonosz vagy! A hét az olyan kevés! Ráadásul az elsőt igazságtalanul vetted el. Szóval igazság szerint még két kérdésem van! – makacsolom meg magam, mikor eljut a tudatomig, hogy mindössze egyetlen kérdésem maradt. - Jó, legyen kettő! – adja meg magát, mire arcomra kiül a diadalittas mosoly. - Szuper! Szóval, miért költöztetek ide? Már ha ez nincs a tiltott kérdések listáján… - bizonytalanodom el, mikor ránézek David elkomolyodó arcára. - Hosszú sztori. A lényeg, hogy kellett egy kis levegőváltozás, na meg kirúgtak a volt sulimból, és innentől kezdve apát semmi nem gátolta meg abban, hogy elfogadja az itt felkínált állást. – magyarázza, szándékosan nagy vonalakban, de kivételesen nem teszem szóvá. Nyilván kényes téma, vettem a lapot. - Az utolsó kérdésem, hogy mit gondolsz rólam? - Erre a kérdésre utána te is válaszolni fogsz? – érdeklődik. - Ha akarod. Viszont számíts rá, hogy pont annyira fogom kifejteni a véleményemet, mint amennyire most te fogod. Ha egy mondatban letudsz, te se számíts semmi hosszas áradozásra. - Szóval áradozni fogsz? – vigyorodik el. – Bár a te helyedben én is gondban lennék! A sok pozitív tulajdonságomat nagyon nehéz összefoglalni… - A nagyképűséged határtalan! – bököm oldalba. - Az lehet. – ért egyet váll vonogatva. - Meg a perverzséged is. – csúszik ki a számon. - Ezt sem tagadom. Viszont, te meg azt ne tagadd, hogy a perverzségemet a fejedben gyártott pro és kontra listán a pro oldalra írtad! – erre a válaszom csak egy vörösödés. Hát, a perverzsége benne van a top öt kedvenc tulajdonságomba. Mármint abba a tulajdonságban, amit a legjobban bírok Davidben. Ez van. Reménytelen eset vagyok… - Na, de válaszolj! – terelem vissza a témát a kérdésemre. - Bájos vagy. – gúnyolódik. Oké, csak megforgatom a szemem, de mikor látom, hogy nem áll szándékában folytatni a véleményét, szemöldököm pillanatok alatt a magasba szalad. - Ennyi? – nézek rá elkerekedő szemmel. - Ezt nem mondtam. Ennyit osztok meg veled! – vigyorog elégedetten. – Te jössz! - Seggfej vagy! – jegyzem meg egy gúnyos mosoly kíséretében.
Posted on: Mon, 02 Sep 2013 13:41:49 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015