AZ ÓVODAPEDAGÓGUSOK ALAPKÉPZÉSE ÉRDEKÉBEN A Magyar - TopicsExpress



          

AZ ÓVODAPEDAGÓGUSOK ALAPKÉPZÉSE ÉRDEKÉBEN A Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztály állásfoglalással egybekötött felhívása A magyar óvodapedagógia nemzetközi hírű. Ennek magyarázata egyfelől hagyományaiban rejlik. A XIX: század Európájában úttörő szerepet játszott az intézményrendszer létrehozásában, a XX: században elsők közt hallotta és őrizte meg a modern tudományok, ezek közt elsősorban a pszichológia és a szociológia üzenetét. E hagyományok biztosították, hogy a magyar óvodapedagógia mindvégig a pedagógia kívánatos modernizációjának, szakmai professzionalizációjának élharcosa volt. Különös a története annak, hogy a változó politika és hatalmi küzdelmek árnyékában, olykor taktikusan a szakma által irányított fényében az óvodapedagógia szinte töretlenül fejlődhetett. Ez a fejlődés szólította meg a nemzetközi színtereket, Európában, Amerikában sok helyen példamutatóan felsőfokú képzéssé avatták az óvodapedagógus alapképzést (ezt a folyamatot tetőzi be a bolognai típusú felsőoktatás, melyben - minimum 3 éves képzés után - óvodapedagógusi végzettséggel neveléstudomány mesterszakon tanulhatnak tovább a tehetségesek). Az óvodapedagógus társadalom az értelmiségivé válás elszánásával igenelte e kihívásokat. Adatok szólnak arról, hogy a nevelési programok autonóm fejlesztésében, a minőségi munka mutatóinak kidolgozásában és alkalmazásában, programokban, innovációkban lényegében felülreprezentáltan vettek részt az óvodák — az óvodai nevelés programjaiban megfogalmazódó modernizációs, egyben mindvégig gyermekközpontú szakmai elvárásoknak legjobb tudásukkal igyekeztek eleget tenni - olykor nehéz anyagi, infrastrukturális helyzetben is (adat van arra is Kapitány Gáborék kutatásából, hogy már a 80-as években a települések egyik legkomfortosabban, igényesebben berendezett terei voltak az óvodák) . Ezért meglepő a felsőoktatás-politika reprezentánsának nyilatkozata , melyben a "szorgalmas, de nem jó képességű" fiatalok számára vizionált "közösségi főiskolákban" (a hagyományos főiskolai szint alatti felsőfokú szakképzésben) látja az óvodapedagógus alapképzés helyét. Furcsa vízió ez akkor, amikor a kormányzati politika a kötelező óvodáztatásban látja a társadalmi esélyegyenlőtlenségek leküzdésének legfőbb eszközét. Nemzetközi szinten pedig az iskoláskor előtti nevelés magas szintű megvalósításában látják a kutatók-fejlesztők, oktatók, pedagógusok a fenntartható fejlődést, az egész életen át tartó tanulás megalapozását. Az óvodapedagógus hivatás nevében igényeljük az átgondolatlan nyilatkozat korrekcióját s mielőbbi tárgyalásokat az óvodapedagógusok illetékes képviselőivel az óvodapedagógus alapképzés - továbbképzés szakmai biztonságának és fontosságának megerősítése érdekében. Kérjük azon embertárainkat, akik egyetértenek állásfoglalásunkkal: támogató írásukkal, szóbeli nyilatkozataikkal segítsék a törvényhozókat az óvodapedagógusi szakma, hivatás további erősítése, megbecsülése és magas színvonalú megvalósítása érdekében. 2013-08-21. Kisgyermeknevelési Szakosztály
Posted on: Fri, 23 Aug 2013 06:43:18 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015