Az emberiség kezdete óta minden kultúrában kiemelt szerepet kaptak az afrodiziákumok, melyeket vagy a potencia zavar, illetve a vágyhiány megszüntetésére, vagy a gyönyörszerzés fokozására használtak. Különböző helyeken és korokban azonban mindig más volt a divat. Afrodiziákumoknak nevezzük az olyan anyagokat, amelyek élénkítik a nemi vágyat és a nemi aktivitást. Általánosságban az afrodiziákumoknak két fajtája van. Az egyik csoportba a termékenységet növelő szerek, a másikba a szexuális energiát erősítő szereket soroljuk. Az elnevezést a görög mitológia szerelemistennője, Aphrodité ihlette, akit a vágy anyjának is neveznek. Vonzerejével sem ember, sem isten nem vetekedhetett. A mondák szerint léptei nyomán növények és virágok sarjadtak, melyek fogyasztása vágyserkentőként, afrodiziákumként hatott az emberi szervezetre. Fennmaradtak ősi receptek, itt van egy az i.e. 660-ból: „Készíts sótlan tésztát, tégy bele borjúvelőt, szál hajat, farkasfogat, galambvért, kígyócsontot. Süsd babérág tüzén, étesd lefekvés előtt...” Bizonyos ajzószerek, mint például a kőrisbogárpor és kivonata, noha végzetes méregnek bizonyultak, mégis évszázadokon át szerepet játszottak Ámor konyhai készítményei között. Az újdonságoknak mindig valamilyen csodaerőt is tulajdonítottak, és mint minden újdonság a maga idejében, nagyon drágák, és nehezen beszerezhetőek voltak. Így történhetett, hogy a ma már hétköznapi burgonyát felfedezése legelején erotikafokozó hatással ruházták fel. Négyszáz évvel ezelőtt a gyönyöröket hajszoló angol urak egy adag krumpliért akár egy cseléd 20 évi fizetésének megfelelő összeget is fizettek. Homérosz Odüsszeiájában a zellert, mint bódító illatú növényt említik Calypso szigetén, ahol Odüsszeusz szerelmi bűbáj áldozatává vált. A zeller a nevét – ha igaz a mondás – Dionüszosznak, a mámor istenének nevelőjéről, Selenosról kapta . A kínaiak, a koreaiak és a japánok a szerelem almáját, a padlizsánt, annak fallikus formája miatt tisztelték, és tulajdonítottak neki nagyon erős vágyserkentő szerepet. A keletiek a csípős ételekre esküsznek, az erős paprikára, chillire, cayenne-i borsra és a hagymára. (A cayenne-bors kétféleképp is használható. Külsőleg ecsetelve a kérdéses helyeken, kis mennyiségben pedig egy kanál mézzel elkeverve szájon át is szedhető.) Az olajos magvak magas vitamin-, makro-, és mikroelem tartalmuk és a bennük rejlő bioaktív energiák miatt szintén javítják az általános erőnlétet és a potenciát. Különösen kúraszerű fogyasztásukkor. Az erősen fűszerezett ételek – nemtől függetlenül – fokozzák a másik iránti vágyat. A nemi hormonokra befolyást gyakorló, illetve ilyennek vélt étkek (zeller, nyers tojás, osztriga, kaviár stb.) s innivalók között égövenként változóan mindenütt seregnyi tájnövényhez, fűszerhez, állati bensőséghez tapad hasonló feltételezés. Dél-Amerikában az orron keresztül felszippantott porokra esküdtek, ami lehetett őrölt chili vagy a bagóként rágott kokacserje levele, amelynek kivont hatóanyaga, a kokain, ugyancsak szippantásra (is) szolgál. A XVI. századi fürdőkben rendezett orgiákon beléndek magokat gyújtottak meg, amelynek füstjével a gátlások is elszálltak. A méz, osztriga, kaviár régóta számon tartott vágyfokozók. A ginzeng, az egyik leghatékonyabbnak tartott afrodiziákum ára az 1700-as években az aranyéval vetekedett. Hazánkban alkoholos kivonata a legelterjedtebb. Ugyanígy a kakaó és a csokoládé is méregdrága volt a múltban, mert sokáig erős vágyserkentőnek tartották mindkettőt. A kutatások azóta bebizonyították, hogy valóban tartalmaznak olyan anyagot, ami szexuális téren akár stimuláló is lehet, ám olyan csekély mértékben, hogy mintegy 250 tábla csokit kellene elfogyasztani ahhoz, hogy érzékelhető hatást fejtsen ki. Bécsben már 1624-ben elmarasztaló tanulmány jelent meg a kakaóról, ugyanis az italt a „szenvedélyek fellobbantójának” tartották. A XVIII. század legendás szerelemvadásza Casanova szorgosan vezetett naplójának köszönhetően tudjuk, minő ételeket és italokat fogyasztott, hogy napjában többször is megvívott szerelmi légyottjaiból győzedelmesen kerülhessen ki. Reggelije pohár paradicsomlé, tej, vajas, mézes kenyér, megborsozott lágy tojás, esetleg szalonnás tojás, mindez egyetlen pohár pezsgővel leöblítve. Ebédre, mely előtt pohárnyi gyümölcslét hörpintett étvágygerjesztődül, halat vagy véres sültet evett rizzsel, burgonyával, hozzá salátát tojással, tejföllel ízesítve; desszertnek pedig kompótot. A szerelmetes estére készülődve délután kakaót ivott tejszínnel, hozzá némi gyömbéres, vaníliás sütemény segített a vágyak ébresztgetésében, hogy aztán a vacsorára fogyasztott kaviár, homár, libamáj vagy szarvasgomba-pástétom, továbbá a vadhús gombával és nem több mint 1-2 pohár hozzá illő borral tegye teljessé az éjszakára való felkészülést. XV. Lajos szeretõje, Dubarry grófnő is tudta, hogy a szúrós szépség afrodiziákumként is hat. Éppen ezért rendszeresen a legrafináltabb articsókás fogásokat készíttette, így tartva sakkban a francia király vágyait. Vajon Olaszországból jutott el eme erotikus hatású bogáncsnövény híre a francia udvarba? Talján földön írta le ugyanis egyértelmű szavakkal egy Petrus Andrea Matthiolus nevű olasz orvos a növényt, ráadásul már a XVI. században: „Fogyasszuk az articsóka gyökerét és húsát sóval, borssal […], akkor megnyílik a tisztátalan magok áradata.” Még a franciáknál maradva, említést érdemel Ámor konyhájának egyik legnevezetesebb alakja, Marquis de Nointel (igazi neve Louis de Béchamel), a vajból, lisztből, tejből készült mártás feltalálója. XIV. Lajos, a Napkirály főudvarmestere ura kegyeit keresvén lelt rá a máig múlhatatlan besamelre. A róla elnevezett mártást a cél érdekében áttört szárnyas hússal, tejszínnel, kevés gombával és csipetnyi hagymával dúsította. A recept célszerű lehetett, hiszen a király mindvégig maga mellett tartotta a kor egyik híres gourmand-ját. A márki honfitársa, Anthelme Brillat-Savarin (1755-1826), a világhírú gasztrozófiai mű, a Physiologie du goùt szerzõje a következõket ajánlotta a szerelmi együttlét „előételéül”: Süss forró zsírban felszeletelt hagymát, törd át szitán és vele világosra pirított kenyeret. Ezt keverd össze erőlevessel, kevés vörös óborral és csekély ecettel, amelyben legalább 24 órán át áztattál fahajat. Adj bele mustárt, fűszereket és tálald szósznak a nyúlsülthöz. Ha nem is a szerelmi előjátékhoz, de összefut az ember szájában a nyál, és ha van esze, e tekintetben is a francia konyhát részesíti előnyben az angollal szemben. A briteknél ugyanis e sorok írásakor Giant Toasted Ants a nemi vágyserkentés slágere, vagyis óriási pirított hangyák egy kolumbiai hangyafajtából, amelyet „culonas”-nak, azaz nagy potrohúnak is neveznek. A szerelmi hangya kedvelői szerint a nagy potrohú rovar hihetetlen potenciát kölcsönöz az ernyedt nemi vágynak. Akkor már inkább a vörösboros nyúlsült! Elvégre nem vagyunk sem hidegvérű angolok, sem annyira hangyások – még. Tudjuk, hogy a nemzetközi szakácsirodalom szerelemgerjesztő egytálételként tartja számon a rántottát párolt spárgafejjel vagy rákhússal, a velőt tojással, a vesevelőt, a főtt tojást szardellával, a tojásos májat (a máj, a vese, a velő állítólag a tojás hatását is felfokozza), a fürjtojást, a szárnyas vadat tojással és a kevés lisztből készült gombás omlettet. Tudni véljük, hogy a magyar dolgozók hitvesei nagy adag rántottával várják haza megfáradt férjüket, különben miről árulkodnék az elterjedt mondás, hogy „tojásétel vacsorára – biztatás, reggelire – kritika”. A gyanútlanul megreggeliző férfiember azon sem csodálkozik, ha az üzemi étkezdében kaján kommentárral teszik eléje a zellerlevest, mondván, hogy „a szakács az ön kedves nejére is gondolva főzte ezt a finomságot”. A sikamlós célzást csak az nem érti, aki nem hallott még a zeller állítólagos szexuális hatásáról. Holott a nemi hormonokra jótékonyan ható – vagy a falusi-városi folklórban ilyen hatással felruházott – ételek közül nem is a zeller a legnevezetesebb, hanem a nyers tojás, a főtt brokkoli, a kaviár, a nyers osztriga. A történelem folyamán mindig különleges táp- és gyógyerőt tulajdonítottak a méznek. Emlegették szerelmi bájitalként csakúgy, mint az örök ifjúság elixírjeként. Az i. e. 180-170 körül rendezett bacchanáliákon, amelyek valamiféle titkos szex partik voltak, nem hiányzott a libuim, ahogyan a mézből és lisztből készített, izgatóan fűszerezett süteményeket nevezték volt. A mézet beláthatatlan idő óta minden népnél afrodiziákum és serkentőszer hírében áll. Az ázsiai népek szerint a méhviasz megakadályozza az öregedési folyamatokat és az impotenciát. A méz aszparagin savat és E-vitamint tartalmaz, melyek jó hatással vannak a női nemi mirigyekre. Kis mennyiségben, de található benne ösztrogén is, ami szintén fontos szerepet játszik a női nemi működésekben. Régen a fiatalasszonyok az esküvőjük után egy hétig mézsört ittak (talán innen származik a mézeshetek elnevezés?), mert úgy vélték, hogy növeli termékenységüket. Európában különösen a provanszi rozmaringméz állt jótékony potencia- és erősítőszer hírében. A skandináv országokban még ma is előszeretettel használják az egyik legősibb szerelmi bájételt, a mézbe kevert tökmagot. Egyesek szerint a méz nemigen tartalmaz mást, mint egyszerű szénhidrátok formájában tárolt energiát. Az afrodiziákumoknak tartott szerek nagyobbik részéről mára bebizonyosodott, hogy nincs konkrét serkentő hatásuk, de legtöbbször önmagában a hit elég ahhoz, hogy mégis hassanak, működjenek. A testi vágyak fokozásának lehetőségei iránti érdeklődés és próbálkozás az emberiséggel gyakorlatilag egyidős. Ez természetes is, hiszen a nők és férfiak legfontosabb feladatainak egyike a fajfenntartás, amihez a táplálkozás és a szexualitás elengedhetetlenül szükséges. Éppen ezért az emberek folyamatosan kutatják azokat a módszereket, szereket, amelyekkel ezek az élmények még magasabb szintekre emelhetőek. ...........
Posted on: Wed, 30 Oct 2013 06:30:41 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015