Hoztam! A Demokratikus Koalíció elnöke erről keddi - TopicsExpress



          

Hoztam! A Demokratikus Koalíció elnöke erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt, miután eldőlt, hogy a Műegyetem rakparton tart közös demonstrációt október 23-án délután a baloldali ellenzéki pártok többsége, köztük az MSZP, az Együtt-PM és a DK is. Szavaiból az is kiderült, hogy a DK nevében ő mond beszédet a demonstráción. Gyurcsány Ferenc azt mondta: a józanság győzött a kevélység felett, miután az ellenzéki választók kivétel nélkül összefogást akarnak. Felidézte, hogy ő javasolt sms-ben közös ünneplést október 23-ára Mesterházy Attila MSZP-elnöknek és Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM vezetőjének, aki szerinte "az egyetlen helyes döntést" hozta meg, amikor ebbe beleegyezett.
Posted on: Tue, 08 Oct 2013 23:34:13 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015