Kendőzetlenül..... Vannak helyzetek, szituációk...mikor az ember úgy gondolja, hogy a dolgok talán kiszámíthatóan működnek, gördülékenyen megy minden....a résztvevők félre simítják a szerteágazó problémákat, borítékolva a csoda...De nem! Emberek vagyunk, élni akarunk! Amire szükségünk van, az kell nekünk, és csak nekünk....milyen nehéz lemondani a két kortynyi készletünkről vagy az utolsó szelet kenyerünk feléről! Pedig akkor már ugyan mindegy, mert az életünk nem ezen múlik. Sokkal többet kamatoztathatunk abból a hálából, amit a megajándékozott sugároz felénk. És lehet, hogy éppen ez a plusz , jelenti mindkettőnknek életben maradásunk kulcsát! Igen! Nagyon nehéz lemondani arról, amit a magunkénak érzünk... a bánatunkról, a kétségbeesésünkről, pillanatnyi boldogságunkról....kizökkenni ezekből a magunknak kreált állapotokból......hogy miért is? Hogy egy kicsit másokra figyeljek, hogy érdemesnek tartsam őket arra, hogy rájuk nézzek, hogy meghalljam a szavukat, hogy próbáljam felfogni a problémáikat, hogy részesedjek az örömükben, a meglepetésükben....egyáltalán, hogy képes legyek felfogni:hogy összetartozunk,hogy mind egyek vagyunk. Hogy az én pozitív rezgésem emelje a nagy egész kisugárzását! Ezt az első nap írtam a kórházi ágyamon. Nagyon inspirált a környezet. Négy néni, ágyhoz láncolva, combnyaktöréssel, 80 felett. Érdekes szituáció! Az egyetlen vagyok aki még mozgóképes. Motiválatlanok, egymással is egy-két szót váltanak. Belesüppedek ebbe a magányba.Amúgy is a könyvem folytatását írom. Jól esik ez a csend, viszonylagos nyugalom.....szépen haladok. Néha, kérik öntsek vizet a poharukba....Jön a gyógytornász hozzájuk, nehezen a pár előírt mozdulatot, lépést megteszik...de semmi több.Nincs fizikai és bélmozgás sem, a kettő összefügg. Nem mozgunk, nincs étvágy, nincs bevétel és kiadás és az ördögi kör beindul. Miért is tegyek én többet magamért, mint amit kérnek tőlem, vagy csak úgy! Azért....mert kerülhetünk szituációba, amikor senki nincs mellettünk, nem könyörög , hogy még egy lépést, még egy emelést.Ha magunkért nem tesszük meg, akkor vége. ne keressünk okokat, cél személyeket, amik, akik megérdemlik, hogy értük éljünk. Ezek a hölgyek lettek sok mindent az élet asztalára.Különleges emberek. Szépen megeredt a szavuk. Sok alsós gyereket tanított egyikőjük. A másik a családjában helyt állt mindenki helyett. Ide jutottak.Mindent oda adtak. Magukra már egy fuvallatnyi erejük sem maradt. Épp csak léteznek az ágyukban. Majd mennek tovább a rehabilitációra. Próbálják őket helyre pofozni. A megtépázott önbecsülésüket kifésüli meg? Ki önt beléjük újra lelket? Hogy mennyire rettegek ettől a kiszolgáltatott helyzettől, az nem igaz! Ki és miért is segítene rajtam? Tartozik valaki is ezzel? Milyen jogon jár a másikra figyelés? A felelősséggel tartozás iránta? Alanyi? Bízom benne, hogy így gondoljátok!
Posted on: Sat, 09 Nov 2013 21:02:25 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015