Nem, nem és nem tudom felfogni. Emberben ekkorát hogy lehet - TopicsExpress



          

Nem, nem és nem tudom felfogni. Emberben ekkorát hogy lehet csalódni? "Cicamentő Angyalok EGY IDEIGLENES BOSSZÚJA, AVAGY HOL VAN A CICÁK IRÁNTI SZERETET, FELELŐSSÉG? 2013. májusában elindult egy kapcsolat a Cicamentő Angyalok és egy ideiglenes befogadó között. Minden szép volt, jó volt, hónapokig nem volt semmi gond. A cicák odakerültek, elkerültek, gazdisodtak, a kommunikáció rendben zajlott, a kapcsolat tökéletes volt, olyannyira hogy az ideiglenest belsős taggá választottuk, a Cicamentő Angyalok egyik oldalának adminja lett, belefolyt az örökbeadásokba, szervezési munkálatokba. Mivel több cica volt nála, akik részben a CA által, részben saját vagy más mentés folytán kerültek oda, akiket szintén bevállaltuk, rá való tekintettel, így az általa jelzett költségeket kivétel nélkül mindig rendeztük, melyeknek igazolását bármikor, bárkinek be tudjuk mutatni. Többször küldtünk neki fuvarosokkal csomagtartónyi, több szatyornyi kaját, amikre a tanúkat szintén meg tudjuk nevezni. Igaz, ezek nem Royal Canin és Hill’s tápok voltak, de a többi ideigleneseink is ezt kapták és senkinek nem volt vele gondja. Többször ő vásárolt, ezekről küldte a számlát, mi pedig fizettük. Ahogy fizettük neki a jelzett állatorvosi költségeket is. Egészen augusztus elejéig nem is volt semmi gond, amikor egy tagunkat és párját, aki profi fotós, szerettünk volna hozzá elküldeni, hogy szuper fényképeket csináljon minden cicáról, hiszen egy-egy kölyök cicánál már két hét alatt is nagy változás megy végbe és a befogadótól nem igazán kaptunk róluk képeket. Többszöri egyeztetés és levélváltás után végül sor került a fényképezkedésre, amikor a fotós elkeserítő híreket mondott: a cicák egy részét nemhogy nem tudta lefotózni, de nem is látta őket, és a körülmények arra utaltak, hogy sokat vannak egyedül, az almozás rendszeressége miatt komoly problémák voltak, mivel a befogadó sokat tartózkodott külföldön, erre később az önkormányzattól illetékes is felhívta a figyelmünket. Ekkor hívta őt fel telefonon egy tagunk, akinek a kérdésére, hogy a többi cica miért nem lett lefotózva, hiszen ez volt a lényeg, kiabálást kapott, miszerint neki komoly családi gondjai vannak (ezt most itt nem hoznánk nyilvánosságra), majd letette a telefont az asztalra, miközben a hívó fél ott volt a vonal végén és hallotta a motoszkálást, pakolást, zajokat. Nagyon sajnáljuk a családi gondokat, de ez is amellett szól, hogy mielőbb át kellett volna adnia a cicákat, hogy a problémáira tudjon koncentrálni, hiszen minden normális ember gond esetén örül, ha minél kevesebb dologra kell koncentrálnia, így a cicák elhelyezésével jutott volna idő és energia a valóban komoly problémákra. Azt gondoltuk, hogy ha elhozzuk a cicákat, neki is jobb lesz, hiszen a sok utazás és gond miatt legalább miattuk nem kell aggódnia és nem kell velük tőrödnie. Több ideiglenesünk volt, akiktől még a gazdásodás előtt el kellett hozni a cicákat, allergia, főbérlő vagy egyéb okok miatt. Mindegyikükkel normális kapcsolat zajlott, igyekeztünk mielőbb elhelyezni máshol a cicákat, hogy a gondjaikra, problémáikra tudjanak koncentrálni, mert az senkinek nem jó, de legfőképp a cicáknak nem, ha nem jut rájuk elég idő, gondozás, szeretet. Innentől kezdve lehetetlenné vált a kommunikáció. A telefonjainkat nem vette fel, ha számára ismeretlen számról hívtuk, felvette ugyan, de ahogy meghallotta, hogy ki és miért keresi, rögtön le is tette. A leveleinket, ha el is olvasta, válasz nélkül hagyta, de a végén már el sem olvasta. Az sms-ekre sem reagált érdemben. A neki írt ajánlott levelet nem vette át. Bárhogy is próbálkoztunk, falakba ütköztünk. Végül már csak egyetlen dolgot akartunk, visszakapni a cicáinkat. Többször kértünk tőle egy időpontot, amikor otthon van és átadja a cicákat. Háromszor mentünk oda, annak ellenére, hogy elég nagy volt a távolság az ő otthona és az odamenő CA tagok lakhelye között. Kétszer előre jelzett időpontban mentünk, amiről tudott, ennek ellenére nem volt otthon vagy ha otthon volt, nem engedett be. Többször azt jelezte, hogy külföldön van családi okok miatt, azonban ez idő alatt a cicák ellátatlanul voltak és ezt a barátnője is elmondta, aki szintén csak több naponta jelent meg a háznál. Több szomszéddal is beszéltünk, akik elmondták, hogy ritkán látják a háznál, a cicákat kijárni az utcára viszont annál többet és ez számukra is igen zavaró, ezért többször tettek bejelentést az önkormányzatnál. Az utolsó látogatásunkkor három cicát sikerült megfogni és elhozni, amikor kijöttek az utcára, akik közül az egyik, akit egészségesen vittünk oda, azóta is folyamatos orvosi ellátás alatt van. MINDEN CICÁNKAT, MINDEN IDEIGLENESNÉL KIZÁRÓLAG LAKÁSBAN TARTVA ADJUK, SŐT, AZ ÖRÖKBEADÁSKOR IS EZ FONTOS SZEMPONT!!! A cicák ennek ellenére kijártak, kitéve veszélynek, autónak, kutyáknak, mérgezésnek. Ekkor már kezdett gyanússá válni a dolog, hogy azért nem akarta a fényképezkedést és később a cicák átadását, mert több cicánk nincs meg. Végül nem láttunk más megoldást, mint bevontuk a rendőrséget, az önkormányzat jegyzőjét, ahol már ismert volt a neve és a területileg illetékes közterület-felügyelet vezetőjét, akik a helyszínen járva megállapították a nem megfelelő mértékű és számú állattartást, így kobzást rendeltek el. A kobzáson Herczig József, a Szomorú Szív Állatmentő Szolgálat, mint illetékes gyepmester volt jelen, az elkobzott hat cicát a Cicamentő Angyalok tőle vehette át, vissza a gondozásunkba. Sajnos azonban, a befogadónál elhelyezett 17 cica közül a helyszíni szemlén csak 8 cicát találtak, a kobzás alkalmával már csak 6 cica kerülhetett lefoglalásra, mert állítólag a többi cicát a befogadó (jogszerűtlenül, hiszen az állatok nem az övé, hanem a Cicamentő Angyalok tulajdonában voltak, ők hirdették, az ő nevükön futottak, ők vállalták be az állatokat és költségeiket), örökbe adta. Nagyon szeretnénk ebben bízni, hogy mára mind a 11 cica szerető, boldog gazdinál van, ezért kérjük, ha valakinél van ilyen cica, kérjük, jelezze, hogy a csapat megnyugodhasson. Addig azonban igencsak az a gyanú, hogy a cicák a kijárósság alatt megszöktek, elvesztek, bajuk esett, meghaltak vagy rossz kézbe kerültek. Megromolhat egy kapcsolat. Tönkremehet a bizalom. DE ENNEK CICÁK NEM IHATJÁK MEG A LEVÉT!!! Mindenhol, mindenkinél előfordulhat, hogy egy cica kiszökik, kioson az ajtón, kiugrik az ablakon, a legnagyobb óvintézkedés mellett is. De nem 11 cica, mert az ugye mindenki számára hihetetlen, hogy rövid időn belül egy magánszemély, magánúton, ismerősök között gazdihoz ad ennyi cicát. Borzasztóan sajnáljuk, hogy olyan emberre K. R.-re bíztuk a cicákat, akinek egy sértődés, egy bosszú többet ért, mint egy ártatlan, már amúgy is sok borzalmon átment cica élete. Aki képes kijelenti a jegyzőnek és a kobzást végző gyepmesternek, hogy velünk nem tárgyal, holott ezek az állatok minden kétséget kizáróan a CA állatai, hogy oda ne merjük tolni a képünket és aki elnézi, hogy az állatokat elkobozzák inkább és egy menhelyre kerülnek, ahelyett, hogy egy lakásban élnének tovább, olyan emberekkel, akik ott vannak velük, tudnának velük foglalkozni, hiszen egy menhely bármilyen jó is, a sok állat mentett nincs idő és ember arra, hogy egy sérült és rettegő cica lelkét ápolják, ott igen komolyan felmerül a kérdés, hogy vajon az illető szereti-e az adott állatot, aki hónapokon át nála volt? Aki képes még akkor is fenyegetőzni, feljelentéseket tenni különböző szerveknél, aminek állunk elébe, hiszen ahogy a neki utalt költségekkel is, a másra költött, ideiglenes befogadóknak , orvosoknak fizetett költségekkel és egyéb, az ellátáshoz szükséges dolgokat is számlákkal tudjuk igazolni. A rágalmazás azonban visszaüthet, ugyanis az alaptalan vádaskodás szintén feljelentést von majd maga után. Mit érez, amikor megszabadul tőlük? Mit gondol, ha ránéz a rettegő kis állatra, akiért egy csapat harcolt a befogásakor, a gyógyulásakor, akikért idegen emberek adakoztak, hogy meggyógyuljanak? Mit mond az embereknek, a CA-nak, a támogatóknak? Mi volt az az ok, amiért nem volt képes kulturált módon megbeszélni velünk a dolgokat, az esetleges problémákat? Miért szakította meg a kapcsolatot velünk? Mivel magyarázza, hogy kobzás kellett ahhoz, hogy a cicák elkerüljenek tőle? És ami a legfontosabb? HOGY SZÁMOL EL A 11 CICÁVAL, AKIK KÖZÜL TÖBBEN, GYANÍTHATÓAN NEM ÉLNEK? Szerencsénkre és a cicák szerencséjére az önkormányzat illetékes munkatársa, Kis Gábor, aki a Közterület-Felügyelet vezetője és Herczig József azonnal jelezte nekünk, hogy a cicák kobzás után hova kerülnek és mert számukra egyértelmű volt, hogy az állatok hova tartoznak, így a kobzás után pár órával átvehettük őket, ezért köszönet mindkét említett félnek. A cicák, Pék Marcsi, Pék Manó, Tóbiás, Ancsika (akiről kiderült, hogy kisfiú, ezért majd új nevet kap), Nyafi és Cirmike ma már újra a CA gondoskodását élvezik. Egyenlőre rettegnek, egymáshoz bújva gubbasztanak. Mindegyik cicán vannak sebek, ezeket valószínűleg a kijárósság alatt menekülés vagy verekedés közben szerezték. Holnap mindannyian orvoshoz kerülnek, alapos átvizsgálásra. Nyoma veszett viszont Frederik, Rozika, egy Pék kislány, a két Fűzfa tesónak, a Pék mamának, Dagi mamának, Rozi mamának, a két 16. keres cicalánynak és Liluka cicának. Reméljük, jó helyen vagytok kis drága tappancsosok. Fájó szívvel gondolunk rátok, könnyeket ejtve értetek és bocsássatok meg, hogy egy felelőtlen és bosszúálló ideigleneshez kerültetek, akinek a saját sértettsége és büszkesége fontosabb volt, mint az együttműködés, a kapcsolat békés lezárása és ez lehet, hogy a ti kis életetekbe került."
Posted on: Thu, 03 Oct 2013 09:36:55 +0000

Recently Viewed Topics




© 2015