PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kubinyi András Középkortudományi - TopicsExpress



          

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kubinyi András Középkortudományi Alapítvány pályázatot hirdet olyan fiatal kutatók számára, akiknek kutatási területe a középkori magyar történelem, régészet vagy más, ezekhez kapcsolódó tudományterület. Az ösztöndíjra pályázni lehet egy 2013. január 1. után megjelent vagy megvédett munkával (könyv, tanulmány, disszertáció, szakdolgozat), vagy publikálatlan dolgozattal, melynek témája a magyar középkor vagy annak egyetemes történeti kapcsolatai, és amely alapkutatásokon, forrásfeltáráson alapuló új eredményeket tartalmaz. Az ösztöndíjra olyan kutató pályázhat, aki 2014. január 28-ig nem tölti be 40. életévét. Az Alapítvány egyúttal pályázatot hirdet diákok és doktoranduszok számára is. A Kubinyi András Ifjúsági díjra szakdolgozattal, kisebb terjedelmű tanulmánnyal olyan tudományos fokozattal még nem rendelkező egyetemi hallgatók pályázhatnak, akik 2013. január 28-ig nem töltik be 30. életévüket. A pályázat egyéb feltételei megegyeznek a Kubinyi András-díj pályázati feltételeivel Mind a Kubinyi András-díjra, mind a Kubinyi András Ifjúsági díjra benyújtott pályaművet egy nyomtatott példányban, valamint elektronikus adathordozón kell beküldeni az Alapítvány címére: Kubinyi András Középkortudományi Alapítvány 1014 Budapest, Úri utca 53. A pályázathoz mellékelni kell a pályázó rövid szakmai önéletrajzát és elérhetőségét. A pályamű és az életrajz elektronikus (pdf) változatát az Alapítvány e-mail címére is kérjük elküldeni: kubinyi.andras.alapitvany@gmail Benyújtási határidő: 2013. október 31. Az Alapítvány kuratóriuma egy ösztöndíjat és egy ifjúsági díjat ítél oda. Budapest, 2013. szeptember 24. Solymosi László a Kuratórium elnöke
Posted on: Wed, 25 Sep 2013 12:23:45 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015