talán egy álom,/ talán egy graffitivel díszített metróalagútban/ elhalkuló ének,/ egy vacsora az empire state building/ égi teraszán, miközben benny goodman játszik/ a carnegie hall besötétített színpadán,/ egy utolsó sikoltás: szirénahang,/ talán az utolsó tangó párizsban,/ marlon brando és bertolucci véget nem érő sakkpartija/ egy használaton kívüli raktárépületben,/ bergman és latinovits zoltán néma párbeszéde,/ talán a tamás bátya-arcú louis armstrong, amint/ a world trade center romjai között keresi/ éppen elveszett hangszerét,/ talán egy karnevál a 62. utca sarkán,/ hol édes-bús szemű leányok álmodják maguknak a holdat,/ hajukat óriás ventilátorok borzolják,/ talán egy ruhájától megfosztott csavargó,/ aki edgar allan poe verssorait dadogja a bitang szélnek,/ s akinek elárvult szívét marijuanás cigaretta erősíti bátorrá,/ s aki a fénymadaraktól várja a megváltást,/ talán bartók béla,/ a fájdalom-gyökerű, emlékeiben élő,/ bodzafa-vékony ujjú bartók béla,/ ahogy ott áll magába roskadtan a novemberi esőben/ az east 57th street egyik piszkosszürke házfalának dőlve,/ akár egy megszeppent gyermek, / lombhullás évadja van, / talán szilágyi domokos kőpor-törmelékes haja,/ kondor béla rajzolta alakja nekifeszül a vasbeton-roncsolta/ időnek, akárcsak prométeusz háta a sziklafalnak,/ talán egy levegőt markoló kéz,/ mint a kései rózsa megfagyott levele,/ egy apa üvöltése, / allen ginsberg és gregori corso, / talán illyés gyula léptei párizsban,/ van gogh éppen a hajnalt festi a pont neuf/ egyik pillérén ülve,/ kakasok úsznak az égen,/ elmetszett szívbillentyűjükből vér csurog,/ mint az óarany bor, megfesti az eget,/ talán egy szőlőlugas,/ tihany egyik utcája, ahonnan énekszó hallik,/ s egy rég elfeledett patkolókovács veri az ütemet,/ haza, a magasban? / talán egy csendes hóesés ebben a szívzuhogásos időben,/ egy szürrealista festmény a fűtetlen szoba ablaküvegén,/ egy kabát szárnya alá rejtett kőtábla,/ talán kínszenvedés-gyötrelem arcunk,/ mikor szétrobbannak a virágok szirmai,/ gaudi kőcsipkés arca spanyolhon ág-könnyű kéményei felett,/ talán bulgakov, a moszkvai hetes villamos megállójában,/ a végtelenbe vesző sínpárok mellett,/ mikor lángoló hajú férfiak írják feljegyzéseiket/ az őrültek házából,/ jézust kiáltanak, némelyek barrabást,/ mikor a kartonpapír-díszletek a tűz martalékává válnak,/ s csak poncius mester mosolyog a súgólyuk árnyékában,/ majd beleharap egy félbevágott almába,/ talán gérald, szájában az elmaradhatatlan cigarettával,/ szemben a vörösen hömpölygő folyóval,/ háttal a halott napnak,/ barna kofferjével lassan átballag a holnapba,/ talpa alatt aprót csikordul a kavics,/ mozdulatai szétfolynak,/ elvesznek az idő mindent felemésztő alagútjában,/ elvesznek az emlékezet boncasztalán,/ magába szippantja a hold,/ talán sára, egy út menti mcdonalds s vagy motel/ üres parkolójában,/ egy átmulatott gin-tonicos éjszaka után,/ valahol big sur és a szilánkosra tört hajnalok között,/ az ég, akár a szétrepedezett tükör,/ önmaga mása ebben a betonfalakfalak és szögesdrótok kreálta világban,/ mikor rivall a magányos lélek,/ mikor a szilvafa lombján átszűrődő fény betűket rajzol/ a tűzfalra,/ mikor a homlokon túli csendet megtöri a pillanat,/ megtöri az áhított dallam:/ isten játszik az angyallal - ( álomkeresők: harmadik változat )
Posted on: Tue, 17 Sep 2013 18:57:34 +0000
Recently Viewed Topics
© 2015