2013. Szeptember 19 A VILÁG VÉGÉRŐL Az Úr napja pedig úgy - TopicsExpress



          

2013. Szeptember 19 A VILÁG VÉGÉRŐL Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, Akik várjátok és sóvárogjatok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! Annak-okáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. És a mi Urunknak hosszú tűrését üdvösségnek tartsátok; amiképpen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint. Péter 3,10-12.14-15 Nem tudhatjuk, hogy mikor jön el a világ vége, de már egyszerű előrejelzést lehet érteni az igéből, hogy valójában "úgy jön el, mint a tolvaj...", nem tudjuk, mikor számíthatunk rá... Vannak embereke, akik azt gondolják, hogy a világ végének a kezdete, úgy jön el, hogy azt észlelni fogják egyből, egy megadott időpont által, azonban mint azt lehet tudni, mivel régebben sok Jehova tanú is megjövendölte ezeket, és eredményük nem sikerrel, hanem emberek halálával járt, mert sokan öngyilkosok lettek amiatt, mert híresztelték ezt a dolgot, sokan egyes embereknek ezáltal a pusztulást hozták el... Mert valójában, aki a Világ végének hamis hírét, időpontját hirdeti, az Úr napjának hamisan kitűzött időpontját, az mivel veszedelmet hoz sok ember életére, és Istent is ócsárolja ezekkel, ez az ember amiatt könnyen lehet, hogy a kárhozatra is juthat, ha nem fogadja el Krisztust... Ebből látszóan tehát nem arra kell az embernek törekednie, hogy megértse mikorjön el a világ vége, hanem készen kell állni arra, hogy az élete bizony rendben legyen, s úgy várja Jézust, hogy ő is megtért legyen már ő hozzá... Gondoljunk csak bele, mennyien próbálták Isten világ végének akaratát és időpontját kikutatni, és mennyi emberi élet kárhozhatott el emiatt, Péter pedig Óvni akar minket ezektől... Ő maga is kiemeli, mivel "nem tudjátok mikor jön el az Úr napja, ezért nem az időpontra kell törekedni, hanem arra, hogy Szent életben éljetek és Kegyességben..." Világosan érthető tehát, hogy itt a megtérés a fontos, s utána emeli pedig csak ki a vágyakozást.... Mindig törekedni kell tehát az Istenbe vetett életünknek a megtartására... Sosem szabad azt hagyni, hogy az ember kitérjen a célirányból a kárhozat felé... Mert aki Isten akaratának ellen fordul, az útirányt vesz a kárhozatnak... Jól jegyezzük azt meg, hogy nekünk nem szabad ezt tenni...! A Krisztushoz vezető örök életnek a kulcsa azt, hogy mindvégig ki kell tartani mellette... S aki valóban törekszik arra, hogy az életében így minden rendben legyen, az bizony elfog jutni oda, hogy amikor vissza jön Jézus, akkor ő készen legyen, s majd az utolsó ítéletkor a neve fel legyen íratva az élet könyvében... "Várlak Úr Jézus, hogy meglássam csodálatos tekinteted, vágyom rád, hogy veled élhessek már a mennyben is örök életet, Ámen!"
Posted on: Thu, 19 Sep 2013 01:38:44 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015