4. Sorozat a viharos éjszakában A hazafelé tartó, leszerelt őrmester, a hajóként himbálózó Ikarusz ülésén ülve, teljesen belemerült emlékeibe. Válogatás nélkül villantak elé a filmkockák, azok az események, amelyeket az emlékezés a legérdemesebbeknek talál a visszajátszásra. Egy viharos, őszi éjszaka elevenedett meg előtte, még újonc korából. Jóval éjfél előtt járhatott az idő, a szempillái egyre jobban nehezültek, de az álom nem volt képes leteríteni. Egykedvűen bámulta a mennyezetre vetődő külső fényeket. Egyszer csak rövid sorozatok ugattak bele az álmatlan, esős éjszakába. Az AMD géppisztoly jellegzetesen kattogó, tekintélyt parancsoló hangja, összesen öt rövid sorozat. A lövések zajára az újonc Kiss Pisti úgy lelépett a felsőágyról, mint kurva a sezlonról. A tehetetlenségi erő bevágta az alatta „elszállásolt” Balogh őrvezetőre, aki már békésen aludt, mármint egészen odáig, mert a „platóról” rácsapódó szerencsétlen, ébredező katona kiverte a szeméből az álmot. - Mi az a jó kurva élet van itt?! – ordította. Támadás, riadó! – majd lelökte magáról a félájult felsőágyast, visszafeküdt a helyére és csendesen aludt tovább. Kiss Pisti pedig elkezdte felszedni a felborult stokijáról a padlón landoló ruháit. A’ helyett, hogy visszahajtogatta volna a vasvázas hokedlira, szépen, komótosan felöltözött, és az óra alatt motyogta: - Ebből úgyis riadó lesz! Megmondta öregapám is, hogy az ilyenből mindig riadó van, jobban járok, ha felöltözöm,- és pucc-parádéba vágta magát. - Úgy van, hülye gyerek, öltözz csak fel, aztán vesd be az ágyad, a stokin is el tudsz reggelig üldögélni, aztán fél hatkor mi is felkelünk, lemegyünk reggelizni. Te csak üldögélj! - De hát lövöldöznek a közelben, ez bármi lehetett, - próbálta meggyőzni a lövések zajára felébredt társait,- lehet, hogy megtámadták az őrséget? - Miért, te hány lövést hallottál?- kérdezte a szobaparancsnok. - Öt sorozatot,- felelte. - Öt rövid kis sorozatot, ami nyilvánvaló, hogy ugyanazzal a fegyverrel lett leadva. Mit gondolsz, ha az őrséget támadták volna meg, akkor a többi őr nem tolta volna oda nekik a héthatvankettest? – nyugtatta az egyik öregkatona. A körlet állománya többé-kevésbé már kezdett megnyugodni, amikor kintről, az udvarról az ügyeletes alegység riadójának jellegzetes zaja hallatszott. - Itt már tényleg történt valami, ha már az ÜGYAL is kiment, - bölcselkedtek az ébren lévő katonák, azaz egy híján az egész körlet, mert Balogh őrvezető olyan mélyen aludt, hogy fogalma sem volt, hogy milyen események történnek körülötte. A többiek viszont csak nagy sokára, tudtak elaludni, Kiss Pisti kivételével, mert ő már, ha egyszer felöltözött, ő már nem fekszik vissza, mert, ahogy a nagyapja is megmondta, az ilyenből mindig lesz valami. Lett is, mégpedig az éjszaka végével, reggel lett. A bakák az ÜGYAL-ba beosztott társaiktól tudták meg, hogy mi történt, mi volt ez az éjszakai csendháborítás. Az alakulat adott őrséget egy laktanyán kívüli objektumnál, amelyben első ízben vett részt Gyula, egy igazi vagány jópofa srác is. Zuhogott az eső, a katonák sátorlappal próbáltak védekezni a rájuk zúduló víz ellen, kisebb, nagyobb sikerrel. Az őrhelyeken akkoriban nem volt őrtorony, csak egy kis tető, ami csak a fentről érkező eső ellen védett, akkor és ott azonban minden irányból ömlött. Gyula már az őrhelyhez közeledve furcsa hangokat hallott, amelyek őt lövések zajára emlékeztették. Aggodalmáról tájékoztatta is az őrparancsnokot, aki próbálta megnyugtatni: - Gyakran megesik, hogy az elsőbálos lány izgul. Így van ez az elsőőrséges katonával is. Nyugodjon meg, nincs itt semmi probléma, ezek csak az első éjszaka, az első őrség neszei! – és nem volt mit tenni, Gyuszinak bele kellett törődni abba, hogy itt nincs semmi gond, azok a lövések, amiket ő hallott, nem is léteztek soha, egyébként is nincs az a nagy állat, akit – a katonán, és a kutyán kívül – ilyenkor kilöknek a „szobából”. Gyuszi elfoglalta felállítási helyét, megpróbált találni magának legalább egy talpalatnyi száraz helyet, de nem járt sikerrel. Újra hallani vélte a lövések hangját, és megesküdött volna, hogy valahol, nem túl messze kispuskával lőttek - nem is egyet. Beállt egy bokor árnyékába és figyelt. Kitámasztotta szemét és fülét és izmainak rúgóját annyira tekerte le, hogy bármelyik pillanatban megfeszíthesse, és ugrásra, tüzelésre kész lehessen. A távolban két egymáshoz közeli fénypont jelent meg. - Állat szemei nem lehetnek, mert ahhoz túlságosan távol vannak egymáshoz, hacsak nem két félszemű macska a dűlőút egymás melletti kocsi nyomában haladva. De mi a jó fenét keresne a macska ezen a cseppfolyóssá vált vidéken, amikor fél a dörgéstől, víztől egyaránt. Nagyobb a valószínűsége, hogy ez egy autó. Feltevése hamarosan bizonyítást is nyert, amint meghallotta a motor berregését. - Talán nem erre jön,- gondolta,- jobb lenne a békesség, szeretném esemény nélkül leadni a szolgálatot! – de az autó egyre közeledett feléje. Hamarosan felismerte, hogy ez egy UAZ terepjáró. - Jönnek ellenőrizni,- szőtte tovább előző gondolatát,- felhívtam magamra a figyelmet, azzal, hogy lövéseket hallottam. Nem baj, csak jöjjenek, ismerem a szabályzatot, nagy baj nem lehet,- de egyszer csak elfordultak másik irányba és újra csettegtek, pisszegtek a kispuskák. - Ezek nem előjárók, ők ilyeneket nem csinálnak, ők szabályosan közelítenék meg az őrhelyet. Ki az a marha, aki saját életét veszélyezteti! Ott ál egy tökig elázott, kicsit, vagy nagyon izgulós katona egy Kalasnyikov klónnal, több tár lőszerrel, a cső pedig az érkező felé van fordítva,- játszadozott a gondolataival, - de földbegyökerezett a lába: az UAZ újra megjelent, megállt az őrrel szemben, úgy 20 méter távolságra, a reflektort végig ráirányítva. Gyuszi intett a sofőrnek, hogy vegye le a világítást, eközben fedezéket keresett magának a térdig vízzel telt árok beton mellvédje mögött, és szabályosan felszólította az autóban ülőket, hogy a reflektort levéve távozzanak. A bent ülők nem tettek eleget a felszólításnak, hanem a jobb ülésen ülő utas kissé kinyitva az ajtót, annak résében kidugta a kezét, mint később kiderült az igazolványát akarta megmutatni. Az őr, a nagy távolság és a szemébe világító reflektortól nem látta, hogy mit dugtak ki az autóból, azt támadásnak vette és néhány sorozatot eresztett a terepjáróra. A lövések hangjának elcsitulásával a bent ülők elkezdtek ordítozni: - Ne lőj, katonatisztek vagyunk! - és akkor már valami miatt rájöttek, hogy le kellene kapcsolni az őrt elvakító fényt, és felemelt kézzel a végig rájuk fogott géppisztoly fenyegetése alatt kiszálltak. Gyuszi lefektette őket az útszéli, vízben úszó fűbe, és addig ott tartotta a két férfit, amíg megérkezett az erősítés, ami ilyen esetben a váltást is jelenti. Mi lett a nóta vége? A két férfi valóban katonatiszt volt, de egy másik alakulatnál, és egy kicsit eltévedtek, amint az UAZ-al rodeóztak, és kispuskával lődöztek a viharos éjszakában. Olyan kellemetlenséget okoztak, ami miatt már – általában – a parancsnokok szólni szoktak. Olvass tovább: kilitiek.webnode.hu/news/baka-dili2/
Posted on: Wed, 17 Jul 2013 18:47:30 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015