A drogok veszélye A kábítószer-fogyasztás az 1980-as évekre világméretu gonddá vált. Súlyosságát hosszú távon azóta sem sikerült enyhíteni, minthogy mind az illegális drogok kínálta, mind az irántuk mutatkozó kereslet mélyen gyökerezo társadalmi és gazdasági problémákkal függ össze. Nehéz meghatározni, hogy mi is a kábítószer. Jó néhány ilyen szer például egyáltalán nem "kábít". A szakemberek drogabúzusról, azaz droggal való visszaélésrol beszélnek, ha valaki - tesi-lelki egészségét károsítva - nagy mennyiségben, illetve rendszeresen juttat saját szervezetébe központi idegrendszerére ható anyagot (gyógyszer, törvényben tiltott kábítószert vagy éppen alkoholt, nikotint). Az ilyen drogfogyasztás ellentétben van az orvosi eloírásokkal vagy az adott társadalom magatartási szabályaival. Addikciónak - függoségnek - nevezik azt, ha az egyénnek kényszeres céljává válik a drog megszerzése és fogyasztása. Hozzászokik, és gyakran testi függoség alalkul ki. A kívánt hatás eléréséhez egyre nagyobb adagokra van szüksége, illetve ha az additív személy nem kap utánpótlást, vagy a megszokottnál kisebb adaghoz jut, gyötrelmes testi tüneteket él át. A lelki függoséget okozó szerek legtöbbje serkent, "feldob", átmenetileg fokozza a fizikai és a szellemi teljesítoképességet, segít felülemelkedni a hétköznapok unalmán, keservein. Függoséghez vezethet a gyógyszertárban kapható nyugtatószerek mértéktelen szedése is. A muvi úton eloidézett jókedv és hamis biztonságérzet azért is veszélyes lehet, mert a felhasználót megfosztja józan ítéloképességétol. A gyakorlatban azonban van ennél nagyobb veszély is: a droghasználónak nincs pénze a következo adag beszerzésére, a normális életvitelre pedig végképp nincs módja. A társadalom peremére sodródik, ahol a kábítószer uralkodik, és csak a bunözés vagy a prostitúció kínál megélhetést. A kábítószer-fogyasztás ezen a ponton már nem csupán az egyén szerencsétlensége, hanem társadalmi probléma. A szeszes ital, a dohányzás vagy a kávé élvezetét régóta általánosan elfogadja a legtöbb társadalom, holott - mértéktelenül fogyasztva oket - a bennük lévo alkohol, nikotin vagy koffein is függoséget okozhat. A dohányzás elleni kampányok igencsak fölerosödtek azóta, hogy felismerték e szenvedély egészségkárosító hatásait, az ittas gépjármuvezetést pedig bünteto rendszabályok tiltják. A dohányzást és az alkoholfogyasztást mégis magánügynek tekintik. Az Egyesült Államokban 1919-ben teljes szesztilalmat rendeltek el. Ám az 1920-as években, a "dzsesszkorszakban", az amerikaiak milliói szegték meg a törvényt, a szervezett bunözés pedig busás hasznot zsebelt be a tiltott szesz eloállítása, csempészése és forgalmazása révén. A hatóságok 1933-ban belátták, hogy jobb engedélyezni és törvényekkel szabályozni az alkoholos italok gyártását és kereskedelmét, mint a föld alá kényszeríteni mindezt. Hasonló megfontolásból késobb némelyek úgy vélték, hogy a marihuánát és más "puha" drogokat legalizálni kellene, hiszen sok millióan szívják oket, és nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, hogy ezek addikciót okoznak vagy károsítják az egészséget. Ám a nyugati országok elutasították a legalizálás gondolatát - bár akadt kivétel, például Hollandia -, és minden igyekezetükkel azon voltak, hogy megakadályozzák a marihuána árusítását és fogyasztását. Keményebb anyagok Mindezek a viták az 1980-as években háttérbe szorultak, tömegesen elterjedtek ugyanis a sokkal erosebb hatású, "kemény" drogok, amelyeknek az egyénre káros, a társadalmat romboló hatását már nem lehetett cáfolni. A XIX. században széles körben használták fájdalomcsillapításra a mákgubóból kivont, recept nélkül kapható ópiumszármazékokat, például a laudanumot és a morfiumot. Sokan orvosságként fogyasztották ezeket a készítményeket, és önszántukon kívül kerültek velük függoségbe - hiszen akkor még az orvosok sem voltak tisztában az addikció mibenlétével. Már ebben az idoben ismerték viszont az ópium bódító hatását, ám ez a legkevésbé sem zavarta Nagy-Britannia politikusait, amikor a szégyenletes ópiumháborúkban (1839-1842, illetve 1856-1860) arra kényszerítették Kínát, hogy hatalmas mennyiségu ópiumot importáljon a brit uralom alatt álló Indiából. Bővülő források Az 1874-ben fölfedezett heroin, egy fehér por, szintén ópiumszármazék. Néhány évig - amíg föl nem ismerték veszéllyességét -, nyugtatószerként alkalmazták. Az Egyesült Államokban már a második világháború elott tudtak a heroinfüggoségrol, ám az akkor csak a népesség egészen csekély hányadát érintette. A szer hatásának tudható be, hogy az 1960-as években és az 1970-es évek elején sok amerikai katona injekciózta magát ezzel a szerrel, s amikor már az Egyesült Államokba, a "hátországba" is egyre nagyobb szállítmányok érkeztek Ázsiából, a probléma kezdett riasztó méreteket ölteni. Az 1980-as években még gyilkosabb drog tunt föl, elobb Amerikában, majd Nxugat-Európában: egy kokainszármazék, a crack. A kokaincserje leveleibol készített kokain-t már a XIX. század végén ismerték, de - akárcsak a heroin esetében -, hosszú idobe tellett, míg rájöttek, hogy függoséget idéz elo. (Eredetileg a Coca-Cola is tartalmazott keveset ebbol a drogból.) A kokain az 1960-as években divatos kábítószer lett például a popvilág sztárjai körében, de csak keveseknek tellett rá, s valóban nagy társadalmi gondot akkor okozott, amikor olcsó, szívható formája, az egészségre rendkívül ártalmas, nagyon gyorsan függoséget okozó crack is megjelent a piacon. A heroint az Afganisztán és Pakisztán találkozásánál húzódó "arany félholdban", illetve a Thaiföld, Laosz és Mianmar (Burma) "arany háromszögében" termelték. A kokaincserje termesztése foként Bolíviában és Peruban vált fontos jövedelemforrássá. A nyersanyagot Kolumbiában dolgozták föl, ahol a drogkartellek óriási hatalmat összpontosítottak a kezükben. A nemzetközi csempészet értékesítési láncokat szervezett, amelybe az ültetvények éppúgy beletartoztak, mint a nagyvárosi utcákon dolgozó üzérek - a dílerek. Akkora bevételre lehetett szert tenni, hogy a bunszövetkezetek vezetoi, ha kellett, habozás nélkül végeztek vetélytársaikkal vagy a rendornyomozókkal. Drogjárvány Az Egyesült Államokban 1986-ban már crackjárványról beszéltek, és a drog hamarosan Európában is fertozo lett. Fokozott veszélynek voltak kitéve a fiatalok. A serdülokorban, az érzelmi zavarok idoszakában könnyen tévútra lehet keveredni. Ráadásul sok fiatal szegénységben, a nagyvárosok lepusztult belso negyedeiben nott föl, s az iskola elvégzése után még csak kilátása sem volt munkára. Mindezt súlyósbította, hogy a nyugati országok értékrendjének mércéje a siker és a pénz. Gyakran tartották a drogprobléma és más társadalmi bajok okának a hagyományos család válságát, amely egyebek között a válások arányának növekedésében és a szüloi tekintély hanyatlásában mutatkozott meg. Sokan jutottak arra a meggyozodésre, hogy a kábítószerfüggoség elleni harcnak olyan alapveto társadalmi, gazdasági és erkölcsi változások az elofeltételei, amelyektol a legtöbb kormány még akkor is visszariadna, ha módja volna elindítani oket. Elvágni az utánpótlást Gyakorlatiasabb megoldással kecsegtetett a drogértékesítés megakadályozása - vagy az üzérek letartóztatásával, vagy pedig azzal, hogy a kábítószert már az országhatáron fölfedezik és lefoglalják. Erre a célra is óriási összegeket fordítottak a kormányok, és el is értek látványos sikereket; de a kábítószer-kereskedelem összességében véve továbbra is bovült. A börtönök zsúfolásig megteltek kisstílu bunözokkel, s ez súlyósbította a bunüldözés amúgy sem csekély gondjait; mégis mindíg akadtak újabb önkéntes vállalkozók, szállítók, dílerek, és a kereskedelem irányítói vajmi ritkán kerültek az igazságszolgáltatás kezére. A drogkereskedelem legnyugtalanítóbb vonásai közé tartozott, hogy a bunözokóriási vagyonuk és befolyásuk birtokában olykor magát a rendorséget is lefizették vagy megfélemlítették, semmibe vették az egész jogrendet. A csempészet leküzdése sem bizonyult könnyebbnek, elvégre olyan hatalmas ország, mint az Egyesült Államok nem oriztethette az összes határát vámosokkal, kereso- kutyákkal és civil ruhás nyomozókkal. A kábítószerüzlet nagyfonökei roppant pénzeket zsebeltek be, s az sem rendítette meg oket, hogy a hatóságok néha több millió dollár értéku szállítmányokat koboztak el. Volt még egy választási lehetoség a nyugati társadalom elott: a kábítószerek legalizálása, vagyis behozataluk és árusításuk engedélyezése. A törvényes forgalom ugyanis már nem a maffiák vadászterülete. A termékek olcsóbban hozzáférhetok, így a szerfüggok nem kényszerülnek buncselekményekre. Minthogy a szerekre is kiterjednek a gyógyhatású cikkekre vonatkozó gyártási eloírások, a fogyasztók tiszta és az egészségre kevésbé ártalmas készítményekhez jutnak. Az is igaz azomban, hogy éppen ezek az elonyök a törvényes kábítószerek iránti kereslet megugrásához, valóságos "járványhoz" vezethetnek. Bár némely hivatalos szervek sürgetik a legalizálást, a belátható jövoben nem várható, hogy ez bekövetkezik. A kábítószerek rémével szembesülo kormányok sok helyütt egyre többet költenek a figyelmezteto és felvilágosító kampányokra, a bunüldözés fejlesztésére. Gyozelmük nem mindíg látszik biztosnak; az Egyesült Államokban mindenesetre olyan súlyosra fordult a helyzet, hogy a Bush-kormányzat 1989-ben úgy döntött, "hadat üzen" a kábítószer-kereskedelemnek. Drogbárók Az új amerikai kábítószer-ellenes politika egyik meghatározó eleme az volt, hogy a problémát a forrásánál próbálták orvosolni: a kábítószer-termelo és -feldolgozó országokban. Ezeknek az államoknak a politikusai sok esetben okkal tartottak a helyi "drogbárók" hatalmától, ezért sikerrel kecsegtetett az a megoldás, hogy az Egyesült Államok az adott kormány erofeszítéseit támogatta katonákkal, pénzzel és a kábítószer-kereskedelem elleni harcra kiképzett ügynökökkel. Mindezt hamarosan ki is próbálták Kolumbiában, ahol foként a medellíni kartell indított nagyszabású terrortámadásokat a kormány ellen. Az 1990-es évek végére a kolumbiai hatóságoknak nemzetközi segítséggel sikerült visszaszorítani a kokacserje-termesztést, ám mostanában az ország heroinkereskedelemben kezdi kiszorítani Délkelet-Ázsiát. A mák- és kokaintermelo országokban bonyolultabb a helyzet. A termesztéssel foglalkozó szegény parasztok nem gazdagodtak meg ugyan a drogok nyersanyagának eladásából, mégis sokkal többet kerestek vele, mint bármely más terménnyel. Földjeik jórészt eldugott vidékeken voltak, s így a hatóságok csak nagy nehezen tudtak az illegális termesztok nyomára jutni, ráadásul az üzletben érdekeltek gyakran megvesztegették a hivatalnokokat. Nyitott kérdések Az Egyesült Államok és az ENSZ a nehézségek ellenére segélyprogramokat szervezett, hogy más termelési ágakat honosítsanak meg az ázsiai és latin-amerikai országok mezogazdaságában. 1992-ben például a washingtoni kormány 190 millió dollárt juttatott ilyen célra Bolíviának, ám az amerikai katonák odavezénylését olyan heves tiltakozás fogadta, hogy kis híján fölhagytak a programmal. Az amerikai imperializmussal szembeni gyanakvás még áttekinthetetlenebbé tette a helyzetet Közép-Amerikában, amelynek államai megegyeztek a közös fellépésben, de visszautasították az Egyesült Államok részvételi ajánlatát. Amikor az amerikaiak megszállták Panamát, s az ottani diktátort, Manuel Noriegát eroszakkal az USA-ba szállították, kiderült, hogy a gyanakvás nem is egészen indokolatlan. A tábornokot kábítószer-kereskedelemért negyvenévi szabadságvesztésre ítélték, a Legfelsobb Bíróság pedig helybenhagyta a külföldi állampolgár elrablását. Késobb hasonló módon állítottak bíróság elé egy mexikói gyanusítottat, emiatt Mexikó felfüggesztette addigi kábítószerügyi együttmuködését északi szomszédjával. Az illetékesek figyelme mindinkább a volt Szovjetunió felé fordult, amelynek utódállamaiban az elharapódzó kábítószer-termelés és -fogyasztás, valamint a nagy hatalmú "drogbárók" színre lépése újabb társadalmi feszültségeket keltett. A fejlodo országok nyomora, a fejlett országok társadalmi gondjai meg a nemzetközi bunözés mind növelték a kábítószerek problémahalmazát. Gyors és egyszeru megoldásokra a közeljövoben nem lehet számítani. Néhány érdekesség Sok "hernyós" a morfiumhoz hasonló, de kevésbé addiktív szer, a metadon segítségével szokik le önpusztító szenvedélyérol. A cigarettázás szinte általános divat volt, mielott 1960-as és 1970-es években végleg tisztázták, hogy a dohányzás súlyos légzoszervi és keringési betegségeket okoz. A legtöbb országban törvény tiltja a marihuana forgalmazását és fogyasztását, bár sokak szerint nem okoz függoséget. "Crackház" New York északi városrészében, Bronxban. A crack az 1980-as és 1990-es évek fordulóján rohamosan terjedt az amerikai nagyvárosok vagyonszerzésre törekvo, iskolázott fiatalsága (a "yuppie-k") körében. A rendori és vámszervek speciálisan idomított kutyákat vetnek be a repülotereken, határátkelohelyeken. Négylábú segítotársaik kiszimatolják a csomagokban, jármuvekben elrejtett vagy akár a drogfutárok által lenyelt kábítószert. A brit vámtisztviselok 1991-ben két sikeres skóciai rajtaütés során elkobzott, összesen mintegy százmillió angol font (csaknem fél milliárd forint) értéku kábítószert égettek el. Holland Jan-Karen Kleijn tervezte "csigaház". Azért tervezte meg ezt a fülkét, ahol a heroinista tiszta vízhez és steril fecskendohöz juthat, hogy gátolja az AIDS terjedését. Az eldoppingolt élet. Ben Johnson sorsa arra példa, hogy a drogok addikció nélkül is tönkretehetik a tehetséges emberek életét. Johnson 15 évesen vándorolt be Kanadába. Néhány év alatt új hazája legjobb rövidtávfutója lett, s az 1988-as olimpián megdöntötte a 100 méteres síkfutás világcsúcsát. A doppingvizsgálat azonban teljesítményfokozó szteroidokat talált a szervezetében, ezért bajnoki címét elvették. 1991-tol ismét versenyezhetett, de 1993-ban másodszor is rajtakapták, s ez véget vetett sportpályafutásának.
Posted on: Fri, 28 Jun 2013 08:52:23 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015