„A halottakat nem szerethetjük, csak az emléküket. ... A gyászmunka kettős lépés. Az első lépésben megsiratjuk a holtakat, az egykor szép kapcsolatokat, a szép barátságokat, a szép tájakat, az örökre eltűnt szép tapasztalatokat. A második lépés során új mederbe tereljük „libidónkat”, vagyis szeretetünket és vágyunkat, olyan dolgok felé, amelyek most vannak jelen,olyan emberek felé, akiknek most van ránk szükségük. A gyászmunka végeztével képesek leszünk más embert szeretni vagy ugyanazzal a személlyel más kapcsolatot kialakítani; új tájakra látogatunk, melyeknek szépsége érintetlen marad, és teljesen, bensőségesen szeretjük ezeket - képesek vagyunk libidónkat itt és most irányítani. Ám eközben jól tudjuk, hogy a jelen szépségei éppen olyan mulandóak, mint a múlt szépségei.” “Ha valaki nem képes a gyászmunka elvégzésére, akkor teljes egészében elvész a boldogságra való képessége. ha örökké csak az elmúlt dolgokhoz ragaszkodik, nem lesz többé képes új szépség és boldogság elfogadására. Ha szorongunk amiatt, hogy elveszíthetjük vagy elveszítjük az új szépséget, szerelmet vagy boldogságot, akkor ez megszünteti az új involválódásra való készségünket és nyitottságunkat.” „Maga a veszteség tehát, pszichológiai értelemben, felerősödik. Elvész a szeretet (a vágy) tárgya, ráadásul elvész az a képesség, hogy szeressünk, hogy tapasztaljuk a szépet és a boldogságot. Morális értelemben az a személy, aki nem végzi el a gyászmunkát, felelősségvállalásra is képtelen, hiszen lemond a jövő iránti nyitottságról. Abszolút egzisztenciális jelenben él - az abszolút jelen azonban meghatározás szerint abszolút mulandó; semmi sem érdemes a gyászra, mivel semmi sem szép és nem lesz többé szeretet. ... - ezeknek megtétele Freud szerint - a gyász egyetlen autentikus módja, mely a mulandóság bátor elfogadásából fakad.” „Amikor átéljük a szép pillanatot- a szerelem beteljesedését, egy szép virág váratlan megpillantását, vagy mást - akkor nem tölt el bennünket szomorúsággal az éppen átélt szerelem vagy mepillantott virág mulandósága. Nem azért, mert nem tudunk mulandóságáról, hanem mert maga az önfeledtség egyfajta tapasztalat; a mulandó örökkévalóvá válik, ha abszolút módon öleljük magunkhoz. Nincs különbség a mulandó és az örökkévaló/halhatatlan között.” *Heller Ágnes: A szép fogalma c. könyv részlet
Posted on: Sat, 28 Sep 2013 21:02:22 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015