A szeptember 25-i Cseh Tamás est egy különleges meglepetése a - TopicsExpress



          

A szeptember 25-i Cseh Tamás est egy különleges meglepetése a Nagy Péter és Dobro Dániel duó. A zeneakadémistákból álló Dobridan formációval Cseh Tamás-emlék, illetve Bereményi Gézával közösen készített új dalaikat játsszák, de rendre fellépnek ketten is - Nagy Péter színművész énekel, Dobri Dániel gitározik. Bereményi Géza állítja: friss alkotótársaival nem új keletű az ismeretség: a zeneszerző-gitáros Dobri Dánielt kamaszkora óta ismeri, Nagy Pétert pedig színpadon és filmben is rendezte, és "úgy gondoltam, aki színésznek tehetséges, az énekesnek is az". Bereményi Géza 39 éven át volt Cseh Tamás alkotótársa, 1970-től 2009-ig, a zenész haláláig. Akkor, 2009 augusztusában az író úgy fogalmazott az MTI-nek, hogy fog ő még dalszövegeket írni, de tudja, hogy olyanokat nem, mint Cseh Tamásnak, és ezt nem feltétlenül minőségi értelemben gondolja. "Halálával elvitte magával azokat a dalszövegeket, amiket csak neki tudtam volna írni, mert ezeket ő váltotta ki belőlem személyes találkozásaink során" - mondta akkor Bereményi Géza. 1974-ben jelent meg az első Cseh Tamás-lemez Bereményi Géza dalszövegeivel, akkor Másik Jánossal közös előadásban: ez volt a Levél nővéremnek. Ezt követte az Antoine és Désiré, majd évente-kétévente egy-egy újabb közös Cseh-Bereményi album. Utolsó közös munkájuk A véletlen szavai című CD volt, amely 2007-ben jelent meg. Az esten élőben zenél majd Nagy Péter és Dobri Dániel, s természetesen együtt beszélgetünk majd Bereményi Gézával is!
Posted on: Mon, 09 Sep 2013 08:20:16 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015