A zsidóság szerepe a kommunizmusban A zsidóság és - TopicsExpress



          

A zsidóság szerepe a kommunizmusban A zsidóság és kommunizmus kapcsolata számos történetet, tévhitet és mítoszt szült. A zsidókról a kommunizmusban betöltött szerepük miatt az a téves felfogás alakult ki, hogy a zsidó nemcsak a kommunista diktatúra vezető csoportja volt, hanem Európában az egész baloldali mozgalmak a kezdeményezésükre és tevékenységüknek „köszönhetően” alakult ki. Ez a tévhit annak köszönhetően fogant meg, hogy a zsidóság mind a 19-20. századi szocialista, kommunista szervezeteiben, mind pedig a kelet- és közép európai kommunista pártrendszerben nagyobb számban képviseltette magát. Ennek bővebb kifejtését Magyarország, illetve később Románia esetével fogom szemléltetni. A dualizmuskori Magyarországon (1867–1914) 20 milliós lakosa közül egymillió volt zsidó, azaz a lakosság 5 százalékát tette ki. Budapest lakosságának 23 százaléka (200.000 fő) volt zsidó. Itt érdekességként megjegyzendő, hogy a budapesti zsidó lakosság nagy számának köszönhetően alakult ki a Judapest elnevezés, amelyet Prohászka Ottokár használt először 1921-ben. Korabeli propaganda A zsidóság 20 százaléka értelmiséghez, 38 százaléka a kispolgársághoz és 34 százaléka a munkásághoz tartozott. 1880-tól kezdve 30-40 százalék között mozgott a zsidó származásúak aránya a magyarországi munkásmozgalom vezetőségében, így a felülreprezentáltság tagadhatatlan. Azonban ezen személyek nem tartották magukat izraelitáknak, a marxi tanok nyomán elítélték a zsidó illetve a polgári életformát, azt hangoztatták, hogy a zsidó származás a társadalomban nem meghatározó jellegű. A zsidók számára a munkásmozgalom három indok miatt volt vonzó: Egyrészt másfajta asszimilációs fórumot biztosított a nemzeti uralkodó elittel való szövetséggel; A szociáldemokrácia új társadalmat, egyenlőséget, elnyomásmentességet ígért; A zsidó értelmiség számára vonzó volt, hogy a MSZDP (Magyarországi Szociáldemokrata Párt) köreiben olyan politikai pártra talált ahol egyenlőként vehetett részt a párt aktivitásában, egyenlőnek érezhette magát, nem kellett plusz törekvéseket tennie az elismerése érdekében, ahogy ez a polgári pártoknál szokás volt. Az SZDP-nek is szüksége volt a zsidó értelmiségre a párt ügyeinek rendezésre. Ezen okok vezettek ahhoz a téves felfogáshoz, hogy a szociáldemokrácia az zsidó ügy. Az első világháború után egész Európába főleg az orosz forradalomnak köszönhetően a szociáldemokrata és kommunista pártokat háttérbe szorították a politikai életben. A zsidók kis csoportja továbbra is tagja maradt baloldali pártoknak és illegálisan folytatták tevékenységüket. A második világháború után, a Szovjetunió megszállta a kelet európai államokat és a kommunista pártokat segítette hatalomra. Ebben a rendszerben ismét az az érdekes helyzet állt elő, hogy a zsidók arányuknál jóval nagyobb mértékben foglaltak el különböző pozíciókat az új hatalom funkcionáriusai között. Erre a számadatra sokan a zsidó uralom bizonyítékaként tekintenek, azonban ez a két fél kölcsönös együttműködése volt és mindkettő előnyét szolgálta. Tudniillik az új hatalomnak szüksége volt olyan szakértelemre, akik el tudták látni a feladatukat és olyan emberekre, akik nem voltak kompromittálva az előző rendszer alatt (azaz nem voltak tagjai a náci-fasiszta intézményeknek). Ezeknek a kritériumoknak a zsidóság többsége tökéletesen megfelelt. A zsidóság számára a kommunista eszmékkel való azonosulás új és végre sikeresnek tetsző asszimiláció lehetőségét csillantotta meg. Az ideológia azt hirdette, hogy a zsidókérdés a kapitalizmusból ered, így ha ezt megszüntetik, akkor a zsidókérdést ez által az antiszemitizmust is megszüntetik. A zsidóság számára kecsegtető volt mind a zsidókérdés múltba helyezése mind a prognosztizált jövőkép, amelyben egységes nemzet nélküli társadalmat mutatott. Rákosi nem tartotta magát zsidónak. Azonban a fentiek nem jelentették azt, hogy a zsidóság egésze szimpatizált volna az új hatalommal. És azt sem jelentette, hogy 1956-ig egyfajta zsidó uralom lett volna Magyarországon, annak ellenére, hogy a magyar kommunista párt legfőbb vezetői (moszkoviták: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály) zsidó etnikumúak voltak. Ezek a vezetők hasonlóan az második világháború előtti baloldali zsidó vezetőkhöz, nem tartották magukat zsidónak, sőt egyfajta cinizmussal viselkedtek a zsidósággal szemben. A zsidó származású polgárok (akik nem voltak részesei a pártnak) ugyanolyan nyomasztóan élték meg az új hatalom önkényét, mint a nem zsidó lakosság. A fentebb leírt túlsúly a romániai Kommunista Pártra is igaz volt, főleg a kommunizmus kiépítése időszakában. Romániában a Kommunista Párt vezetői között, a kormányban, – Ana Pauker, Leonte Răutu, Iosif Chişinevschi, Goldberger Miklós, Valter Roman, Vass Gizella és mások révén – államhatóságban, a rendőrségben és kezdetben a titkosszolgálatokban a zsidóság szép számban képviseltette magát. Azonban azt az állítást is meg kell cáfolni, miszerint a kommunizmust a zsidók hozták rá Erdélyre és Romániára. A zsidó közösség nagy többsége – elsősorban kisiparosok, kereskedők, az ipari és pénzügyi burzsoázia tagjai, a túlnyomórészt liberális gondolkodású tudósok, orvosok és ügyvédek – nem engedtek a kommunisták csábításának. 1952-53-ban hatalmas antiszemita hullám indult el a Szovjetunióból, melynek köszönhetően a zsidóság létszáma a Kommunista Pártban és az államhatalmi szervekben drasztikusan csökkent. Egy példával illusztrálva a romániai titkosszolgálatok alkalmazottainak 10 százalékát tették ki a zsidók 1949 februárjában. Egy 1956-ból származó, hasonló kimutatás már drasztikus csökkenést mutat, akkorra ugyanis a zsidók aránya két százalék alá csökkent. A kommunizmus további szakaszában mind Magyarországon mind Romániában a zsidóságnak egy nagyméretű antiszemita kampánnyal kellett szembenézniük, amely leginkább a kommunista pártból indult és a cionizmus elleni fellépést használták az antiszemitizmus elfedésére. Romániában az összeshez még hozzájárult a zsidók kiárusítása Izrael számára. Az Izraelbe való kivándorlás a kommunizmus egésze alatt az egyetlen járható útként létezett a zsidók számára, amely lehetőséggel nagyon sokan éltek. Olosz Levente Forrás: Facebook/SVPSZ
Posted on: Sun, 08 Sep 2013 11:11:24 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015