Akkor már 3 hónapja nem láttam Prométheuszt de minden nap hiányzott. Reggel úgy ébredtem, hogy éreztem a borovi fenyőgerendák illatát és a friss tavaszi földszagot a kertben, pedig messze voltam a házától. Messze voltam tőle is, mégis közelebb mint addig bármikor. Talpra álltam és ebben hatalmas erő volt, az erőben pedig hajthatatlan hit. Még korántsem voltam az utam végén de a lendületem nem fogyott, sőt egyre több volt belőle. Testi erőnlétem is növekedett. Folyamatosan tágítottam a fizikai teljesítő képességem határait és újra meg újra legyőztem magam. Tudtam, hogy ebben a győzelemben benne volt ő is, az ereje, hite és az irántam érzett mély szeretete. A Prométheusszal töltött évek, a feltétel nélküli bizalom és erős kötődés az életem olyan völgyeit és meredekéit mutatták meg, amelyben nem lehetett kikerülni egyetlen tükröt sem. Nem is akartam. Mindegyik tükörbe belenéztem, és ha nem tetszett, amit láttam, akkor igyekeztem külső megfigyelővé válni és elkezdtem érlelni a változást. Megtanultam magamhoz és az érzéseimhez kapcsolódó figyelmet tudatossá tenni és ébren tartani... (Montorffy Letti: Prométheusz háza) Folytatáshoz kattints a hivatkozásra. :-)
Posted on: Mon, 16 Sep 2013 21:30:24 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015