Ami következik se nem új, se nem „eredeti”. Talán nem is túl sportszerű. (kereskedelmi tv legnézettebb tehetségkutatóját és a kiüresedett politikát rugdosni) Ettől függetlenül olyan, amiről beszélnünk kell. Olyan vitaindító, ami reményeim szerint fel tudja váltania (akár csak egy pillanatra is) az értelmetlen közlés-imitációkat, a semmiről való folyamatos fecsegést. Pár hete tűnt fel először, hogy barátomat, az aktuális tehetségkutatóban, az X-faktorban szereplő Csordás Ákost immár szinte cinikusan őszintén kategorizálta anyacsatornája: Ákos nem több, nem kevesebb, mint 1 a másik 11 termék/szolgáltatás mellett. Nem „előadó”, nem „zenész/együttes”, nem „versenyző”, esetleg „közszereplő” (ezek is a választható kategóriák között vannak) hanem egy egyszerű termék címkét kapta a legnépszerűbb közösségi oldalon létrehozott profilján. Félreértés ne essék, nincs ebben újdonság, a kereskedelmi „sztárgyár” mechanizmusai ma már könnyen kiismerhetőek az egyszeri televízió nézőnek is. Mégis, talán saját magunk miatt is jobb, ha tudatosítjuk mit is jelent ez. Kezdjük az elején: Az egész történetben az a legszomorúbb és legrémisztőbb, hogy valójában mindenki tudja, hogy „kamu az egész” (a ByeTheWay kiesés-visszajövés balhétól kezdve a playback éneklés botrányon keresztül a nyertes kilétét övező bizonytalanságig), mégis úgy beszél róla, mintha valóságos lenne. Egy elejétől a végéig megrendezett, tökéletesen kitalált showról és a benne szereplőkről beszélgetünk, vitatkozunk, találgatunk és talán még szurkolunk is, magunkat is becsapva ezzel az illúzióval. A műsorvezetők izgatott konferálása, a drámai felvezetők és pillantások, a „számít a szavazatod” minden percben a pofánkba nyomott mantrája tart minket ebben a képzeletvilágban, a naivitásunkban, amelyben megpróbálják elhitetni velünk, hogy ez a műsor bizony tényleg rólunk és az énekesek versengéséről szól. Ez azonban a lehető legnagyobb tévedés. Ez a műsor semmi mást nem szolgál, minthogy kitöltse a két reklámblokk között lévő űrt, megtöltse az újságokban a reklámok melletti üres hasábokat és végül kitermeljen pár termék/szolgáltatást, akik ha minden jól sikerül pár hónapig még képesek témát adni ennek az iparnak amellett, hogy maguk is termék és szolgáltatás reklámokká válnak. Ez a megvalósult álom: egy termék reklámoz még több terméket, anélkül, hogy ezt bármikor is nyíltan a tudomásunkra hozná. (Emellett természetesen lenyomnak pár haknit a békéscsabai kolbászfesztiválon meg a miskolctapolcai falunapokon mutatóba.) Persze, ez ennyire nyersen fogalmazva könnyen darabjaira törheti álomképeinket, amelyekben őszintén szurkolunk a békési mesehősnek, aki a korábbi kudarcok után most végre hétről hétre mutathatja meg tudását, így törve a csúcs felé. Egy mesében mindig kulcsfontosságú a tálalás, a képzeletbeli világ, melyet a főhős köré építünk, hogy működhessenek a dolog. Ezért van az, hogy a csatorna először egy szépen kidolgozott „image”-et ad a termékeinek mielőtt a nép elé tenné azokat, a választás illúziójával együtt. Mindenkinek más az ízlése, ezt kár lenne vitatni, kapunk tehát macis sármőrt idétlen franciasapiban, divatos alternatív rockereket akik mit sem törődnek az „ízléssel” és az elvárásokkal, csak söröznek és nyomják a rock and rollt, operettdívát, tini-fiúbandát, ami csak szem szájnak ingere. Ne mondja senki, hogy nincs választásunk! Pedig pontosan erről van szó. Nincs választásunk. „Kit érdekel? Pár éve már kidobtam a tv-t és ez volt életem legjobb döntése.” – hallom magamban. Most azonban először lépjünk kicsit hátrébb és vessünk egy kritikus pillantást egy némileg nagyobb és fontosabb showműsorra, a tömegdemokráciák parlamenti választásaira. „Kit érdekel a politika?” Hangzik a kiábrándultak mára már szinte divattá vált jelszava, azonban ha máskor nem is, négy évente még azok sem ússzák meg, hogy szembesüljenek kicsiny hazánk szomorú valóságával, akik egyébként teljesen közömbösek a közügyekkel kapcsolatban. Érdekel-e vagy sem, követed-e vagy sem, sajnos azonban nem lényeges, mert a parlamenti választás és a legnézettebb tv-műsor is hatással van és lesz a körülötted lévő világra, szűkebb vagy tágabb környezetedre, ezért bármennyire is fáj elfogadnod, foglalkoznod kell vele. Az illúzió egyébként ugyanaz, egy kicsit nagyobb csinnadrattával. Ezeknek a rendszereknek az a legnagyobb csapdája, hogy ha részesük akarsz lenni, maximálisan el kell fogadnod a játékszabályait. Ha énekesként úgy döntesz, hogy az egyszerűbb utat választod és megspórolod a hírnévig és elismertségig vezető bizonytalan, hosszú és rögös utat és egy tehetségkutató kötelékében próbálsz szerencsét, fel (el) kell adnod magad. „Alá kell írnod a szerződést.” Ebben majd kikötik, hogy milyen idétlen szerelésben kell parádéznod, hogy hol és mennyiért kell fellépned, hogy mit énekelhetsz, stb. Röviden: megcsinálnak. Képletesen és szó szerint is. Ha közügyekért tenni akaró polgárként úgy döntesz, hogy megspórolod a valódi változáshoz vezető bizonytalan, hosszú és rögös utat, és a pártok kötelékében próbálsz szerencsét, szintén fel (el) kell adnod magad. Szemezgessünk ennek jobb megértéséhez a közelmúlt eseményeiből. Csak azért, hogy érzékeltessük, mennyire tökmindegy, hova lövi be magát a palettán, a politikai térben, vegyünk le a polc két végéről 1-1 terméket. (A piac most a politikai pártok piaca.) Mennyire veszi hülyére legfőképpen saját választóit a JOBBIK nevű márka, ami nemrégen még kőkemény rocker-ként, most pedig valami utolsó popsztárként pozícionálja magát a piacon? Pár éve még nagyobb üzlet volt nemzeti érzelmekbe, magyar gárdába, díszmagyarba fektetni, most pedig érdemesebb elkezdeni felépíteni egy hagyományosabb brandet szexi fiatalokkal, kutyával, kellemes hangulatú reklámfilmekkel? A másik oldalon mondhatnánk szomorú történet (pedig az alapítók szerint még csak most kezdődne) a 4K! nevű formációé. Sajnos a négy évvel ezelőtti piacon is volt egy termék, amire az volt írva, hogy „Lehet más a Politika”, elég sokan meg is vették, ma mégiscsak ugyanott vannak, mint voltak akkor azok, akiktől meg akarták különbözetni magukat. Nem vitatom el a „jó” szándékot. Nem vitatom el, hogy van különbség a párt és párt között. A tragikus mégis az, hogy a jelenlegi rendszerben ez teljesen mindegy, előbb vagy utóbb az „megszelídít” mindenkit, aki elfogadja a logikáját. Lehet, hogy a 4K! valódi változást akar, azonban vezetősége és tagjai nem voltak türelmesek és kitartóak, hanem a könnyebb utat választották és jelentkeztek az idei showba, ahol bár lehet, hogy ők lesznek elénk rakva, mint a „különc alter együttes” kategóriája, valójában ők sem jelenthetnek majd igazi választási opciót. Nem pártok kellenek. A pártok ma, 2013-ban már nem tudják kifejezni a választók akaratát. A kiábrándultságot, a tehetetlenség érzetét, a hitetlenséget az egész kiüresedett showban. Ugyanúgy, mint a tehetségkutató esetén, itt is mindenki tudja, hogy teljesen „kamu az egész” az egész műsor. Hogy hiába a műsorvezető lázas konferálása, az önmagára reflektáló médiahisztéria, az ajándékba kapott illúzió, miszerint „nagyon fontos a szavazatod” valójában tökéletesen mindegy, hogy kit választasz. A nézőknek-választóknak elege van abból, hogy hülyére veszik őket. (Persze bizonyos csoportok-emberek továbbra is izgalommal követik az X-faktort és a választásokat is, mondjuk úgy, hogy ők nagyrészt a körülmények (iskolázottságuk, értelmi képességük) áldozatai) Mint már leszögeztem, természetesen vannak különbségek, ugyanúgy, ahogyan a macis sármőr szerepe és az alternatv rockbanda szerepe között is. Ha az előbbi nyer, akkor arról olvashatsz majd, hogy bár rengeteg lány környékezi meg, ő hűséges marad korábbi kapcsolatához, ha az utóbbi, akkor azt kapod majd heti adagokban, hogy éppen hol-mikor-kivel keféltek, söröztek a srácok. Ha az operettdíva karaktere nyer, akkor az „Első X” nevet viselő CD-n népszerű operettslágereket kapsz, ha a popmaca karaktere, akkor 12 rádióbarát rágógumi dalt. Különböző a végkimenetel? Különböző. Akkor miről beszélünk, kezit csókolom, a nép döntött, most pedig azt kapja, amire kíváncsi, szabad volt a választás! Fidesz-MSZP-Együtt14-PM-LMP-4K!-Liberálisok-stb You name it! Hány shownak kell még lemennie, hogy észrevegyük: TÉNYLEG kamu az egész. Hogy nem egy rosszmájú pletyka, egy „mendemonda”, egy kétes értékű füles valami havertól az, hogy fölösleges sms-t küldened (urnába dobni valami papírcetlit szavazatképpen), mert a szerkesztők már régen tudják, mi lesz a vége. Az utoljára talpon maradt versenyzőkből már teljesen mindegy melyik nyer végül. Aki ilyen messzire képes jutni, az tökéletesen elsajátította a rendszer logikáját és feltételezhetően még egy kis hangja is van. Bárki lesz is a végső befutó, a RENDSZER így is-úgy is győzedelmeskedik és fennmarad. A győztes képes lesz bulvármuníciót szolgáltatni (ugye ugye, termék/szolgáltatás) a tavasszal kezdődő Csillag Születikig, aztán minden megy tovább. A legszomorúbb ebben az egészben, hogy a lényegi dolgok már sokkal korábban eldőlnek, minthogy mi megbarátkozunk a 12 új döntős kisfilmjével a szeptemberben kezdődő élő-showban. Aki odáig eljut, az már mint már fentebb írtam, aláírja a maga kis szerződését. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok is, akik ezt nem teszik meg. A gond az, hogy ezeknek a „versenyzőknek” (=pártoknak, formációknak) esélyük sincs főműsoridős felületet kapni. Az ő nevüket nem fogják hangosan és egymás után folyamatosan az arcodba olvasni, nem fogod őket óriásplakátokon látni, nem lesz velük tele a média és a közbeszéd. A profi marketing szakemberek/választási tanácsadók már a nyár eleji válogatón megmondják, hogy ki az, aki piacképes lehet, ki az, akire képesek lesznek előteremteni a keresletet, ki az, akire a legtöbb néző szavazna, így megérné főműsoridőbe rakni. Az X-faktorban, amennyiben nem tudod elnyerni a mentor szimpátiáját a válogatók során, akkor ő nem fog magával vinni a műsorba. Ugyanígy, ha nem vagy képes valami csábítót ajánlani a mögötted álló oligarchiának-pénzembereknek-befektetőknek, akkor arra sem lesz esélyed, hogy érdemben elindulj a választásokon. Aki ellenben rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyek jó „termék/szolgáltatássá” teszik és vállalja, hogy megköti a maga kis alkuját, elfogadva ezzel a rendszer logikáját (önmagát pedig majdnem teljesen feladva), az mehet az élő showba (=valódi tényező lehet a választásokon). Ott aztán majd következik a mentorok/zsűritagok értékelése, hogy a heti produkció hogyan sikerült. Hasonlóan, miután eldől ki lesz tényező a választásokon, indulhat politológusi-szakértői okoskodás, hogy melyik párt hogyan teljesített az adott héten és beindulhat a gépezet, mi pedig lassan a kollektív illúzió részeivé válhatunk. 2014. áprilisában a valódi alternatíva, ha nem megyünk el szavazni. Pardon. Nem megyünk el PÁRTOKRA szavazni. Szavazni ugyanis szerintem is el kell mennünk. Szavaznunk kell egy valódi alternatíva mellett. Ha bemegyek egy boltba, és ott a jól látható helyre tett üdítők „választékában” csak a Coca-Cola és Pepsi Beverages termékei közül választhatok, akkor választásom valójában nem szabad. Mert a kóla, a pepsi, a gyömbér, a mirinda, a sprite, a fanta, a tonik, a cappy valójában ugyanaz a lötty. És ha hagyom magam megtéveszteni, akkor még a végén tényleg elhiszem, hogy szabadon választhattam egy széles termékpalettáról. Hogy mi lesz a valódi alternatíva, arról fogalmam sincs. De ha azt akarjuk, hogy valóban megtörténjen a rendszerváltás, akkor hangot kell adnunk véleményünknek. Ehhez nem lesz elég pár netre kitett ömlengés, pár lájk vagy megosztás. Kezdetnek remélem megteszi.
Posted on: Wed, 13 Nov 2013 19:04:11 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015