Az FC Barcelona együttese kedden este 20 órakor hazai pályán, a Camp Nou stadionban fogadja a Real Sociedad együttesét a Liga hatodik fordulójában. A katalánok ötbÅ‘l ötöt behúztak, a baszkok azonban vélhetÅ‘en a Bajnokok Ligájában való szereplés miatt egy kissé beragadtak, és eddig csupán egyszer nyertek. Újabb fejezet következhet a stÃlusról szóló vitában. A két együttes egymás elleni csatái fÅ‘ként San Sebastianban szoktak kiélezettek lenni, ám nem jelenthetÅ‘ ki, hogy a Barça könnyed labdázgatásra számÃthat, annál is inkább, hiszen a baszkok idén a Bajnokok Ligája csoportkörében is ott vannak, ami egyértelmű fejlÅ‘dést mutat. Gerardo ’Tata’ Martino ezúttal Cesc Fábregast hagyta ki a keretbÅ‘l, amibe visszatér a hétvégén pihenÅ‘ Busquets. Puyol még mindig nem kapta meg az orvosok engedélyét a játékra, Ãgy Å‘ ezúttal is csak a lelátóról figyelheti majd a találkozót. A katalánok hosszú idÅ‘ után a hétvégén elveszÃtették a labdabirtoklást a Rayo ellen, Ãgy a spanyol média közkedvelt témája lett az, hogy Martino átalakÃtja-e teljesen a játékstÃlust. A vendégeknél Jagoba Arrasate mester nem számolhat Zurutuzával, Ifránnal és Elustondóval, valamint a nemrég súlyos sérülést szenvedett Graneróval. Estrada és De la Bella azonban már bevethetÅ‘ek, Ãgy a negatÃvumok mellett jó hÃreket is kapott a spanyol tréner. A baszkok egyébként az idényt kitűnÅ‘en, a bajnokságot nem kezdték jól – a Bajnokok Ligája selejtezÅ‘jében kettÅ‘s gyÅ‘zelemmel búcsúztatták a Lyon együttesét, a Ligában viszont öt forduló után csak egy-egy gyÅ‘zelemmel és vereséggel, valamint három döntetlennel állnak. A BL csoportkörének nyitó mérkÅ‘zésén a Sociedad hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedett a Sahtartól, ám a játék képe alapján fordÃtott eredmény is születhetett volna, Ãgy rossz formáról nem lehet beszélni. Sokkal inkább az lehet a kulcs a vendégek erejét feltérképezve, hogy sikerül-e megtalálniuk az egyensúlyt a bajnokság és a Bajnokok Ligája között. Ha igen, nagyon nehéz meccsre számÃthat a Barcelona. Martino kezdÅ‘csapatába minden bizonnyal visszatérnek majd Iniesta, Busquets és Alves, de az sem zárható ki, hogy ezúttal már a védelem tengelyében is rotálni fog az argentin tréner. ElÅ‘l a hétvégi hatékonyságot látva nincs értelme változtatni, a középpályán pedig Xavi játékára lehet számÃtani. FC Barcelona – Real Sociedad Barcelona, Camp Nou 20:00 Vezeti: Gil Manzano FCB: Valdés – Alves, Piqué (Bartra), Mascherano, Adriano – Busquets, Xavi (Sergi Roberto), Iniesta – Pedro (Alexis), Messi, Neymar. Sociedad: Bravo – Estrada, Cadamuro, I. MartÃnez, D. la Bella – Bergara, R. Pardo – C. Vela, X. Prieto, Griezmann – Seferovic.
Posted on: Tue, 24 Sep 2013 12:20:35 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015