Az ember azt hiszi, hogy ráér. De mi van, ha két perc múlva meghalunk? Márpedig a halál bármikor utolérhet. Miért olyan nehéz hát élni? Jól élni? Önmagunkkal jóban lenni? Mert félünk. Az ember éppen olyan mélyen fél az élettÅ‘l és a szeretettÅ‘l, mint a haláltól. Legtöbben attól rettegnek, hogy elfogadják; szeretik Å‘ket. A szeretetben ugyanis nincs kontroll. Ha egyszer átadjuk magunkat neki, onnantól minden attól függ, hogy a másik szeret-e: – Még szeretsz? – Igen! – Még mindig szeretsz? – Igen! – És most? Most is szeretsz? Ha szeretve vagyunk, rettegünk attól, ha már nem szeretnek. Ez egy függÅ‘ségi állapot, a függés azonban nem negatÃv. Elvégre függünk a levegÅ‘tÅ‘l, a vÃztÅ‘l is. Függeni nem tragikus. A szeretettÅ‘l sokszor azért is rettegünk, mert a Szeretlek! mögött gyakran érezzük, valamit akarnak tÅ‘lünk. A feltétel nélküli szeretet önzetlen, ha szeretlek, akkor adni akarok, azt akarom, hogy neked jó legyen, ezért cserébe nem várok semmit. De nemcsak ettÅ‘l félünk, félünk kimondani, mit akarunk valójában, félünk, hogy akkor már nem fognak szeretni. Nem lesz többé szükség ránk. Óriási különbség van aközött, hogy szeretetbÅ‘l vagy félelembÅ‘l csinálok-e valamit. A szeretet nem bántja a másikat, a szeretet békén hagy, a szeretet nem vágy, a szeretet nem vágyik semmire, a szeretet önkéntes rabszolgaság…" Feldmár András
Posted on: Mon, 02 Sep 2013 05:58:57 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015