Az izraeli arabok többsége reformokat akar Továbbra is - TopicsExpress



          

Az izraeli arabok többsége reformokat akar Továbbra is jellemző a radikalizálódás Sammy Smooha, a Haifai Egyetem professzorának vezetésével átfogó (közel 700 fős mintán felvett interjús) közvélemény-kutatás készült az izraeli arabok körében, amelynek eredményeit a napokban hozták nyilvánosságra. A kutató úgy nyilatkozott, sajnos az elmúlt 10 évben jellemző radikalizálódás nem csillapodik, az izraeli arabok továbbra is hajlamosak a szélsőséges megnyilvánulások és törekvések követésére, azok legitimálására, a zsidó állam alapvető elutasítására, az integráció bizonyos fokú előrehaladásának tagadására. Az eredmények ugyanakkor azt is egyértelművé tették, az arab népesség elvárja politikai képviselőitől, hogy ne csak az izraeli-palesztin konfliktussal, hanem „belpolitikai” kérdésekkel is foglalkozzanak, így például a foglalkoztatási helyzettel, az oktatási-kulturális autonómia megerősítésével, a települési önkormányzatok finanszírozásának javításával, a közszolgáltatások színvonalának emelésével. 62% azt mondta, nem tud megbízni az izraeli zsidókban, 71% szerint a kormány másodrendű polgárokként tekint rájuk, míg 75% pedig úgy véli, az arab közösségnek joga van ahhoz, hogy elismert nemzeti kisebbség legyen, széles autonóm hatáskörökkel. 73% támogatná, hogy az arab pártok belépjenek a koalícióba, mivel az a közösség számára kedvező fejleményeket, jobb érdekképviseletet biztosítana. 82% szerint kizárólag Izraelt terheli felelősség a Nakbáért és a palesztinok hontalanságáért. Miközben 77% úgy nyilatkozott, Izrael soha nem lesz zsidó állam, s a jelenlegi zsidó dominancia is alábbhagy majd idővel, 55% azt mondta, szeretne mindörökre Izraelben élni. 78% tart attól, súlyos atrocitásokat követnek majd még el az izraeli arabok ellen, s 68% nem tartja kizártnak azt sem, a kétállamos rendezés keretében sor kerülhet kitelepítésükre. 42%-a a válaszadóknak szívesen élne zsidók között, 37% pedig zsidótöbbségű iskolába járatná a gyermekét. Forrás: Jpost 2013. Június 26. 13:26
Posted on: Wed, 26 Jun 2013 19:50:43 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015