Drága Üdvözítőnk az Atya előtt áll, közbenjár érettünk, - TopicsExpress



          

Drága Üdvözítőnk az Atya előtt áll, közbenjár érettünk, és helyet készít a mennyben mindazoknak, akik hisznek benne, mint személyes Megváltóban. Akik a tiszta mércéhez szeretnének igazodni, tanulmányozzák a Szentírást, hogy megismerjék Krisztus életét, megértsék küldetését és munkásságát. Lássák ügyvédüket, aki a kárpiton belül áll, kezében az aranytömjénezővel, amelyből Isten elé száll a feddhetetlen Fiú érdemeinek jó illata azokért, akik hozzá imádkoznak. Ha szemlélhetnék Őt ebben a helyzetben, bizonnyal bátorítaná őket az a tudat, hogy hatalmas és befolyásos ügyvédük van a mennyekben, és nyert ügyük van Isten királyi széke előtt. Milyen csodálatos tapasztalat szerezhető az irgalom lábánál, a biztos ígéret egyedüli helyén! Meglátjátok, hogy az Úr áll az ígéretek mögött, és nem féltek majd imádkozni, és nem fogtok kételkedni abban, hogy Jézus a helyettesetek. Ha megvalljátok bűneiteket és megtértek, akkor Krisztus magára veszi azokat, és hatalma által feddhetetlenségét adja nektek. A megtört léleknek a szeretet arany olaját és kegyelmének drága kincseit kínálja fel. Majdan megláthatjátok, hogy az önfeláldozó lelkület, Krisztus által, végtelen nagy értéket kap, mivel a Megváltó feddhetetlenségének ruhájába öltözve Isten fiai és leányai lesztek. Akik a Jézus nevében kérik a bűnbocsánatot, megkapják azt. A megtérés kifejezésének első jelére a Fiú a trónus elé viszi az alázatos imádkozó kéréseit. Ő ezt mondja: „Én kérni fogom az Atyát tiérettetek.” (Jn 16:26) Jézus, a mi drága Megváltónk nem nézi el, hogy ki vagyunk téve Sátán végzetes csapdáinak, miközben Ő végtelen áldozatot hozott értünk. Ezért az ördög és a megkísértett lélek közé áll, és azt mondja: „Távozz tőlem, Sátán! Hagyj engem közeledni ehhez a megkísértett lélekhez!” Az Úr irgalommal és szeretettel fordul minden remegő, alázatos, imádkozó lélekhez. – The Youth’s Instructor, 1896. január 16. Mi a közbenjárás? Az az aranyfonál, amely összeköti a véges embert a végtelen Isten trónusával. Emberi eszköz, amellyel a Krisztus halálával megmentett bűnös az Isten trónja előtt könyörög, és kérését Jézus továbbítja, hiszen Ő váltotta meg saját vérén. Nagy Főpapunk az őszintén esedező lélek mellé helyezi feddhetetlenségét, és imája egyesül az imádkozó emberével. Krisztus arra bátorítja népét, hogy szüntelen imádkozzon. Ez nem azt jelenti, hogy folyton a térdünkön kell állnunk, hanem hogy az ima váljék lelkünk lélegzetvételévé. Küldjük hangtalan kéréseinket Istenhez – függetlenül attól, hogy épp hol vagyunk –, mert Jézus, a mi ügyvédünk esedezik érettünk, és az Atya elé viszi imáinkat feddhetetlenségének tömjénfüstjével együtt. Az Úr Jézus szereti gyermekeit, és amikor ők belé vetik bizalmukat, és teljes mértékben tőle függővé teszik életüket, bizonnyal megerősítést nyernek. Őbennük fog élni, a Szentlélek megszentelő ihletését küldi, hogy átültesse az Ő életét a szívükbe. A Lélek az emberek képességein keresztül munkálkodik, és arra készteti őket, hogy döntsenek Isten akarata mellett és az Ő jellemét tükrözzék vissza. Akkor majd elmondhatják Pál apostollal együtt: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem.” (Gal 2:20) – Sabbath School Worker, 1896. február 1. EWG idézetek az e heti tanulmányhoz letölthetők itt: mediafire/view/6xvv9ovz0c0d20c/09%2520EGW.doc
Posted on: Thu, 28 Nov 2013 06:00:49 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015