Eliza levele Kristófnak. Drága Kristóf. Mondják, hogy a tudatlanság néha áldás. És most jöttem rá, hogy ez mennyire igaz is. Miért kellett kiderülnie, hogy az egész Ada műve volt? Miért kellett kiderülnie, hogy én még mindig… szeretlek? Miért? Minden olyan egyszerű volt. Annyival könnyebb volt azt hinni, hogy egy szemétláda vagy. Annyival. Annyira könnyű volt csak és kizárólag Dávidot szeretni. De neked ismételten be kellett sétálnod az életembe. Szeretlek. És majd megbolondulok ettől az érzéstől. De ez nem változtat semmin. Vagyis, de. De csak annyiban, hogy tudom, Dávid jobban érdemel nálam. És te is. El kell tűnnöm az életetekből, hogy olyan legyen mintha soha nem is léteztem volna. Egyikőtök sem érdemel egy olyan barátnőt, aki nem tudja mit akar. És én nem tudom. Szeretlek, de Dávidot sem vagyok képes elengedni. Talán ez csak akkor megy, ha mindkettőtöket elengedem. Végleg. Választani nem tudok. És azt hiszem soha nem is leszek rá képes. Az a csók… Mondanám, hogy nem jelent semmit, de az csak egy újabb hazugság lenne, amibe az utóbbi időbe elég jól belejöttem. Az a csók… elég volt arra, hogy rájöjjek még mindig mennyire szeretlek, de arra már nem, hogy ezáltal elfeledjem Dávidot. Szidhatnám a sorsot, amiért ilyen ember lett belőlem. Amiért ilyen döntésképtelen lettem, de nem teszem. Inkább hálás vagyok neki mert megismerhettem és szerethettem két ilyen fantasztikus fiút. Veled megtapasztalhattam, hogy a szerelemnek nem csak jó oldala van. Még mindig emlékszem, hogy amikor először beszéltünk telefonon azonnal megkedveltelek, és amikor először megláttalak még a nevem is elfelejtettem. És amikor te megkérdezted tőlem, hogy „Te vagy Eliza?” Én úgy vágtam rá, hogy igen, mint valami őrült. És arra is emlékszem, hogy veled úgy tudtam beszélni mint azelőtt még soha senkivel. Már az első találkozásunkkor azt éreztem, hogy mindig is ismertelek. És köztünk minden annyira könnyen ment. Csak és kizárólag azt éreztem, hogy napról napra jobban szeretlek. És amikor jött a költözés fogalmam sem volt mit csináljak. Azt hittem, hogy minden egyszerűbb lesz, ha úgy megyek el, hogy megutálsz. És az is volt. Neked. Mert egyből elhittél mindent. Meg sem próbáltál okot találni a viselkedésemre. És ekkor megszakadt a szívem. Nem kerestél… Egyszer sem. És bár magam is próbáltam meggyőzni, hogy hiszen pontosan ezt akartam attól még fájt. Nagyon. És ott volt Dávid. Aki végig próbált keresni. Annak ellenére, hogy mennyiszer elutasítottam. Ő nem futamodott meg. És én pedig szép lassan megszerettem. Ez nem olyan volt, mint ahogy téged megismertelek és szinte akkor rögtön beléd estem. Ő szép lassan, de biztosan lopta be magát a szívembe. És emlékszel, amikor megláttalak a suli előtt Adával és én megcsókoltam Dávidot? Az csak azért volt, hogy lásd, mennyire nem érdekel, hogy te kivel vagy. Csak, hogy ez abban a pillanatban nem volt igaz. De az a csók… Az a csók győzött meg róla, hogy én már Dávidot szeretem. És innentől minden rendben is volt. Amíg te ismét közbe nem avatkoztál. Most miért jobb ez így? Miért jobb, hogy majd meghalok mindkettőtökért mégsem lehetek egyikkőtökkel sem? Ha itt maradok esélyem sincs a felejtésre. Ezért elköltözöm. Most azt mondod elfutok a problémák elől? Lehet. Sőt biztos. De én ilyen vagyok. És te nem ítélhetsz el, mert te is pontosan ezt tennéd és ezt is tetted. Meg sem akartad tudni az igazat. Csak elhitted, amit Ada mondott. Nem akartam megint eljátszani a lányt, aki szó nélkül megy el. Ezért is írtam neked. Köszönöm, hogy voltál nekem. Kérlek ne keress. Tégy úgy mintha sosem léteztem volna. Én is próbálok így tenni… Szeretlek "cuki fiúka kettő". Csók Eliza.
Posted on: Sat, 17 Aug 2013 07:00:03 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015