Gazdaság-ipar Cséfalvay Zoltán: a duális szakképzésre 50 - TopicsExpress



          

Gazdaság-ipar Cséfalvay Zoltán: a duális szakképzésre 50 milliárd forint jut Miskolc, 2013. szeptember 19., csütörtök (MTI) - A duális szakképzés jelentőségéről, a kutatás-fejlesztés fontosságáról beszélt Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára Miskolcon, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gyárában, ahol bejelentette, 2014. és 2020. között uniós forrásból a duális szakképzés erősítésére 50 milliárd forint juthat, és mintegy hétezer tanműhely épülhet. Az NGM parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára úgy fogalmazott: a Bosch csoport magyarországi gyárai mintegy tízezer embert alkalmaznak, ezzel a csoport a legnagyobb német ipari foglalkoztató Magyarországon, amely a jól képzett munkaerőre nagy hangsúlyt fektet. Mint mondta: az ország célul tűzte ki a duális képzés meghonosítását, az állam a szakképző iskolákat, az elméleti képzést, a vállalatok pedig a gyakorlati képzést finanszírozzák. Jelenleg 50 ezren vesznek részt ilyen képzésben, ugyanakkor van még teendő, hiszen míg Németországban és Ausztriában a cégek egyötöde működtet tanműhelyt, tanulószigetet, addig Magyarországon csupán öt százaléka - tette hozzá Cséfalvay Zoltán. A gazdasági tárca államtitkára szólt a kutatás-fejlesztés és innováció fontosságáról is. Megemlítette: Magyarország tavaly az elmúlt két évtized legmagasabb értékét érte el az 1,3 százalékos GDP-arányos kutatás-fejlesztési ráfordítással. Ez 363 milliárd forintot jelentett, ennek mintegy kétharmadát a vállalatok fordították ilyen célra. Max Nitzsche, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. igazgatója a rendezvényen elmondta: az elmúlt négy évben 35 milliárd forintot fordítottak beruházásra, ebből az állami és uniós támogatás megközelítette az ötmilliárd forintot. A fejlesztéseknek köszönhetően a 2009-es ezres létszám több mint duplájára nőtt. A gyár hosszú távú munkalehetőséget kínál pályakezdőknek, tapasztalt munkásoknak egyaránt a legmodernebb autóipari termelés és fejlesztés terén - tette hozzá. A magyarországi Bosch-csoport forgalma az elmúlt üzleti évben 133 milliárd forint volt. Forrás: MTI
Posted on: Thu, 19 Sep 2013 11:11:08 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015