Gurulok Hónapok, hetek és napok kísértenek fizikális változásom apropójaként. Hiába tartja fitten lelkemet családi házi-mérlegünk (legalább 5-6 kilóval mutat kevesebbet startból mint a valóság), mert a vénülő őszben nem volt nehéz rájönnöm, hogy néhány keresetlen kiló rám jött!... Rám bizony…és nem kímélt! Persze ehhez tudni kell, hogy én sem a tányéron maradandót…közben pedig csak csóváltam a fejem: Szegény kutya!... ő ismét csóválhatja a csóválni valóját, mert még a csontokat is szinte DNS vesztésig szopogattam helyette… Neki ismét marad a vásárolt táp aminek nem túlzottan örül, nekem pedig megjelent a súlyfelesleg aminek persze és sem és amivel pedig most aztán küzdhetek hősiesen… Persze tudom, hogy az sem tesz jót a szervezetemnek, hogy alig mozgok, hiszen folyton csak autóban ülök, ugyanis a vezetés sem igazán testbarát fizikai terhelés… a szellemiről nem is beszélve… Ha pedig délelőttönként itthon veszteglek egyedül és vegetálok, akkor pedig nagyrészt a számítógép előtt punnyadok az unalomig. És most majd következik a tél, amikor a test begyűjti a zsírpárnákat egy esetleges hibernálás esetére… Szóval… ráébredtem a szörnyű valóságra, hogy elhíztam, és hogy kövér lettem…vagyok… helyesebben szólva: gurulok. Pont! Illetve nem… Nap mint nap CSAK négy keréken gurulok, ami bizony fizikai igénybevételemet tekintve sem igazán erőnléti sport és ráadásul számomra mint a mellékelhető ábra azt mutathatná… nos…nem is egészséges! Bevallhatom, hogy én már pár éve belső morális vitafórumot kezdeményeztem lelkemben a családi orvosunk mérlegének szerintem drasztikus mérési értékeivel szemben, de most a legutóbbi mérésnél viszont enyhén szólva is kiakadtam úgy mint szinte a mérleg is. Ugyanis megjelent a mérési értékben az első, ám mégis legkisebb három jegyű szám, amitől nekem azt hiszem egy pillanatra még az emésztésem is megállt és velem együtt elcsodálkozott! Nem akartam hinni szemeimnek és még kevésbé a füleimnek. Doki pedig megállapította, hogy a testmagasságom arányában ez a testsúly bizony a kóros elhízás vastagon első fokozatát jelenti, amely így gyorsan komoly egészségügyi romlást okozhat nekem. Nem mertem elmondani neki, hogy azok már megjelentek immár azzal hogy hol itt, hol ott fájnak az izületeim, vagy éppen a derekam… nem beszélve arról, hogy állandóan nagyfokú fáradtságaim vannak és azzal együtt kedvtelen vagyok és lehangolt mint egy sarokba felejtett régi ócska húros hangszer. Na…szóval itt tartok. Dagadt vagyok. Gurulok. De persze az is baj, hogy négy keréken is szeretek gurulni nem is kicsit. Nagyon… Valamikor ez jelentette számomra a kikapcsolódást ha órákat autózhattam és vezethettem. Utazás, száguldás, repülés és egyszer csak ott lehettem ahol addig még nem jártam, mert az autóm elérhetővé tette számomra azokat a távolságokat amelyeknek elérhetősége még megfizethetővé vált. De talán észrevétlenül is hihetetlenül megszoktam a négy kerék kényelmét és prakticitását, sőt... túlzottan is... Volt idő amikor már az illemhelyre sem „utaztam” volna mással... Nos... most ennek változnia kell... és erre ezek szerint most ért meg számomra a minden értelemben fizikai idő. Mert most már nem odázhatom el a komoly fogyókúrát a vele együtt járó testmozgással, illetve az ésszerűbb életvitelnek nevezhető közhelyes életmódváltást. Belátom ... most szükségem van rá! Állítólag minden „gyógyulás” először is hozzáállás kérdése illetve egyszerűen fogalmazva a páciens fejében dől el. Illetve ott kezdődik. Jézus is azt kérdezi a súlyos betegtől akit hozzá visznek, hogy meg akar-e gyógyulni, ugyanis köztudott, hogy a gyógyulás és minden pozitív változás az egyén akaratán múlik elsősorban. Nos... úgy érzem ebben nekem most nincs hiányosságom... Persze frappáns megoldást választottam a hirtelen döntött drasztikus változtatás elkerülésére. Ezt pedig úgy oldottam meg, hogy megfeleztem eddigi kényelmemet: négy kerék helyett csupán két kereket veszek igénybe. Magyarán szólva: vásároltam egy kerékpárt és minden macera nélkül felpattantam rá... Bevallom... kellemes meglepetés ért a régi élmény újra felfedezése kapcsán, mert nem is volt rossz a dolog... sőt... semmiképpen sem tekinthető ez a gurulás büntetésnek! Igaz, még most az elején picit rázott... de amúgy teljesen nagyszerű feeling! Te jó ég!... hogy én az utóbbi években mit hagytam ki?... el sem hiszem! Ez embertelenül jó és klassz! Gurulok! Ismét... csak másként! Majd ha e sok gurulástól szögletes leszek, nos akkor ha netalán szükségem lesz rá, akkor majd beszólok magamnak... de addig még valszeg néhány százmillió köbméter víz lefolyik a Szamoson... Úgyhogy most üldözőbe vettem a fogyást és az egészséget. Tekernem kell, mert ami eltávolodott, nos azt ismét el kell érnem, immáron két kereken. Ráadásul én szoktam mélységes bölcsességgel mondogatni másoknak: senkinek sincs két egészsége, csak egy! Hát ez az! A saját egészségem miatt és után pedig kerekeznem most éppen olyan mint az elgurult gyógyszer után csúszni- mászni... és kulizós izzadtságcseppek árán azt valahogy visszaszerezni. Egyébként teljesen feldob a helyzet tragi-komikuma amikor azt látom, hogy az engem állandóan a piros autóm kormánykereke mögött terpeszkedőt nap mint nap megszokott szemek hitetlenkedve nézik hogy vajon mi is történhetett velem, pontosabban, hogy mi miatt nincs ki mind a négy kerekem? Én pedig olcsó mosoly mögé rejtem nyílt titkom: nem az van hogy hiányzik egy kerekem... hanem az hogy nem egy, hanem kettő hiányzik! De ezt most én akartam így! Gurulok! 2013-11-09
Posted on: Sat, 09 Nov 2013 21:42:10 +0000