Ha a zene útjain jársz… Azt szeretnék, ha rövid időn - TopicsExpress



          

Ha a zene útjain jársz… Azt szeretnék, ha rövid időn belül csak a zene töltené ki az életüket. Ezért a Jazz Wawes Trio & Brigitte, a Funktion és a Sunday School nevű zenei projektek tagjai mindent feláldoztak. Ne lepődjön meg senki azon, ha Szatmárnémeti egyik egészségügyi laboratóriumának alagsorából zajt hall. Ez egyébként nem egyszerű zaj, nem fülsiketítő lármázás. Ez zene. Abban a teremben próbál ugyanis — elmondásuk szerint szinte egész nap — négy, alkalomadtán öt kiváló zenész. Henter Ambrus, Botos Norbert és Fisár Csaba neve szinte minden helyi lakosnak ismerősen cseng. Ha azt mondjuk, 4Ever, már meg is van, ki is ez a három fiatalember. A banda éveken keresztül állandó vendége volt a helyi rendezvényeknek, de a megye több településén is megfordultak. Néhány hónapja olyan hírek is hallatszottak a zenekar tájáról, hogy saját dalokat írnak a fiúk, s ezeket becsempészik majd a már jól ismert s a közönség által igencsak kedvelt repertoárjukba. Aztán valahol, valami abbamaradt. Botos Norbert, a zenekar egykori billentyűse elmondta, meg szerették volna változtatni a zenekar stílusát, a funky műfaj felé mozdult volna el a banda. Ezzel csak az volt a gond, hogy a közönség a tőlük megszokott stílust várta el a zenekartól, a koncerten pedig a régi repertoárból szerettek volna dalokat hallani a fiúktól. Norbert szerint a kettő nem fért össze, ezért (is) döntöttek úgy, hogy más névvel próbálkoznak. A banda feloszlásának másik oka, hogy az egyik alapító tagnak, Bottyán Zsoltnak magánvállalkozása miatt kevesebb ideje maradt a zenekarra. A feloszlás helyett azonban lehet, hogy jobb szó a névváltoztatás, hisz a 4Ever magva megmaradt. Ambrus, Norbert és Csaba mindenképpen együtt szerették volna folytatni a zenélést. Ezt meg is tették, olyannyira, hogy három zenei projektet is működtetnek. A Jazz Wawes Trio már 2011 óta aktív. A trióhoz nemrég csatlakozott Tămuţan Brigitta is, akinek hangjától még az is libabőrös lesz, akinek fogalma sincs a zenéről. A Jazz Wawes Trio & Brigitte által feldolgozott közismert dzsesszdalok az elmúlt hétvégén Kolozsváron is felcsendültek, egy miniturné keretén belül. A turnét a zenekar tagjai szervezték meg. „Mi menedzseljük a zenekart” — mondta Henter Ambrus, a Jazz Wawes Trio basszusgitárosa, énekese. A tagok elmondták, nagyon jó volt a fogadtatás a kolozsváriak részéről. Az egyik helyen egy nagyváradi lokáltulajdonos már meg is hívta őket az általa működtetett szórakozóhelyre zenélni. „Az egyik felszolgáló megjegyezte, ilyen kaliberű zenekar nagyon régóta nem fordult meg már náluk” — elevenítette fel a koncerten történteket Botos Norbert. Szerintük ez egyértelműen biztató jel a folytatást tekintve. A pozitív — de olyan is van, hogy a negatív — visszajelzések, kritikák visznek előre egy zenekart. Pozitív visszajelzésekre pedig a fiúk másik projektjének is szüksége van. A Funktion nevű csapatnak tagja — a már említett három zenészen kívül — Haller István gitáros is. A dzsessz és a funky műfajok hallatán, nyilván jogos a kérdés, hogy miért pont ez a két műfaj az, amivel újítanának a fiúk. Ezt a kérdést mi is feltettük a zenészeknek. A válasz egyöntetű volt: „Kihívásnak érezzük”. Egy újabb szint, amit a tagok szeretnének megugrani. Az eredmények azonban egyértelműen azt jelzik, sikerült nekik. Legutóbb 350 ember előtt játszottak a „gödörben”. Többen azt hitték, hogy külföldről jöttek a zenészek. Pedig nem. Ők szatmáriak. Arra a kérdésre is ugyanolyan magabiztos, egyhangú válasz érkezett, hogy terveznek-e saját dalokat. „Nem érezzük azt, hogy megértünk még erre” — mondják a fiúk. Nyilván nem lenne nehéz megírniuk egy dalt. Ők viszont nem a „tizenkettő egy tucat” kategóriába szeretnének tartozni. Nem azért szeretnének dalokat írni, hogy arra mindenképpen felfigyeljen a média. „Minőségre megyünk, nem a mennyiségre” — árulták el a zenészek. Szakmailag készen kell állniuk egy ilyen lépésre, amely egy zenekar életében ugye fontos, sok esetben döntő — mindent eldöntő — lépés. Fisár Csaba, a Jazz Wawes Trio & Brigitte és a Funktion dobosa elmondta, eddig nagyobb hangsúlyt fordítottak a zenére, mint a reklámra. Azt hitték, hogy ha egy zenekar jó, akkor annak híre megy, ami végül nem így lett. Ezért mostanában nagyobb hangsúlyt fektetnek a marketingre. Közösségi portálokon és a helyi médiában is hirdetik a zenei projektjüket, intenzívebben, mint az elmúlt években. Szerintük ez lehet a siker egyik kulcsa. S hogy a fiúknak — egészen pontosan Henter Ambrusnak és Botos Norbertnek — valóban semmire ne legyen idejük, belefogtak egy harmadik zenei projektbe is. A Sunday School közismert dalokat dolgoz fel, s két helyi lokál helyet is biztosított nekik. Ezekben a kocsmákban hetente felváltva zenélnek majd a fiúk. A srácok csak a zenének szeretnének élni. Ambrus és Norbert lemondtak a civil foglalkozásukról, Fisár Csaba pedig rövidített program szerint dolgozik régi munkahelyén. „Áldozatokat hoztunk a zenéért” — mondják a fiúk, akik ezentúl csakis ezzel szeretnének foglalkozni, s azt akarják elérni, hogy — természetesen a család mellett — csakis a zene töltse ki az életüket. Botos István
Posted on: Thu, 24 Oct 2013 08:52:59 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015