Ha keréknek az agya jön el hozzánk Perzsiából, ahogy a jó gazdasszonyok gondot viselnek ránk Szittyából, annak a százesztendős keréknek az agya sem lesz más, mint a vérrel folyó malomnak a vérrel folyó árka – vágtam rá erre a megismerés ereje adta biztonsággal, mely megkíméli a harcost az önmarcangolástól. Mert ez a bizonyosság nem ad helyet a kétkedésnek, s a harcosnak nem kell számot adnia tetteiről, melyeket a megismerés szellemében követ el. Amiről pedig ezzel a bizonyossággal felvértezve ugyan én számot már nem adtam, az már csak az volt, hogy a csillagot örömmel fogadjam, s aztán illő tisztelettel az útjára is bocsássam. Át a Tejúton ejtett hasadékon. Át a nyomtalan nyomon. Át az éjten éjjelen. Át a reges reggelen. Át az éren, át az áron. Át a fegyveres népű határon. Hoztam neked ízekkel ízes szavakat, s nem is hagynám, hogy tartóztassál, mert dolgom még az égi násznéppel is bőven akadhat. De addig én innen el nem megyek, amíg az én égi ízeimre az első boldog felindulásodban rögtön földi ízeket nem kínálgatsz – mondta a Vőfélycsillag a viszontlátás örömével, s a szavak elajándékozásának szertelen lendületével. Az a föld, ahol én élek, nem az a föld, amit te föntről magad alatt láthatsz. De van ízem a saját földemről is bőséggel. Szolgálok is neked az ízre ízest szívesen – álltam ki a próbára menten. Jön Szittyából bagolynyerítés. Mit kínálsz mellé, hogy a messziről jött falat jól kiadja az ízét? – kérdezte a vőfélycsillag. Én bizony csak sárnak víztől fátyolos hullámzását – vágtam rá magam mulatságára, s hozzá még az ízek találkozására. Jön Szittyából csirkeordibálás. Mit kínálsz mellé, hogy a messziről jött falat jól kiadja az ízét? Én bizony csak sárban tipródó ló lábának toporzékolását. Jön Szittyából borjúköhögés. Mit kínálsz mellé, hogy a messziről jött falat jól kiadja az ízét? Én bizony csak préda után járó farkasok óvatos settenkedését. Jön Szittyából üres kocsizörgés. Mit kínálsz mellé, hogy a messziről jött falat jól kiadja az ízét? Én bizony csak a prédát leső ragadozó figyelő tekintetét. Jön Szittyából pácolt sündisznó. Mit kínálsz mellé, hogy a messziről jött falat jól kiadja az ízét? Én bizony csak az eget ostromló dicső hegyek gerincét. Jön Szittyából nyársra húzott szúnyog. Mit kínálsz mellé, hogy a messziről jött falat jól kiadja az ízét? Én bizony csak a hegyek lankáinak szépségével meghajló nők gerincét. Jön Szittyából nagyfejsze foka. Mit kínálsz mellé, hogy a messziről jött falat jól kiadja az ízét? Én bizony csak a fegyver díszes markolatának minden ékességét. Jön Szittyából százesztendős keréknek az agya. Mit kínálsz mellé, hogy a messziről jött falat jól kiadja az ízét? Én bizony csak a markolaton elnyugvó kéz hirtelen megrezdülését. Amit mondtál, azzal bizony ugyan a sorsomból szépen kiforgattál. De egyet se félj, s egyet se búsulj: forgok én ezzel a szédülettel éppen eleget, hogy magamból násznépnek is, hadnépnek is minden égi jót kivessek. Vőfélycsillag vagyok, de ha kell, a hetvenhét forgás útján magamból én is bármikor kifordulok. Leszek harcos, ha kell, s ha a sorsom úgy esik, nász helyett hadat vezetek. De ha éppen már a Hadvezető Csillag is ott lakozik bennem, egy hadat jól szolgáló jó harcost bármikor megismerek jártamban-keltemben. Megismerlek hát téged is, mert hiába, hogy a nász képeivel kecsegtettelek, benned a harcos képei a feledés homályából is csak szépen felmerültek. Tudd meg hát, hogy ezek a képek nem jelképek, holott bár a halálig, vagy tán még azon is túl elkísérhetnek téged – igazított el a Vőfélycsillag a szavak útján, amely a pillanat örömére vetett pillantás útja lett, ahogy a szó is csak szót követett. De ezek a képek nem is álomképek, mert bennem ébren is megjelennek. Hogy ilyenkor is csak úgy érezzem, mintha valahonnan hazaérkeztem volna. Mert egy kép is lehet haza, ahogyan lehet egy íz, egy illat, vagy egy hang is. Ahogy nem álmok, úgy nem is jelképek. Talán nincs is mélyebb értelmük. A szerepük csak annyi, hogy néha megálljon, s hosszasan megpihenjen rajtuk a tekintet. A sárban lépő lovak lába. A farkasok figyelő tekintete. A hegyek és a nők gerince. A markolaton nyugvó kéz. Ha ezeket látod, harcos vagy, gondolj erről bármit is. S te most láttad ezeket, ahogy a Vőfélycsillag szavai előtted termettek. Teremtettél te evvel a sok szóval a násznépből is csak hadnépet, vezesd hát őket, ha már éppen őket vezetheted. (Három a kő - Végre-valahára, 12, 19-21) youtube/watch?v=7SgJpbxhgdI
Posted on: Sat, 16 Nov 2013 20:16:33 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015