Ha szeretjük a társunkat, úgy szeressük amilyen s úgy fogadjuk el, amilyen adottságai vannak.. Nem szövünk a párunknak gondokat, mellyel esetleg megbántjuk őket.. Viszont, ha egyszer megszívatja az egyik fél a másikat, azután nem igazán lehet megnyitni azt a kaput, hogy újra bízzanak bennünk.. Szinte lehetetlen.. Amit egyszer elkövettél az mély sebet és nyomot hagy a megsértett félben.. Miután az egyik fél mégis szívatja a másikat ott nincs más csak hamis érzelem egy adott cél kitűzése érdekében.. Nem nyílt lapokkal játszik.. Ezt hívnám becstelen, gerinctelen embernek.. Átverni valakit csak azért, hogy nekünk jó legyen ez a legócskább dolog a földön, mert nincsenek érzései és inkább belenyúl a földes sárba szembeköpve saját magát, mintsem megmondaná a frankót. Hogy miért határoztam el azt, amiből fájdalom ittas könnyeim nap, mint nap a földre hulltak? Miért határoztam el azt, hogy én könyvet írjak? Megígértem és a szívem azt diktálja végig kell vigyem ezt a folyamatot, amivel bizonyíthatom egy régi szerelmemet és egyben azt is, hogy a gerinctelenségén túl tudtam lépni olyan szinten, hogy a tudásom mások segítségére szolgáljanak. Én "Ő miatta" kerültem, akkor ilyen instabil állapotba és ekkor határoztam el önmagamban.. De térjünk vissza a témára.. Hogyha én szeretek valakit, akkor belenézek a szemébe és azt mondom szeretlek és nem félrepillantok közben, mert ott szemkontaktus alapján valószínűleg, ha félretekint (valamit sunnyog, eltitkol)... /Sintetic black arrow/-->Szentesi Tamás "Örök Éjjel.2"
Posted on: Fri, 28 Jun 2013 20:20:39 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015