Hazánk ismét megállta a helyét Európa legjelentősebb és - TopicsExpress



          

Hazánk ismét megállta a helyét Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetség-kutató és -kiválasztó versenyén, ahol a magyar tehetségek egy III. díjat és egy különdíjat nyertek el. Zsombori Balázs és Hegyesi Donát Sándor a díjátadó után EU Fiatal Tudósok Versenyére idén - 25 ezer, 15-20 év közötti fiatalból - 126 pályázó nyert részvételt, akik között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2012/2013. évben megrendezett 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázatának készítője képviselte. A négy lépcsős európai ifjú tudósok versenyének első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, ahonnan a kiválasztott legjobb 2-3 pályamunkáról a nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet. A döntőre 37 ország versenyzőit hívták meg, közöttük a 18 éves Zsombori Balázst (Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola, Budapest, és az ugyancsak 18 éves fiatal, Hegyesi Donát Sándort (Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen). Zsombori Balázs ) a „PictoVerb” c. pályázata alapján a legjobb III. díjban (3500 euró) részesült, míg Hegyesi Donát Sándor pókerező robotja különdíjat kapott, így elutazhat Grenoble-ba, az Európai Szinkrotonsugárzási Intézetbe A díjat a cseh oktatási miniszter és a Cseh Tudományos Akadémia elnöke jelenlétében Patricia Reilly, az EU kutatási biztos kabinetjének tagja adta át Balázsnak és Donátnak. A kimagasló sikert elért PictoVerb verbális kommunikációjukban akadályozott, ill. a nyelvi nehézségekkel küzdő embereknek segítséget nyújtó program, melynek kezelése egyszerű, könnyen elsajátítható, életkortól, iskolázottságtól független. A program „ápolási”, „általános életviteli” és „külső kommunikációs” szintjei a felhasználók kézügyességéhez igazodik, ugyanakkor a legalapvetőbb szükségletek kifejezése a csak vizuális információkra támaszkodók számára is használható. Magyar és angol nyelven is mobilizálható a tematikus adatbázisok szókincse, tartalma jelenleg programozói szinten tetszőlegesen bővíthető. Forrás: Magyar Innovációs Szövetség Címkék: Kutatás-fejlesztés | Verseny Hozzászólások (0 hozzászólás) Regisztrálok Üzenet küldése Levél a moderátornak szept 30 Még két hétig látható a Schiele-kiállítás a… Kapcsolódó cikkek - Félúton a mennyországba - Trükkös fény a városokban - Növekvő Lendület a fiatal magyar kutatók körében - Magyar projekt nyerte az amerikai innovációs versenyt
Posted on: Tue, 01 Oct 2013 17:31:56 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015