Horváthné Mariann cikke arról, hogyan lett Direktor. Sokáig - TopicsExpress



          

Horváthné Mariann cikke arról, hogyan lett Direktor. Sokáig halogattam a direktori „utam” megírását, azt gondoltam nem is olyan nagy dolog amit elértem, meg aztán elég sokáig tartott ez az út. Rájöttem azonban, hogy a munkatársaimnak én vagyok a kézzelfogható példa, hogy a kitűzött cél elérhető. Tudom, hogy büszkék rám! Mivel én is sokat építkezem mások történetéből, remélem lesznek olyan munkatársak, akiknek én adok erőt az elinduláshoz. 2006 őszén csatlakoztam az Oriflame-hez. Az első megszólítást elutasítottam, mivel akkor műtötték édesanyámat, így semmi más nem érdekelt, csak hogy ő meggyógyuljon. Egy hónap múlva felajánlották a belépés lehetőségét egy másik kerületben. Azt mondtam magamnak, ez az üzlet akar tőlem valamit! Így felkerestem Kozma Katát, aki először ajánlotta fel a vásárlói kártyát. Regisztráltam. Mindig fontos volt számomra, hogy a főállásom mellett legyen kiegészítő keresetem. Az Oriflame megfelelőnek tűnt. Hamar megértettem, hogy a forgalmazással gyorsan szert tehetek az azonnali haszonra. Kialakítottam a vásárlói köröm és kezdettől fogva Arany Top forgalmazó lettem. Voltak belépőim, de mégis hiányzott valami, amiről még én magam sem tudtam, hogy mi. Nem értettem hol a kulcsember, akit én annyira várok. Teltek a hónapok, évek lassan ugyan, de haladtam a sikerterven előre. Sokszor halljuk azt, hogy tedd rendbe az életed! Az enyém nem volt rendben. 2010 novemberében elvesztettem édesanyámat, lelkem mélypontra került. Minden gondolatomban ő volt, nehezen dolgoztam fel a veszteséget. Tavaly nyáron döntöttem és kitűztem célomat, elhatároztam, hogy tervszerűen dolgozom. Bizonyítani akartam elsősorban magamnak, és nem utolsó sorban családomnak, direktoromnak. Büszke vagyok arra, hogy sikerült elérni a direktori címet, amit a főállás mellett valósítottam meg. Számtalanszor hallható az a mondat, hogy az Oriflame megváltoztatta az életemet. Ez valóban így van. Az én életem is pozitív irányt vett. Az évek során sokat változott a személyiségem, rengeteget tanultam. Folyamatosan vannak céljaim. Örülök, hogy segíthetek munkatársaimnak életük megváltoztatásában. Köszönöm direktoromnak, Kozma Katinak, hogy végig hitt bennem, munkatársaimnak, hiszen a csapat összetartása nélkül nincs sikeres eredmény. Köszönöm családomnak, hogy türelmes volt és támogatott engem. Hagyományos munkahelyen az elvárásokat nem mindig követi elismerés. Az Oriflame-ben határtalanok a lehetőségek, elismerik a munkádat és az elért sikereidet. Olyan cég áll mögöttünk, akivel stabil alapokra teheted a jövődet. Sok sikert kívánok mindenkinek!
Posted on: Mon, 01 Jul 2013 11:21:28 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015