I. Rész A Széki Bizottság 55. szakasz A Széki Bizottság a - TopicsExpress



          

I. Rész A Széki Bizottság 55. szakasz A Széki Bizottság a Székely Szék végrehajtó önkormányzati testülete. A Széki Bizottság elnökét a Széki Elnök nevezi ki. A Széki Bizottság tagjait, a bizottság elnökének javaslatára, a Széki Tanács, a bizottsági elnök kinevezésétől számított harminc napon belül, titkos szavazással négy év időtartamra jelöli ki. A mandátum idején, a működési szabályzatban foglalt feltételeknek megfelelően, a Széki Bizottság tagjai a Széki Tanács által visszahívhatók, illetve az új tagok titkos szavazással kijelölhetők. A Széki Bizottság tagjait, a Széki Tanács döntése alapján, a Széki Elnök nevezi ki, illetve hivatalukból a Széki Elnök menti fel. 56. szakasz A Széki Bizottság szervezeti felépítését és működési szabályzatát a Széki Tanács dolgozza ki és a bizottság tagjait kijelölő szavazással egyidőben fogadja el. 57. szakasz A Széki Bizottság végrehajtói hatásköre kiterjed: a) Székelyföld Önkormányzati Tanácsa és a Széki Tanács által hozott rendelkezések érvényesítésére, felügyeletére és végrehajtására, b) saját önkormányzati testületeinek működtetésére; c) határozattervezetek kezdeményezésére; d) a hivatali besorolásra és előléptetésre; e) a Szék területén működő közszolgáltatások, helyi érdekeltségű közintézmények, állami tulajdonú gazdasági társaságok felügyeletére; f) a Széki érdekeltségű köz- és magánvagyon kezelésére; g) saját gazdasági társaságok létrehozására és működtetésére; h) az adóhatósági hatáskörök gyakorlására; i) a Szék önálló költségvetésének kidolgozására és végrehajtására; j) a Szék gazdasági fejlesztésének tervezésére és elősegítésére; k) a Szék adóügyi-, pénzügyi-, kereskedelmi politikájanak végrehajtására; l) a Szék hatósági intézményeinek létrehozására, illetve megszüntetésére; m) a közbiztonság védelmére, a rendőrséggel való együttműködésre, illetve a rendőrség helyi parancsnokságainak ellenőrzésére, kinevezésére és visszahivására, n) a helyi hatóságok tisztviselőinek védelme; o) a székely közületi területen egyenrangú nyelvek szabad használatának szavatolására; p) az állami iskolahálózat, ezen belül a magyar nyelvű oktatási hálózat működtetésére; q) a széki érdekeltségű kulturális ügyek intézésére, kulturális intézmények működtetésére; r) a művészeti örökség, múzeumok, egyéb tudományos, kulturális intézmények felügyeletére, működtetésére; s) a gazdaság általános felügyeletére; t) a környezetvédelem összehangolására; u) a széki érdekeltségű vízgazdálkodásra: öntözésre, lecsapolásra, árvízvédelemre; v) az idegenforgalom fejlesztésére; w) a szociális ellátásra; x) az egészségügyre; korházak, gyógyszertárak, orvosi rendelők, gyermek- és szociális otthonok létesitésére és felügyeletére, y) a Szék köz- és magánvagyonának kezelésére, z) Szék közösségét érintő egyéb területekre; aa) az állam törvényeinek alkalmazására. 58. szakasz A Széki Bizottság rendelkezhet, létrehozhat, fenntarthat saját televízió- és rádióállomást, amely céljainak elérésében segíti. 59. szakasz A Széki Bizottság megegyezéseket köthet más önkormányzati közösségekkel, részt vehet más közületekre, régiókra kiterjedő kulturális, gazdasági, társadalmi együttműködésben. 60. szakasz A Széki Bizottság saját igazgatási apparátussal rendelkezik., saját maga határozza meg az állományi állásokat, ezek megoszlását, nevezi ki a tisztségviselőket. 61. szakasz A Széki Bizottság a Széki Tanácsnak tartozik felelősséggel, anélkül, hogy ez csökkentené a bizottság tagjainak közvetlen hivatali felelősségét.
Posted on: Sat, 14 Sep 2013 20:15:02 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015