KASSAI GYULA, lévai református lelkész, állampolgárságától - TopicsExpress



          

KASSAI GYULA, lévai református lelkész, állampolgárságától alkotmányellenesen megfosztott polgárjogi aktivista gondolatai: Mi a teendő az alkotmánybírósági döntés másnapján? Pontosan két éve húztak ki a lakossági nyilvántartásból (mai napig nem értesítettek erről hivatalosan). A lévai Malom utca 4-ben hivatalosan három személy lakik, a negyedik papíron már nem létezik. A személyi igazolványomat és az útlevelemet érvénytelenítették. Törvényellenesen használom mindkettőt. Nem választhatok. Azt, hogy még mindig az egyház alkalmazásában vagyok, csak annak köszönhetem, hogy még nem jelentettem fel magamat. A törvényt megszegve az idegenrendészeten nem folyamodtam tartózkodási engedélyért. Illegálisan tartózkodom szülőföldemen, engedély nélkül, érvénytelen papírokkal várom az Alkotmánybíróság 2013. novemberére ígért döntését. A Szlovák Alkotmányt (5 § 2 p.) és vele együtt a hozzám hasonló törvényen kívüliek becsületét már csak a kassai Alkotmánybíróság döntése mentheti meg. Szlovákia jogállam, ahol a népakarat (Pered) és emberi jogok tiszteletben vannak tartva. Szlovákia jogállam, ahol a belügyminiszter következmények nélkül avatkozott bele egy folyamatban lévő ügy kivizsgálásának a menetébe és ítélte el a megtámadott s megvert nyitrai egyetemistát. Brüsszel messze van, nem érzékeli a jogsértéseket, nem fontos számára az emberi jogok betartása. Nem Brüsszelben kell megvédeni igazunkat. Minden tiszteletem Lomnici úré. Ő is tudja, hogy szélmalomharcot folytatunk. De nincs más választása, mert gerinces ember. Ő védeni fog bennünket a végsőkig. Már csak órák választanak el bennünket attól, hogy megismerjük, hogyan gondolkodik egy jogállam. Tudom, hogy a jelenlegi politikai helyzet erősen a szlovák jogállam akaratának kedvez. Két év elég volt arra, hogy minden szinten elő legyen készítve egy igazságos és törvényes politikai döntés. Nem nekünk fognak kedvezni a döntőbírák. Nincs mögöttünk tömeg. A pozsonyi kabinet már kidolgozta az állampolgársági törvény újabb változatát. Amint dönt az Alkotmánybíróság azonnal beterjesztik a Parlament elé. Megvárják ők is a döntést és végérvényesen pontot tesznek egy kényes ügy végére. De nem számolnak azzal, hogy mi nem fogunk megtörni. Pered, Pered lesz, ha törik, ha szakad. Komárno is Komárom lesz, ez csak idő kérdése. A Duna nem szétválaszt, hanem összeköt. Leszek még szlovák állampolgár? Valószínű, egy-két éven belül nem kapom vissza a szlovák állampolgárságot. Ám az is világos, hogy a többi felvidéki magyar jogát, hogy magyar állampolgárságot szerezzen sem akadályozhatja meg senki. Idő kérdése és ami ma lehetetlennek tűnik, meg fog változni, csak kitartás kell hozzá és összefogás. Rajtam nem fog múlni. Én már tudom mit fogok tenni az alkotmánybírósági döntés másnapján. Nem lehet helye lemondásnak. gróf Esterházy János, Pozsony, 1938.november 6.
Posted on: Tue, 05 Nov 2013 16:01:46 +0000

Trending Topics



IGATION SERVICES LTD Cleaning and Pest
Barbara Thyab Ali In my case...it saved me from the evils of two
Joy Watches Womens Rectangulares Tamano Watch JW536 Check Price

Recently Viewed Topics




© 2015