Karinthy Frigyes: A világ legbutább gyereke (rövidítve) „…A világ legbutább kisgyereke minden ok nélkül, tátott szájjal nézte nézte az én kisfiamat… A szobalány rászólt az én kisfiamra: – Cinike! … A másik gyerek körülnéz. … Aztán a mamájához fordul. … – A-nyu-ka-a! … – Tessék kisfiam. … – É-én Ci-ni-ke vagyo…o…k? … – Nem, fiam. … – Hát akkor ki vagy-ok é…é…n? Anyuka (rendületlen nyugalommal): Te Imruska vagy. … – Én Im-rus-ka va-gy-o-ok? … – Igen, kisfiam. Imruska (bólint): Én Im-rus-ka va-gyok. … Imruska anyukája lopva rámnéz – észreveszi rajtam, hogy milyen ostoba az ő Imruskája – ő úgylátszik már megszokta. Egy kicsit talán elszégyeli magát s nyilván azzal a szándékkal, hogy rehabilitálja Imruskát előttem, rászól: … – Mit bámészkodsz, Imruska ? Szaladgálj egy kicsit. Imruska: Sza-lad-gál-jak? … – Hát persze. Szaladj fel arra a kis dombra! … – Sza-lad-jak fe-e-el? – Persze! Szaladj fel. Imruska pár pillanatig tünődik, hirtelen, mint akinek világosság gyúlt az agyában, felszalad a dombra. Anyuka diadallal néz rám – na, kérem! Tessék nézni, felszaladt! Ebben a pillanatban. Imruska: A-nyu-ka…a…a! … – Mi az, kisfiam? Imruska: Most fönt va-gy…o…ok? * Ez volt eddig a legbutább gyerek, akit életemben láttam! Gyerekben ennél butábbat nem láttam. Még felnőttben is ritkán!” Móricz Zsigmond: „…Beleszédül az ember, ha a Karinthy humorát átengedi magán: keserű bortól részegedik meg, aki issza. Ez a humor az analfabétákat is eléri, s olyan síkra állítja a röghöz tapadtakat, ahol sejtelmük sincs, micsoda veszélyes magasságban lebegnek: kérdi a buta kisfiú a domb tetején: mama, már fenn vagyok? S a buta kisfiú, a publikum, röhög a viccen: s Karinthy markába nevet: az emberi kultúra alapkérdése ez: fent vagyok már valahol?” (Móricz Zsigmond: Karinthy Frigyes. In: Domokos Mátyás szerk.: A humor a teljes igazság. Nap Kiadó 1998. 9. l.) „Kórlelet a butaságról. A gyermek összesen kilenc szót mond, s ebbe a kilenc szóba bele van sűrítve az emberiség minden butasága. Nem egy gyermeké, hanem az emberiségé. Azé az emberiségé, amely társadalomban él és államban, és sorsközösségben és nem tudja, hogy hívják és hol az isten, és hogy fent van-e most a Kerék tetején, vagy lent a béka mélysége alatt. Az egész emberi butaság, amivel ezt az életet végigcsináljuk, mind belesűrítve ebbe a parányi képbe: ez a magas-feszültség sül ki bennünk – mint öngúny – jóleső kacagásba. Kénytelenek vagyunk magunkon nevetni. Oly buták vagyunk, hogy örülünk neki, és oly okosak vagyunk, hogy szeretjük, hogy buták vagyunk.” ((Móricz Zsigmond: Arckép. In: Domokos Mátyás szerk.: A humor a teljes igazság. Nap Kiadó 1998. 237. l.)
Posted on: Fri, 29 Nov 2013 12:55:40 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015