Kovács Miklós pálfordulásai Kovács Miklós ismét lerántotta a leplet önmagáról. Kicsinyességéről, szűk hatalmi törekvéseiről, önzőségéről. Sokadszorra is bebizonyította, kisajátított szervezetén és a Fideszen kívül számára nem létezik élet. Gyakorlatilag saját javaslatait dobta kukába azzal, ahogyan lereagálta a Jobbik azon javaslatát, hogy Budapest a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése érdekében támasszon feltételeket Kijev európai uniós társult tagságának elnyerése elé. A magyarországi ellenzéki párt részéről elhangzó javaslatok – Tisza-melléki járás, magyar többségű választókerület, a nyelvtörvény jobb és hatékonyabb alkalmazása – voltaképp egybeesnek azokkal a programpontokkal, amiket a KMKSZ rendre szajkóz. Amikor Szávay István felvetette az ultimátum lehetőségét a magyar kormány illetékeseinek, hangsúlyozta is, a kérés, az óhaj a Fidesz kárpátaljai testvérszervezetétől ered… Éppen ezért volt különösen megdöbbentő, ahogyan Kovács Miklós reflektált az egészre. Nem a saját ötleteinek hasznosságát, megvalósításuk fontosságát hangsúlyozta, inkább egy jót belerúgott az azt közvetíteni próbálóba. Hogy is van ez? – tehetjük fel a kérdést. Egy ügy csak addig élvez prioritást, ameddig az kizárólag hozzájuk köthető, ameddig annak folyamatos napirenden tartásával politikai hasznot húzhatnak belőle. Annak az érdemi megvalósítása viszont egyáltalán nem lényeges. Annyira jellemző ez a fajta hozzáállás! A hasonló „skizofréniás” megnyilvánulások egyáltalán nem ritkák a KMKSZ elnökétől. Számtalan alkalommal előfordult már, hogy amit tegnap még támogatott, azt mára elítélendő dolognak tartja. Politikai motiváltságú pálfordulásainak se szeri, se száma. Elég csak arra gondolni, miként dicsőítette a Juscsenko, Baloga-féle narancsos uralmat, hogy aztán a magyarság ellenségeinek titulálja őket. Nem olyan régen a huszti Kölcsey-emléktábla avatásakor bújt ki a szög a zsákból. A nemes és szép kezdeményezést majd egy oldalon kritizálták hetilapjukban csak azért, mert mások megelőzték és nem az Elnök Úr avathatott. Legutóbb pedig Eszenyben tartott ízelítőt elemi tiszteletből, amikor azért rohant el sértődötten, mert őt kifelejtették a felsorolásból. Észre kellene már vennie, hogy rajta kívül is létezik magyar élet. Sőt, helyenként azon túl kezdődik csak igazán! kiszó Kovács Miklós pálfordulásai Kovács Miklós ismét lerántotta a leplet önmagáról. Kicsinyességéről, szűk hatalmi törekvéseiről, önzőségéről. Sokadszorra is bebizonyította, kisajátított szervezetén és a Fideszen kívül számára nem létezik élet. Gyakorlatilag saját javaslatait dobta kukába azzal, ahogyan lereagálta a Jobbik azon javaslatát, hogy Budapest a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése érdekében támasszon feltételeket Kijev európai uniós társult tagságának elnyerése elé. A magyarországi ellenzéki párt részéről elhangzó javaslatok – Tisza-melléki járás, magyar többségű választókerület, a nyelvtörvény jobb és hatékonyabb alkalmazása – voltaképp egybeesnek azokkal a programpontokkal, amiket a KMKSZ rendre szajkóz. Amikor Szávay István felvetette az ultimátum lehetőségét a magyar kormány illetékeseinek, hangsúlyozta is, a kérés, az óhaj a Fidesz kárpátaljai testvérszervezetétől ered… Éppen ezért volt különösen megdöbbentő, ahogyan Kovács Miklós reflektált az egészre. Nem a saját ötleteinek hasznosságát, megvalósításuk fontosságát hangsúlyozta, inkább egy jót belerúgott az azt közvetíteni próbálóba. Hogy is van ez? – tehetjük fel a kérdést. Egy ügy csak addig élvez prioritást, ameddig az kizárólag hozzájuk köthető, ameddig annak folyamatos napirenden tartásával politikai hasznot húzhatnak belőle. Annak az érdemi megvalósítása viszont egyáltalán nem lényeges. Annyira jellemző ez a fajta hozzáállás! A hasonló „skizofréniás” megnyilvánulások egyáltalán nem ritkák a KMKSZ elnökétől. Számtalan alkalommal előfordult már, hogy amit tegnap még támogatott, azt mára elítélendő dolognak tartja. Politikai motiváltságú pálfordulásainak se szeri, se száma. Elég csak arra gondolni, miként dicsőítette a Juscsenko, Baloga-féle narancsos uralmat, hogy aztán a magyarság ellenségeinek titulálja őket. Nem olyan régen a huszti Kölcsey-emléktábla avatásakor bújt ki a szög a zsákból. A nemes és szép kezdeményezést majd egy oldalon kritizálták hetilapjukban csak azért, mert mások megelőzték és nem az Elnök Úr avathatott. Legutóbb pedig Eszenyben tartott ízelítőt elemi tiszteletből, amikor azért rohant el sértődötten, mert őt kifelejtették a felsorolásból. Észre kellene már vennie, hogy rajta kívül is létezik magyar élet. Sőt, helyenként azon túl kezdődik csak igazán! kiszó Kovács Miklós pálfordulásai Kovács Miklós ismét lerántotta a leplet önmagáról. Kicsinyességéről, szűk hatalmi törekvéseiről, önzőségéről. Sokadszorra is bebizonyította, kisajátított szervezetén és a Fideszen kívül számára nem létezik élet. Gyakorlatilag saját javaslatait dobta kukába azzal, ahogyan lereagálta a Jobbik azon javaslatát, hogy Budapest a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése érdekében támasszon feltételeket Kijev európai uniós társult tagságának elnyerése elé. A magyarországi ellenzéki párt részéről elhangzó javaslatok – Tisza-melléki járás, magyar többségű választókerület, a nyelvtörvény jobb és hatékonyabb alkalmazása – voltaképp egybeesnek azokkal a programpontokkal, amiket a KMKSZ rendre szajkóz. Amikor Szávay István felvetette az ultimátum lehetőségét a magyar kormány illetékeseinek, hangsúlyozta is, a kérés, az óhaj a Fidesz kárpátaljai testvérszervezetétől ered… Éppen ezért volt különösen megdöbbentő, ahogyan Kovács Miklós reflektált az egészre. Nem a saját ötleteinek hasznosságát, megvalósításuk fontosságát hangsúlyozta, inkább egy jót belerúgott az azt közvetíteni próbálóba. Hogy is van ez? – tehetjük fel a kérdést. Egy ügy csak addig élvez prioritást, ameddig az kizárólag hozzájuk köthető, ameddig annak folyamatos napirenden tartásával politikai hasznot húzhatnak belőle. Annak az érdemi megvalósítása viszont egyáltalán nem lényeges. Annyira jellemző ez a fajta hozzáállás! A hasonló „skizofréniás” megnyilvánulások egyáltalán nem ritkák a KMKSZ elnökétől. Számtalan alkalommal előfordult már, hogy amit tegnap még támogatott, azt mára elítélendő dolognak tartja. Politikai motiváltságú pálfordulásainak se szeri, se száma. Elég csak arra gondolni, miként dicsőítette a Juscsenko, Baloga-féle narancsos uralmat, hogy aztán a magyarság ellenségeinek titulálja őket. Nem olyan régen a huszti Kölcsey-emléktábla avatásakor bújt ki a szög a zsákból. A nemes és szép kezdeményezést majd egy oldalon kritizálták hetilapjukban csak azért, mert mások megelőzték és nem az Elnök Úr avathatott. Legutóbb pedig Eszenyben tartott ízelítőt elemi tiszteletből, amikor azért rohant el sértődötten, mert őt kifelejtették a felsorolásból. Észre kellene már vennie, hogy rajta kívül is létezik magyar élet. Sőt, helyenként azon túl kezdődik csak igazán! kiszó Kovács Miklós pálfordulásai Kovács Miklós ismét lerántotta a leplet önmagáról. Kicsinyességéről, szűk hatalmi törekvéseiről, önzőségéről. Sokadszorra is bebizonyította, kisajátított szervezetén és a Fideszen kívül számára nem létezik élet. Gyakorlatilag saját javaslatait dobta kukába azzal, ahogyan lereagálta a Jobbik azon javaslatát, hogy Budapest a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése érdekében támasszon feltételeket Kijev európai uniós társult tagságának elnyerése elé. A magyarországi ellenzéki párt részéről elhangzó javaslatok – Tisza-melléki járás, magyar többségű választókerület, a nyelvtörvény jobb és hatékonyabb alkalmazása – voltaképp egybeesnek azokkal a programpontokkal, amiket a KMKSZ rendre szajkóz. Amikor Szávay István felvetette az ultimátum lehetőségét a magyar kormány illetékeseinek, hangsúlyozta is, a kérés, az óhaj a Fidesz kárpátaljai testvérszervezetétől ered… Éppen ezért volt különösen megdöbbentő, ahogyan Kovács Miklós reflektált az egészre. Nem a saját ötleteinek hasznosságát, megvalósításuk fontosságát hangsúlyozta, inkább egy jót belerúgott az azt közvetíteni próbálóba. Hogy is van ez? – tehetjük fel a kérdést. Egy ügy csak addig élvez prioritást, ameddig az kizárólag hozzájuk köthető, ameddig annak folyamatos napirenden tartásával politikai hasznot húzhatnak belőle. Annak az érdemi megvalósítása viszont egyáltalán nem lényeges. Annyira jellemző ez a fajta hozzáállás! A hasonló „skizofréniás” megnyilvánulások egyáltalán nem ritkák a KMKSZ elnökétől. Számtalan alkalommal előfordult már, hogy amit tegnap még támogatott, azt mára elítélendő dolognak tartja. Politikai motiváltságú pálfordulásainak se szeri, se száma. Elég csak arra gondolni, miként dicsőítette a Juscsenko, Baloga-féle narancsos uralmat, hogy aztán a magyarság ellenségeinek titulálja őket. Nem olyan régen a huszti Kölcsey-emléktábla avatásakor bújt ki a szög a zsákból. A nemes és szép kezdeményezést majd egy oldalon kritizálták hetilapjukban csak azért, mert mások megelőzték és nem az Elnök Úr avathatott. Legutóbb pedig Eszenyben tartott ízelítőt elemi tiszteletből, amikor azért rohant el sértődötten, mert őt kifelejtették a felsorolásból. Észre kellene már vennie, hogy rajta kívül is létezik magyar élet. Sőt, helyenként azon túl kezdődik csak igazán! kiszó Kovács Miklós pálfordulásai Kovács Miklós ismét lerántotta a leplet önmagáról. Kicsinyességéről, szűk hatalmi törekvéseiről, önzőségéről. Sokadszorra is bebizonyította, kisajátított szervezetén és a Fideszen kívül számára nem létezik élet. Gyakorlatilag saját javaslatait dobta kukába azzal, ahogyan lereagálta a Jobbik azon javaslatát, hogy Budapest a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése érdekében támasszon feltételeket Kijev európai uniós társult tagságának elnyerése elé. A magyarországi ellenzéki párt részéről elhangzó javaslatok – Tisza-melléki járás, magyar többségű választókerület, a nyelvtörvény jobb és hatékonyabb alkalmazása – voltaképp egybeesnek azokkal a programpontokkal, amiket a KMKSZ rendre szajkóz. Amikor Szávay István felvetette az ultimátum lehetőségét a magyar kormány illetékeseinek, hangsúlyozta is, a kérés, az óhaj a Fidesz kárpátaljai testvérszervezetétől ered… Éppen ezért volt különösen megdöbbentő, ahogyan Kovács Miklós reflektált az egészre. Nem a saját ötleteinek hasznosságát, megvalósításuk fontosságát hangsúlyozta, inkább egy jót belerúgott az azt közvetíteni próbálóba. Hogy is van ez? – tehetjük fel a kérdést. Egy ügy csak addig élvez prioritást, ameddig az kizárólag hozzájuk köthető, ameddig annak folyamatos napirenden tartásával politikai hasznot húzhatnak belőle. Annak az érdemi megvalósítása viszont egyáltalán nem lényeges. Annyira jellemző ez a fajta hozzáállás! A hasonló „skizofréniás” megnyilvánulások egyáltalán nem ritkák a KMKSZ elnökétől. Számtalan alkalommal előfordult már, hogy amit tegnap még támogatott, azt mára elítélendő dolognak tartja. Politikai motiváltságú pálfordulásainak se szeri, se száma. Elég csak arra gondolni, miként dicsőítette a Juscsenko, Baloga-féle narancsos uralmat, hogy aztán a magyarság ellenségeinek titulálja őket. Nem olyan régen a huszti Kölcsey-emléktábla avatásakor bújt ki a szög a zsákból. A nemes és szép kezdeményezést majd egy oldalon kritizálták hetilapjukban csak azért, mert mások megelőzték és nem az Elnök Úr avathatott. Legutóbb pedig Eszenyben tartott ízelítőt elemi tiszteletből, amikor azért rohant el sértődötten, mert őt kifelejtették a felsorolásból. Észre kellene már vennie, hogy rajta kívül is létezik magyar élet. Sőt, helyenként azon túl kezdődik csak igazán! kiszó Kovács Miklós pálfordulásai Kovács Miklós ismét lerántotta a leplet önmagáról. Kicsinyességéről, szűk hatalmi törekvéseiről, önzőségéről. Sokadszorra is bebizonyította, kisajátított szervezetén és a Fideszen kívül számára nem létezik élet. Gyakorlatilag saját javaslatait dobta kukába azzal, ahogyan lereagálta a Jobbik azon javaslatát, hogy Budapest a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése érdekében támasszon feltételeket Kijev európai uniós társult tagságának elnyerése elé. A magyarországi ellenzéki párt részéről elhangzó javaslatok – Tisza-melléki járás, magyar többségű választókerület, a nyelvtörvény jobb és hatékonyabb alkalmazása – voltaképp egybeesnek azokkal a programpontokkal, amiket a KMKSZ rendre szajkóz. Amikor Szávay István felvetette az ultimátum lehetőségét a magyar kormány illetékeseinek, hangsúlyozta is, a kérés, az óhaj a Fidesz kárpátaljai testvérszervezetétől ered… Éppen ezért volt különösen megdöbbentő, ahogyan Kovács Miklós reflektált az egészre. Nem a saját ötleteinek hasznosságát, megvalósításuk fontosságát hangsúlyozta, inkább egy jót belerúgott az azt közvetíteni próbálóba. Hogy is van ez? – tehetjük fel a kérdést. Egy ügy csak addig élvez prioritást, ameddig az kizárólag hozzájuk köthető, ameddig annak folyamatos napirenden tartásával politikai hasznot húzhatnak belőle. Annak az érdemi megvalósítása viszont egyáltalán nem lényeges. Annyira jellemző ez a fajta hozzáállás! A hasonló „skizofréniás” megnyilvánulások egyáltalán nem ritkák a KMKSZ elnökétől. Számtalan alkalommal előfordult már, hogy amit tegnap még támogatott, azt mára elítélendő dolognak tartja. Politikai motiváltságú pálfordulásainak se szeri, se száma. Elég csak arra gondolni, miként dicsőítette a Juscsenko, Baloga-féle narancsos uralmat, hogy aztán a magyarság ellenségeinek titulálja őket. Nem olyan régen a huszti Kölcsey-emléktábla avatásakor bújt ki a szög a zsákból. A nemes és szép kezdeményezést majd egy oldalon kritizálták hetilapjukban csak azért, mert mások megelőzték és nem az Elnök Úr avathatott. Legutóbb pedig Eszenyben tartott ízelítőt elemi tiszteletből, amikor azért rohant el sértődötten, mert őt kifelejtették a felsorolásból. Észre kellene már vennie, hogy rajta kívül is létezik magyar élet. Sőt, helyenként azon túl kezdődik csak igazán! kiszó Kovács Miklós pálfordulásai Kovács Miklós ismét lerántotta a leplet önmagáról. Kicsinyességéről, szűk hatalmi törekvéseiről, önzőségéről. Sokadszorra is bebizonyította, kisajátított szervezetén és a Fideszen kívül számára nem létezik élet. Gyakorlatilag saját javaslatait dobta kukába azzal, ahogyan lereagálta a Jobbik azon javaslatát, hogy Budapest a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése érdekében támasszon feltételeket Kijev európai uniós társult tagságának elnyerése elé. A magyarországi ellenzéki párt részéről elhangzó javaslatok – Tisza-melléki járás, magyar többségű választókerület, a nyelvtörvény jobb és hatékonyabb alkalmazása – voltaképp egybeesnek azokkal a programpontokkal, amiket a KMKSZ rendre szajkóz. Amikor Szávay István felvetette az ultimátum lehetőségét a magyar kormány illetékeseinek, hangsúlyozta is, a kérés, az óhaj a Fidesz kárpátaljai testvérszervezetétől ered… Éppen ezért volt különösen megdöbbentő, ahogyan Kovács Miklós reflektált az egészre. Nem a saját ötleteinek hasznosságát, megvalósításuk fontosságát hangsúlyozta, inkább egy jót belerúgott az azt közvetíteni próbálóba. Hogy is van ez? – tehetjük fel a kérdést. Egy ügy csak addig élvez prioritást, ameddig az kizárólag hozzájuk köthető, ameddig annak folyamatos napirenden tartásával politikai hasznot húzhatnak belőle. Annak az érdemi megvalósítása viszont egyáltalán nem lényeges. Annyira jellemző ez a fajta hozzáállás! A hasonló „skizofréniás” megnyilvánulások egyáltalán nem ritkák a KMKSZ elnökétől. Számtalan alkalommal előfordult már, hogy amit tegnap még támogatott, azt mára elítélendő dolognak tartja. Politikai motiváltságú pálfordulásainak se szeri, se száma. Elég csak arra gondolni, miként dicsőítette a Juscsenko, Baloga-féle narancsos uralmat, hogy aztán a magyarság ellenségeinek titulálja őket. Nem olyan régen a huszti Kölcsey-emléktábla avatásakor bújt ki a szög a zsákból. A nemes és szép kezdeményezést majd egy oldalon kritizálták hetilapjukban csak azért, mert mások megelőzték és nem az Elnök Úr avathatott. Legutóbb pedig Eszenyben tartott ízelítőt elemi tiszteletből, amikor azért rohant el sértődötten, mert őt kifelejtették a felsorolásból. Észre kellene már vennie, hogy rajta kívül is létezik magyar élet. Sőt, helyenként azon túl kezdődik csak igazán! kiszó Kovács Miklós pálfordulásai Kovács Miklós ismét lerántotta a leplet önmagáról. Kicsinyességéről, szűk hatalmi törekvéseiről, önzőségéről. Sokadszorra is bebizonyította, kisajátított szervezetén és a Fideszen kívül számára nem létezik élet. Gyakorlatilag saját javaslatait dobta kukába azzal, ahogyan lereagálta a Jobbik azon javaslatát, hogy Budapest a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése érdekében támasszon feltételeket Kijev európai uniós társult tagságának elnyerése elé. A magyarországi ellenzéki párt részéről elhangzó javaslatok – Tisza-melléki járás, magyar többségű választókerület, a nyelvtörvény jobb és hatékonyabb alkalmazása – voltaképp egybeesnek azokkal a programpontokkal, amiket a KMKSZ rendre szajkóz. Amikor Szávay István felvetette az ultimátum lehetőségét a magyar kormány illetékeseinek, hangsúlyozta is, a kérés, az óhaj a Fidesz kárpátaljai testvérszervezetétől ered… Éppen ezért volt különösen megdöbbentő, ahogyan Kovács Miklós reflektált az egészre. Nem a saját ötleteinek hasznosságát, megvalósításuk fontosságát hangsúlyozta, inkább egy jót belerúgott az azt közvetíteni próbálóba. Hogy is van ez? – tehetjük fel a kérdést. Egy ügy csak addig élvez prioritást, ameddig az kizárólag hozzájuk köthető, ameddig annak folyamatos napirenden tartásával politikai hasznot húzhatnak belőle. Annak az érdemi megvalósítása viszont egyáltalán nem lényeges. Annyira jellemző ez a fajta hozzáállás! A hasonló „skizofréniás” megnyilvánulások egyáltalán nem ritkák a KMKSZ elnökétől. Számtalan alkalommal előfordult már, hogy amit tegnap még támogatott, azt mára elítélendő dolognak tartja. Politikai motiváltságú pálfordulásainak se szeri, se száma. Elég csak arra gondolni, miként dicsőítette a Juscsenko, Baloga-féle narancsos uralmat, hogy aztán a magyarság ellenségeinek titulálja őket. Nem olyan régen a huszti Kölcsey-emléktábla avatásakor bújt ki a szög a zsákból. A nemes és szép kezdeményezést majd egy oldalon kritizálták hetilapjukban csak azért, mert mások megelőzték és nem az Elnök Úr avathatott. Legutóbb pedig Eszenyben tartott ízelítőt elemi tiszteletből, amikor azért rohant el sértődötten, mert őt kifelejtették a felsorolásból. Észre kellene már vennie, hogy rajta kívül is létezik magyar élet. Sőt, helyenként azon túl kezdődik csak igazán! kiszó Kovács Miklós pálfordulásai Kovács Miklós ismét lerántotta a leplet önmagáról. Kicsinyességéről, szűk hatalmi törekvéseiről, önzőségéről. Sokadszorra is bebizonyította, kisajátított szervezetén és a Fideszen kívül számára nem létezik élet. Gyakorlatilag saját javaslatait dobta kukába azzal, ahogyan lereagálta a Jobbik azon javaslatát, hogy Budapest a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése érdekében támasszon feltételeket Kijev európai uniós társult tagságának elnyerése elé. A magyarországi ellenzéki párt részéről elhangzó javaslatok – Tisza-melléki járás, magyar többségű választókerület, a nyelvtörvény jobb és hatékonyabb alkalmazása – voltaképp egybeesnek azokkal a programpontokkal, amiket a KMKSZ rendre szajkóz. Amikor Szávay István felvetette az ultimátum lehetőségét a magyar kormány illetékeseinek, hangsúlyozta is, a kérés, az óhaj a Fidesz kárpátaljai testvérszervezetétől ered… Éppen ezért volt különösen megdöbbentő, ahogyan Kovács Miklós reflektált az egészre. Nem a saját ötleteinek hasznosságát, megvalósításuk fontosságát hangsúlyozta, inkább egy jót belerúgott az azt közvetíteni próbálóba. Hogy is van ez? – tehetjük fel a kérdést. Egy ügy csak addig élvez prioritást, ameddig az kizárólag hozzájuk köthető, ameddig annak folyamatos napirenden tartásával politikai hasznot húzhatnak belőle. Annak az érdemi megvalósítása viszont egyáltalán nem lényeges. Annyira jellemző ez a fajta hozzáállás! A hasonló „skizofréniás” megnyilvánulások egyáltalán nem ritkák a KMKSZ elnökétől. Számtalan alkalommal előfordult már, hogy amit tegnap még támogatott, azt mára elítélendő dolognak tartja. Politikai motiváltságú pálfordulásainak se szeri, se száma. Elég csak arra gondolni, miként dicsőítette a Juscsenko, Baloga-féle narancsos uralmat, hogy aztán a magyarság ellenségeinek titulálja őket. Nem olyan régen a huszti Kölcsey-emléktábla avatásakor bújt ki a szög a zsákból. A nemes és szép kezdeményezést majd egy oldalon kritizálták hetilapjukban csak azért, mert mások megelőzték és nem az Elnök Úr avathatott. Legutóbb pedig Eszenyben tartott ízelítőt elemi tiszteletből, amikor azért rohant el sértődötten, mert őt kifelejtették a felsorolásból. Észre kellene már vennie, hogy rajta kívül is létezik magyar élet. Sőt, helyenként azon túl kezdődik csak igazán! kiszó Kovács Miklós pálfordulásai Kovács Miklós ismét lerántotta a leplet önmagáról. Kicsinyességéről, szűk hatalmi törekvéseiről, önzőségéről. Sokadszorra is bebizonyította, kisajátított szervezetén és a Fideszen kívül számára nem létezik élet. Gyakorlatilag saját javaslatait dobta kukába azzal, ahogyan lereagálta a Jobbik azon javaslatát, hogy Budapest a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése érdekében támasszon feltételeket Kijev európai uniós társult tagságának elnyerése elé. A magyarországi ellenzéki párt részéről elhangzó javaslatok – Tisza-melléki járás, magyar többségű választókerület, a nyelvtörvény jobb és hatékonyabb alkalmazása – voltaképp egybeesnek azokkal a programpontokkal, amiket a KMKSZ rendre szajkóz. Amikor Szávay István felvetette az ultimátum lehetőségét a magyar kormány illetékeseinek, hangsúlyozta is, a kérés, az óhaj a Fidesz kárpátaljai testvérszervezetétől ered… Éppen ezért volt különösen megdöbbentő, ahogyan Kovács Miklós reflektált az egészre. Nem a saját ötleteinek hasznosságát, megvalósításuk fontosságát hangsúlyozta, inkább egy jót belerúgott az azt közvetíteni próbálóba. Hogy is van ez? – tehetjük fel a kérdést. Egy ügy csak addig élvez prioritást, ameddig az kizárólag hozzájuk köthető, ameddig annak folyamatos napirenden tartásával politikai hasznot húzhatnak belőle. Annak az érdemi megvalósítása viszont egyáltalán nem lényeges. Annyira jellemző ez a fajta hozzáállás! A hasonló „skizofréniás” megnyilvánulások egyáltalán nem ritkák a KMKSZ elnökétől. Számtalan alkalommal előfordult már, hogy amit tegnap még támogatott, azt mára elítélendő dolognak tartja. Politikai motiváltságú pálfordulásainak se szeri, se száma. Elég csak arra gondolni, miként dicsőítette a Juscsenko, Baloga-féle narancsos uralmat, hogy aztán a magyarság ellenségeinek titulálja őket. Nem olyan régen a huszti Kölcsey-emléktábla avatásakor bújt ki a szög a zsákból. A nemes és szép kezdeményezést majd egy oldalon kritizálták hetilapjukban csak azért, mert mások megelőzték és nem az Elnök Úr avathatott. Legutóbb pedig Eszenyben tartott ízelítőt elemi tiszteletből, amikor azért rohant el sértődötten, mert őt kifelejtették a felsorolásból. Észre kellene már vennie, hogy rajta kívül is létezik magyar élet. Sőt, helyenként azon túl kezdődik csak igazán! kiszó Kovács Miklós pálfordulásai Kovács Miklós ismét lerántotta a leplet önmagáról. Kicsinyességéről, szűk hatalmi törekvéseiről, önzőségéről. Sokadszorra is bebizonyította, kisajátított szervezetén és a Fideszen kívül számára nem létezik élet. Gyakorlatilag saját javaslatait dobta kukába azzal, ahogyan lereagálta a Jobbik azon javaslatát, hogy Budapest a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése érdekében támasszon feltételeket Kijev európai uniós társult tagságának elnyerése elé. A magyarországi ellenzéki párt részéről elhangzó javaslatok – Tisza-melléki járás, magyar többségű választókerület, a nyelvtörvény jobb és hatékonyabb alkalmazása – voltaképp egybeesnek azokkal a programpontokkal, amiket a KMKSZ rendre szajkóz. Amikor Szávay István felvetette az ultimátum lehetőségét a magyar kormány illetékeseinek, hangsúlyozta is, a kérés, az óhaj a Fidesz kárpátaljai testvérszervezetétől ered… Éppen ezért volt különösen megdöbbentő, ahogyan Kovács Miklós reflektált az egészre. Nem a saját ötleteinek hasznosságát, megvalósításuk fontosságát hangsúlyozta, inkább egy jót belerúgott az azt közvetíteni próbálóba. Hogy is van ez? – tehetjük fel a kérdést. Egy ügy csak addig élvez prioritást, ameddig az kizárólag hozzájuk köthető, ameddig annak folyamatos napirenden tartásával politikai hasznot húzhatnak belőle. Annak az érdemi megvalósítása viszont egyáltalán nem lényeges. Annyira jellemző ez a fajta hozzáállás! A hasonló „skizofréniás” megnyilvánulások egyáltalán nem ritkák a KMKSZ elnökétől. Számtalan alkalommal előfordult már, hogy amit tegnap még támogatott, azt mára elítélendő dolognak tartja. Politikai motiváltságú pálfordulásainak se szeri, se száma. Elég csak arra gondolni, miként dicsőítette a Juscsenko, Baloga-féle narancsos uralmat, hogy aztán a magyarság ellenségeinek titulálja őket. Nem olyan régen a huszti Kölcsey-emléktábla avatásakor bújt ki a szög a zsákból. A nemes és szép kezdeményezést majd egy oldalon kritizálták hetilapjukban csak azért, mert mások megelőzték és nem az Elnök Úr avathatott. Legutóbb pedig Eszenyben tartott ízelítőt elemi tiszteletből, amikor azért rohant el sértődötten, mert őt kifelejtették a felsorolásból. Észre kellene már vennie, hogy rajta kívül is létezik magyar élet. Sőt, helyenként azon túl kezdődik csak igazán! kiszó
Posted on: Sat, 26 Oct 2013 14:21:12 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015