Képes vagy megtenni azt, amire Isten elhívott 4,13 Mindenre - TopicsExpress



          

Képes vagy megtenni azt, amire Isten elhívott 4,13 Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem. (Filippi) A minap láttam a következő feliratot egy gyülekezetben: „Bízz Istenben, higgy magadban, és mindent meg tudsz tenni.” Ez így nem helyes. Volt olyan időszak az életemben, amikor ezt a feliratot látva egy nagy „Ámen”-t mondtam volna. De már nem! Te és én nem tudunk mindent megtenni, amit akarunk. És nem tudunk mindent megtenni, amit mások megtesznek. Viszont, mindenre képesek vagyunk, amire Isten hívott el minket. És képesek vagyunk mindazzá válni, aminek Isten mond minket. Ezen a területen is az egyensúlyra kell törekednünk. Mindenféle motivációs tréningen mondhatják nekünk érzelmektől túlfűtött előadók, hogy: „Bármit képes vagy megtenni. Képzeld el, hogy meg tudod tenni, hidd el, hogy meg tudod tenni, mondd azt, hogy meg tudod tenni – és képes leszel megcsinálni!” Ez csak részben igaz, és így önmagában humanizmus, Isten nélkül. Azt kell magunkról mondanunk, amit Isten mond rólunk Igéjében. Arra vagyunk képesek, amire Isten hívott el minket, amihez ellátott tálentumokkal és ajándékaival. Joyce Meyer
Posted on: Sun, 30 Jun 2013 04:41:09 +0000

Trending Topics



style="margin-left:0px; min-height:30px;"> Hajo Andrianainarivelo : Pour le respect des règles du jeu Soumis
Spending our last night in our sweet cottage on the bay of East
WWE Hall of Famer Jim Ross is back with a new blog on jrsbarbq. As
Attention of British Sikh Council, Sikh channel TV, and other Sikh
Felt something calling issue The most profound minds so be
Marshall 50th Anniversary Limited Edition JTM-1C - 60s Era Combo

Recently Viewed Topics




© 2015