Közeledik a Nibiru? Hiába léptünk túl már jócskán a - TopicsExpress



          

Közeledik a Nibiru? Hiába léptünk túl már jócskán a rettegett 2012-es világvége dátumon, hiába nem köszöntött be a sokak által várt Aranykor – sőt, a helyzet rosszabb, mint eddig bármikor -, sokan még mindig úgy gondolják, hogy hamarosan valami olyan világrengető dolog fog történni, ami veszélybe sodorhatja az egész emberiség létezését. Természetesen civilizációnk sok ilyen rizikófaktort hordoz magában, de ezúttal igazi kozmikus problémákra gondolunk. Egyesek szerint az ISON – ami egyértelműen egy üstökös – takarásában a Föld felé közeledő csillagközi űrhajó(k) jelentenek alapvető veszélyt, mások viszont még mindig a mítoszokból ismert óriásbolygó, a sötét csillagnak is nevezett Nibiru visszatérését vizionálják záros határidőn belülre. Lehet, hogy igazuk van, és tényleg létezik ez a ránk halált hozó planéta? Nos, a csillagászok hevesen tagadják ennek valószínűségét, és mindeddig senki nem hozakodott elő kellőképp meggyőző erejű bizonyítékokkal, amik a Nibiru létezését támaszthatnák alá. Most azonban egy amatőr csillagász észrevett valamit egy hivatalos NASA fényképen – amit az űrkutatási hivatal egyébként azóta levett a saját weboldaláról… Állítólag… Persze így lehet a legjobban eladni a valóságban sosem létezett NASA dokumentumokat! Készítek egy hamisítványt, ráretusálok valamiféle „anomáliát”, aztán kiteszem a világhálóra, és elterjesztem, hogy ezt a NASA honlapjáról szedtem és már azért nem lehet ott megnézni, mert már levették. Senki nem fog fennakadni azon, hogy azon az illetőn kívül, aki a képet publikálja, más nem látta azt! Hogyan láthatták volna, hiszen az űrkutatási hivatal csak azért tette fel, hogy aztán, egy megtekintést követően levegyék. Hát nem logikus? De térjünk vissza az eredeti felvetéshez. Szóval van ez az állítólagos NASA kép, ami a Jupiter környékét örökíti meg. Nagyszerű kép, tényleg csodálatos. Azonban a publikáló szerint van valami, ami sehogy sem illik oda. Nem az a nagy, sötét folt, hiszen az a Jupiter egyfajta árnyéka. Különböző eljárások révén lassan láthatóvá válik valami bizonytalan folt, ami némelyek szerint akár a Nibiru is lehet. (Vagy Darth Vader csillagrombolója, az Avanger. :D) Nem tisztünk pálcát törni a kérdéskör felett, de nem hinnénk, hogy egy óriásbolygót, ami már a Jupter környékén bóklászik, csupán ennyire bizonytalan módon lehetne észlelni. Hogy van ott valami anomália, az kétségtelen – feltéve, hogy a kép valóban egy manipulálás mentes NASA fotó. De hogy tényleg a Nibiru az?
Posted on: Wed, 06 Nov 2013 22:14:54 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015