La Fontainre emlékezünk. A nagy meseíró nagyon jól ismerte az emberi természetet és állatmeséibe csomagolva tárta elénk szórakoztatóan gondolatait. Álljon itt legismertebb meséje, a Holló és a róka története: Holló úr ült a fatetőn Csőrébe sajt volt, jókora, S kit a jóillat csalt oda, A róka szólt hízelkedőn: "Á, jónapot, te drága holló! Mi szép vagy! nincsen is hozzád hasonló! Nem tódítok, de hogyha hangod Olyan, mint rajtad ez a toll, ó Akkor a madarak között első a rangod." A holló erre rendkívül örül, Torkán egy hangot köszörül, Kitátja csőrét, földre hull a sajtja A róka felveszi és egyre hajtja. "A hizelgő, akármi fajta, Azokból él, akiknek hízeleg: Felér a sajttal ez a lecke - vedd." A holló ámul, pironkodva, végre Megesküszik, hogy nem megy soha jégre. Kosztolányi Dezső Ez a kis történet megindította Romhányi mester fantáziáját is, több variációt is költött a meséhez a maga sajátos stílusában: A róka és a holló (téma és variációk) Róka és a holló, Megírta Aesopus Mindannyiunk előtt ismerős ez opus. Mégis elismétlem e témát pár szóval, Majd megtoldom néhány variációval. A téma Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán, csőrében jó nagy sajt, fogyasztásra várván. Arra kószált búsan a ravaszdi róka, Ki nem jutott sajthoz fagyosszentek óta. Hogy a fára nézett, elszállt komor kedve, felujjongva tört fel mohó gyomornedve. És szólt álnok bájjal: - Tollad ó be ékes, hogy madárkirály légy, régen esedékes! És a neved "Holló", oly olvadó-omló. Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló. A dicséret szép szó, ámde a bírálat már olyasvalami, mit ki nem bír állat. Így hát a holló, hogy meggyőzze a dőrét, vad rikácsolással tátotta ki csőrét. A sajtja lehullott, erre várt a róka, ezúttal elnyerte tetszését a nóta. Első variáció A róka szájában egy jó darab rokfort. Megette a felét, de már az is sok volt. Komoran ült ott fenn a holló a hársfán, s megakadt a szeme mesebeli társán. Nosza ő is rögtön ravaszkodni kezdett, fondorkodott, tervelt, s az eredmény ez lett: - Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét, megadta a sors a sajtszerzés esélyét. És máris megszólalt, cifra ódon módon: - Ó rókám, ne hidd, hogy tán csak gúnyolódom! Királyi palástnál szebb vörhenyes bundád, le is nyúzzák rólad, mielőtt megunnád, mégis tekintélyed csorbítja a szégyen, hogy hangod megcsuklik fenn a magas cé-ben. Rókánk e sértésre tágra tátva száját, cáfolatul tüstént üvöltött egy skálát. De meg kell jegyeznem erről az esetről, hogy sajt a fára azért nem esett föl. Második variáció Fenn csücsült a holló, falt sok pusztadőrit, annyi maradt mégis, majd lehúzza csőrit. Lent a rókánál egy jó nagy ementáli, de már falánk gyomra kezdett ellenállni. Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött, - Brr, még egy sajt! - morgott - Vigye el az ördög! - Hogy vagyunk? - szólt oda a holló ásítva, s a sajt lehullott a selymes pázsitra. - Fujj, vidd el! - nyöszörgött undorral a róka, s amit tett, azóta nevezték el róla. Harmadik variáció Éhesen gubbasztott hollónk a hárs ágán, s töprengett az idők változandóságán. Éppen arra kószált a bús, sovány róka. Sajtlikat sem evett húshagyókedd óta. Meglátva a hollót, könnyesen sóhajtott: - Mit ér ravaszságom, ha neked sincs sajtod? - Nincs - felelt a holló. - Rég nem ettem sajtot, viszont dalolhatok, hogyha úgy óhajtod. Tudom, kedvedre volt múltkor is az ének. - Sajttal! - szólt a róka. - Így kell a fenének!... Negyedik variáció Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán. Csőrében trappista hivalkodott sárgán. Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett. Szólt hát álnok bájjal: - Tollad ó be ékes, hogy primadonna légy, régen esedékes! És neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló! Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló. De hiába várta a ravaszdi róka, hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta. Mi volt eme nem várt, különleges, ritka, szerény, józan, okos hallgatásnak titka? Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort? Nem!... Az igaz viszont, hogy fehér holló volt... Ötödik variáció Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli. Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni. S bár az aesopusi helyzet elétárult, csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult. Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta, ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna. A holló csak várt, várt odafenn a harsfán, szeme kérdőn függött mesebeli társán. Mért hallgat a holló? Mért nem szól a róka, holott más a szokás kétezer év óta? A róka néma volt, a holló meg süket. - Kérem elnézésüket...
Posted on: Mon, 08 Jul 2013 08:28:23 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015