Magyarok! Londonban a Sohoban sétálgattam késő este a barátaimmal, még valamikor a London Eye előtti érában. Olyan éttermet kerestünk, ahol a vegetáriánus haverunk is némi táplálékhoz juthatott. Jó néhány steakhouse-t a hátunk mögött hagytunk már, amikor egyszer csak egy meleg bár üvegportálja elé értünk. A sötétített üveg ellenére tisztán átlátszott, odabenn jónéhány férfi pár ölelgette egymást emelkedett hangulatban. Többen meghökkenve pillantgattunk körbe, mert addig ilyet még egyikőnk sem látott. Sok álmélkodásra azonban nem maradt időnk, nem mintha nagyon akartuk volna egyébként, de a vega barátunk hirtelen ötlettől vezérelve, finoman rálehelt az üvegre, majd kicsi szívet rajzolt a pára közepébe. Bentről felháborodott tekintetek küldték haragos szemvillanásaikat felénk, mi több két kigyúrt állat is elindult fenyegetően kifelé. Mi ezt már nem vártuk meg, felkötöttük a nyúlcipőt, és uzsgyi! Néhány sarokkal odébb álltunk csak meg, így szerencsésen megúsztuk a balhét. Egyébként egyáltalán nem bántuk ezt a kis incidenst, mert akik ott együtt futottunk, mindannyian a másik nem nagy rajongói voltunk. Ennek néhány perccel később konkrét tanúbizonyságát is adtuk. Rövidesen ugyanis belebotlottunk egy jóképű pizzériába. Gondoltuk, ott csak találunk valamiféle vega kaját, ha mást nem, egy Margaréta pizzát. Belépve az üzlet full teltházat mutatott, riasztásképpen pedig egy borzasztóan ronda csontkeretes szemüvegben, egy borzasztóan ronda, láthatóan nem tősgyökeres angol lány közeledett felénk.(Később megtudtuk, Törökországból szökött meg szó szerint, egy jobb élet reményében.) - Mai napig nem tudom egyébként eldönteni, a szemüveg, vagy a török lány volt a rondább (Isten bocsássa meg!). - Már épp sarkon fordultunk volna, amikor a pincérlány felénk intett, és megmutatta a pincehelyiségbe vezető utat, mondván ott bőven találunk még üres asztalt. El is indultunk lefelé, a lépcső aljáról épp csak a terembe léptünk, amikor szembe libegett velünk egy hosszú hajú, angyalarcú égi tünemény, bámulatos alakkal. Hatalmas cickói valósággal átszúrták a pólóját, és a mi szemeinket is. A vega barátom, csak annyit érkezett aléltan elhörögni magyarul: - Öcsém ezeket a kulacsokat! Én meg még annyit sem, "szó bennszakadt, hang fennakadt", mert a pincérlány is megszólalt a mi csodálatos nyelvünkön: - Magyarok vagytok? Persze, lányos zavarunkban mi nem győztünk elnézést kérni, de a csajszi ezzel nem foglalkozott, kitörő lelkesedéssel konstatálta érkezésünket. Azt mondta, ha nem szólalunk meg, akkor is nagy eséllyel tippelt volna magyaroknak bennünket, mert más nációk nemigen bámulják meg ilyen nyíltan az ő melleit. Mi pedig biztosítottuk őt arról, hogy a valaha látott legszebb pincérlánnyal találkoztunk az ő személyében, s ez teljesen megfelelt a valóságnak. Olyan haverságot kötöttünk a jó hangulatú este során, hogy a hét minden további napján ott vacsoráztunk, hogy aztán ez csak profi marketingfogás volt a részéről, vagy tényleg őszinte kapcsolatteremtés, csak ő tudhatja. Mindenesetre, ahogy szokták mondani, a foglalkozás elérte a célját, mi minden este ott költöttük el a vacsoránkat és a pénzünket, nem kevés borravalóval hálálva meg a törődést, és közben nagyon jól éreztük magunkat. Ebből az esetből is láthatjuk, magyarokkal a világ bármely pontján bármilyen szituációban találkozhatunk. Azt nem állítom, hogy mind olyan szép lenne, mint a mi kedvenc pincérlányunk, de az is elegendő, ha csak annyira kedves. Egy tanulmányban azt olvastam, külföldön a magyarok is nagyon szimpatikusan viselkednek, és borzasztóan összetartóak. Most már csak azt tessék nekem megmondani, itt az országhatárokon belül, ezen a kilencvenháromezer négyzetkilométeren ez mikor lesz lehetséges? Magony István
Posted on: Tue, 16 Jul 2013 15:34:50 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015