Manchester City-Bayern München a BL-ben Pellegrini először - TopicsExpress



          

Manchester City-Bayern München a BL-ben Pellegrini először győzheti le Guardiolát: a Bayern München a Manchester City vendége lesz szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A két vezetőedző jól ismeri egymást, ugyanis a spanyol élvonalban amíg a jelenleg a münchenieket irányító Josep Guardiola a Barcelona kispadján ült, addig a chilei Manuel Pellegrini sorrendben a Villarreal, a Real Madrid és a Málaga együtteseinél dolgozott. A dél-amerikai szakember ugyanakkor még soha nem tudta legyőzni a kollégája által irányított csapatot, a madridiak vezetőedzőjeként egy 1-0-ás és egy 2-0-ás vereséget könyvelhetett el, a Villarreal kispadján hazai környezetben 2-1-re kapott ki tanítványaival, igaz, a Camp Nou Stadionban megcsípett egy 3-3-as döntetlent. A Málaga vezetőedzőjeként négyszer került szembe Guardiolával, de mind a négy találkozót elveszítette, ráadásul ezeken a mérkőzéseken 15 gólt kapott csapata és csak négyet lőtt. Érdekesség, hogy Guardiolának nem igazán megy, ha szigetországi fellépésről van szó, ugyanis játékos- és edzői pályafutását beleértve nyolc mérkőzésből mindössze egyet nyert meg Angliában – az UEFA összegzése szerint. Mindkét gárda könnyed, háromgólos győzelemmel kezdte a mostani sorozatot, a Bayern hazai pályán a CSZKA Moszkva, a Manchester City pedig a Viktoria Plzen felett diadalmaskodott. Az A csoportban a Manchester United az első fordulóban ugyan simán nyert a Bayer Leverkusen ellen, a csapat azonban azóta csak vergődik hazája pontvadászatában, és várhatóan Ukrajnában, a Sahtar Donyeck otthonában sem lesz könnyű dolga. A B csoportban a Juventusra és a Real Madridra is kötelező házifeladat vár: az olasz bajnok azt a Galatasarayt fogadja, amelynek kispadján most mutatkozhat be a frissen kinevezett Roberto Mancini, míg a madridiak a Köbenhavnt látják vendégül. Megyeri Balázs csapata, a görög Olimpiakosz ezúttal az Anderlechthez látogat. A szerdai program: Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló: A csoport: Sahtar Donyeck (ukrán)-Manchester United (angol) 20.45 Bayer Leverkusen (német)-Real Sociedad (spanyol) 20.45 B csoport: bl logo Juventus (olasz)-Galatasaray (török) 20.45 Real Madrid (spanyol)-FC Köbenhavn (dán) 20.45 C csoport: Paris Saint-Germain (francia) – Benfica (portugál) 20.45 Anderlecht (belga)-Olimpiakosz (görög) 20.45 D csoport: CSZKA Moszkva (orosz)-Viktoria Plzen (cseh), Szentpétervár 18.00 Manchester City (angol)-Bayern München (német) 20.45
Posted on: Tue, 01 Oct 2013 14:28:20 +0000

Trending Topics



="stbody" style="min-height:30px;">
O m² mais barato da região.Salas a partir de 120 mil!22 a 50m²
hey people so im back again with vivillons to trade away so if you
Directorate of Revenue Intelligence Functions under the Central
The Greatness of almighty Allah-swt or God or Creator to the all
So small snafu. So little time to write or call everybody.

Recently Viewed Topics




© 2015