Megjelent a Károly Róbert Főiskola új elektronikus - TopicsExpress



          

Megjelent a Károly Róbert Főiskola új elektronikus folyóiratának első száma. A "Journal of Central European Green Innovation" a „Zöld energiával a Zöld Magyarországért” című projekt keretében jelenik meg, amelynek elsődleges célja, hogy az Észak-Magyarországi régió felsőoktatási intézményeinek és az itt működő kutató műhelyeknek a K+F+I tevékenysége révén keletkezett eredményeket a hazai és nemzetközi közvélemény, – ezen belül kiemelten a gazdasági szektor minél szélesebb köre – megismerje. A projekt megvalósulása elősegíti a természettudományokhoz köthető szakok, tudományterületek népszerűsítéséhez, valamint a gazdaság szereplőinek érdeklődése növekszik a tudományos eredmények és azok gyakorlati hasznosítása iránt. Ugyancsak célunk a hallgatóink számára annak az életpályának a népszerűsítése, amely kimagasló szellemi tevékenységgel járult-járul hozzá a gazdasági fejlődés előmozdításához, az innovációs folyamatok felerősödéséhez, azok gazdaságban történő mielőbbi és minél nagyobb hatású megjelenéséhez, a régió gazdasági-társadalmi leszakadásának mérsékléséhez, majd felzárkózásához. honlap.karolyrobert.hu/hu/node/646 A folyóirat hivatalos oldala: greeneconomy.karolyrobert.hu/
Posted on: Tue, 01 Oct 2013 17:42:53 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015