Pablo Neruda Tetszel nekem, ha hallgatsz... Tetszel nekem, ha hallgatsz, mert oly távol vagy akkor, és messziről figyelsz rám, s hangom se hívhat vissza. Szemeid, úgy tűnik már, hogy szinte elrepültek, s mintha egy csók bilincse zárulna ajkaidra. Minden létező tárgyat csordultig tölt a lelkem, s a tárgyakból te lépsz ki, lelkem ágára búvó fehér álompillangó, olyan vagy, mint a lelkem, és olyan, mint a bánat, és mint a mélabús szó. Tetszel nekem, ha hallgatsz, és mintha messze volnál. Panaszod, mint a lepke nesze a levegőben. És messziről figyelsz rám, és hangod nem ér el hozzám. Engedd, hogy hallgathassalak, csönded legyen a csöndem. Engedd, hogy tehozzád is csönded szavával szóljak, mely egyszerű, mint gyűrű, világos, mint a lámpa. Olyan vagy, mint az éjjel, néma csillaggal fényes. Csönded akár a csillag messzi, tiszta magánya. Tetszel nekem, ha hallgatsz, mert oly messze vagy akkor, oly távoli és fájó, mintha csak halott volnál. Ilyenkor egy futó szó, nevetés elegendő. S vidám vagyok, vidám, hogy nem igaz, s mosolyogsz már. Simor András fordítása
Posted on: Fri, 04 Oct 2013 13:37:32 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015