Patyomkin akció ─ 2 Úgy röpítették Toncát a meseautóval, mint a kis Mukkot a varázsszőnyegen. Meg sem álltak vele az országházig. Felcipelték a bársonylépcsőkön a miniszterelnökségre, és beállították a kabinetiroda közepére. A kabinetfőnök nagy hajlongásokkal elébe ment, kezet ráztak, és így magyarázkodott. – Ezer bocsánatát kérem Zarvahustra uramnak, de az idő sürget meleg a pite: a feladat megoldása nem tűr halasztást. – Semmi sem lehet olyan fontos, hogy megzavarják kedvenc időtöltésemet, s mint egy körözöttet kiragadjanak a miliőmből és rabomobilon száguldjanak velem ide. A tudom is én hová. – Egyenesen a Miniszterelnök kéreti önt uram! – Akkor, ha annyira látni akar, jöjjön ide! Nem elég, hogy elhurcoltak, még várakoztatják is az embert! – méltatlankodott. Abban a pillanatban, hogy befejezte, kipattant a bársonyozott szobaajtó és a miniszterelnök lépegetett elébe mosolyogva, kézfogásra nyújtva jobb-kezét. Tóni beleragadt a miniszterelnöki kézszorításba és kissé ellágyulva így dünnyögött: – Agyonazisten Miniszterelnök uramnak! Hivatott, s én megjelentem. – de, kedves barátom! Elfelejtetted már, hogy tegeződtünk! Ne szerénykedjünk, fenébe a protokollal: szervusz, kérlek alássan, szervusz! – hadarta, és máris húzta be a dolgozószobájába. Odabent leültette Tónit a kerevetre, maga is mellé telepedett, és megkérdezte tőle – Mi újság, hogy van a család? – Tóni rámeredt és így szabódott. – Na ,de Viktorkám! Csak nem azért hozattál felséges színed elé, hogy ilyen butaságokat kérdezzél tőlem? Térjünk a tárgyra komám, mert az idő szalad, a karaván marad. Bajban vagytok, ugye? – Te tudsz valamit? – hajolt hozzá a Miniszterelnök. – Zürielkém, minden titkok tudója, a megoldatlan ügyek minisztere, csak te húzhatsz ki bennünket a szarból. – Mi baj van? Vezesd elő pajtás! – Hát, tudod most ezzel az EU csatlakozással, nagyon bekaptuk a legyet. Le kell nyelnünk a békát, amit ezek a nyugatiak legyömöszölnek a gigánkon. Szóval, ezek szopatnak minket... – Semmit sem értek! – mondta Tóni rezzenéstelen arccal, és a hajlongó titkárt fixírozta. A Miniszterelnök vette a lapot és intett, hogy hozzák be az italos gondolát. A titkár tapsolt, és két mameluk máris tolta be a szobába a hidegtálakkal, márkás italokkal megrakott zsúrkocsikat. A Miniszterelnök Tónira nézett és így szólt. – Parancsolj, kérlek: kaviáros szendvics, vodka, skót whisky, Napóleon, Zwack unikum... – Tóni elböffentette magát. – a szokásosat, kaviáros szendvics, vodkával kísérőnek két szűzlányt! Höhöhö…– göcögött és nekiesett a traktának. Éhét elverve, miután telizabálta magát, szembefordult a Miniszterelnökkel, és így szólt. – Hallgatlak. – az meg kiküldte a személyzetet és hangját suttogóra fogva rákezdett. – Kedves barátunk és megmentőnk. Most aztán nagyon nagy szükség van a tudományodra és a földöntúli összeköttetéseidre. Sok pénzről, még annál is többről van szó, amit gondolsz. A magyarság fennmaradása a tét. – Enni vagy inni, ez itt a kérdés – dünnyögte szarkasztikusan a Miniszterelnök idegeit borzolva Tonca, és egy kaviáros szendvicset nyomott le a nyeldeklőjén. A Miniszterelnök verítékezve, homlokát kockás zsebkendőjével törölgetve folytatta. – Egy hét múlva jön az UNIO-s szemlebizottság. – Ha jönnek, itt lesznek – dobta felé hanyagul a szavakat Tóni, s az öntudatát újfent jókora billikom whiskyvel erősítette meg. Ettől a Miniszterelnök haja az égnek állt, s a szája széle elkezdett idegesen remegni. Könyörgőre fogva a dolgot, így rimánkodott Tónihoz. – Ó, hatalmas, mindent elintéző, titkos és homályos ügyek megoldója, Isten barátja, földi helytartója: Zarvahustra mester, segíts! – Mi a gond Miniszterelnökkém? Mond mi a teendő, s megoldjuk! – Tudod az úgy volt, hogy az EU csatlakozásra különböző PHARE pénzeket lehetett lehívni az UNIÓ bankjából Elő kellett, készíteni az országot a nagy ugrásra. Az autósztrádákat, az ország szennyvíz-hálózat kiépítését, szennyvíztisztító telepek létesítését és a mezőgazdaság átstrukturálását kellet ez idáig elvégezni. – Mennyiből? – Egymilliárd Euró volt a keretösszeg. – És akkor mi a gond? Lehívtátok, beinvesztáltátok, elkészültek a műtárgyak, ezek meg jönnek szemlélni, ha jól értettem. – Igen, elköltöttük, de nem arra, amire adták. – Atyaisten! Csak nemhogy, elszabotáltátok a műtárgyakat? — Ugyan, hova gondolsz. A műtárgyak megvannak mind, csak nem ott ahova tervezték azokat... Kissé átstrukturáltuk a dolgokat. – Igazatok van! Mit parancsolgatnak ezek az EU buzik nekünk! Elköltöttétek a pénzt? – El, az utolsó vasig! – Megvannak a műtárgyak? – Azok meg mind egy szálig. – Hol? – Itt meg ott. Szerteszéjjel a világban. A Szeshel szigetektől a Madeirákig mindenfelé. Ez a gondom, hogyan mutassam meg neki a sok kéjlakot, a golfpályát, a tengerentúli üdülőparadicsomokat, jachtokat és luxusrepülőgépeket? – Hát, csak ennyi a baj? – Nem elég ez drága megmentőnk? Soroljam még tovább?– hát idefigyelj! Hívasd ide a reszortosokat, és addig megbeszélem a Mindenhatóval, mit lehet itt tenni. Aztán megtartjuk a válságstáb ülését – mondta Tóni, s hátat fordítva a telefonon intézkedő Miniszterelnöknek, hatalmas koloncingáját elővéve, meghimbálta azt a térdei között, s kérdéseit feltette az úristennek. Mire végzett az égi tanácskozással, máris együtt állt a stáb. A szobában a piros szőnyegen kihallgatásra rendelt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési miniszter, a PHARE miniszter, a Közlekedési és Vízügyi miniszter, segédtisztjeik kíséretében. Ott hajlongtak előtte mind. Tóni így fordult hozzájuk. – Na, gyerekeim, milyen rossz fát raktatok már megint a tűzre? Hadd hallom, vezessétek elő szépen sorjában! – fordult hozzájuk Tonca, alias Zarvahustra Züriel, égi összekötő és mindent rendbe-hozó főmettőr. – Hát az úgy volt kedves főmettőr uram, hogy a far pénzeket szépen leosztottuk. Ami az ezermilliárdból a mezőgazdaság és vidék fejlesztésére jutott, azt a csekélyke 500 milliárdot öntözőcsatornák, kistérségi régió fejlesztésére, családi gazdaságok gépesítésére kellett volna fordítanunk. Ugyanis, a most kiszálló szemlebizottság a jelenlegi készültségi állapothoz méri a hátralévő húszévi szponzorálását az országnak. Ha alacsony a szint, akkor minimális a lóvé, ha nagy, akkor akár a csillagos égig is elmehetünk a támogatásokban. – És, most hogy állunk? – kérdezte Tonca kíváncsian a nagyhatalmú, bőbeszédű minisztertől. Az habogva, mekegve nyikorogta... – Háát, az, az igazság, hogy sehogy. Azaz állunk: ahogy eddig is álltunk. A marhákat kivágattuk, mert belefulladtak a gazdák a tejbe, a sertéseket elvitte a sertésvész... A földek fele parlagon, mert nincs ára a gabonának. A parasztok az öklüket rágják! – Vagy inkább rázzák, Józsi bátyám – vetette közbe a Miniszterelnök. – Emlékezzél a legutóbbi búzaégetésekre, kérlek alássan!– ja, a Karsai féle intermezzóra gondoltok? Hát én éppen az ország számára fontos kéjutazáson tartózkodtam, amikor ez történt. Nem ért el hozzám a híre. Meg mit számít ez ahhoz, a grandiózus chilei cseresznye-szerződéshez képest, amit megkötöttünk. Államelnöknek kijáró pompával fogadtak. Majdnem kezet csókolt az a bugris maszáj törzsfőnök, meg aztán a Burung Burungokkal kötött krokodiltojás csereegyezmény... Melegen hengerelt bili acélért krokodiltojás. Ez aztán az üzlet. Elmocsarasítjuk a Tisza árterét, krokodilokat tenyésztünk benne. Aztán krokodilbőrt exportálunk Tasmaniába. .. Grandiózus. – Ügyes – bólint Tóni, és ekkora baromság hallatára újabb meszely skót whiskyvel erősítette meg az öntudatát. Elhallgattatván a bőbeszédűt az Út és Vízügyi miniszterhez fordult. – Hát, a kend háztáján mi újság van? – Ajajaj, sok a baj. A részünkre kiutalt 246 millió Eurót elköltöttük mind egy szálig, azt még sincs, látszatja... Egy méter autópálya sem épült, a gátak romokban hevernek a tavaszi árvíz után a vasút lepusztulva. Sínek nincsenek mióta becsődöztetve a diósgyőri síngyárat, nincs aki a MÁV-nak sínt gyártana. Szóval, pusztulat az egész. – De ember, hova lett az, az irgalmatlan sok pénz? – Hát, az, jó helyen van. Mindenféle ál KFT-ken átfuttatva, tisztára mosva, számlákkal fedezve el lett költve. – De mire? Valamire csak elköltöttétek? – De mennyire! Hétszáznegyven vállalkozásunk virágzik Thaiföldön, Cipruson és más OFSORT birodalmakban. Hozzák a pénzt kamatostul. – Kinek? – Hát, nem az országnak, az egyszer biztos – jegyezte meg rezignáltan a miniszterelnök – Talán tudnál, kérlek némi felvilágosítással szolgálni felénk? – szegezte neki a kérdést az Útvasútügyi miniszternek. – Hááát, némi felhomályosítással esetleg, de tudod kérlekalásan a banktitok, meg a magántulajdon sérthetetlensége. – És a tisztakezűség, meg az elszámolási kötelezettség hol marad miniszter úr? – Hát, nem tudom, ha a számvevőszék kötelezne minket, akkor talán, de akkor borul a bili és a szar mindenkit elönt. Ne feszegessük a milliárdok útját miniszterelnök úr, mert akkor a pártpénzek, székházak, a luxus utak, tízmilliós terepjárók hollétére, képrombolásba torkolló dáridókra is fény derül, s ez senkinek sem tenne jót. – Igazad van, hagyjuk, ne feszegessük a dolgokat, de akkor mit mutassunk a szemlészeknek? A luxusnyaralókat, a külföldi Offshort beruházásokat, magánrepülőgépeket, luxusvonatokat nem lehet elszámolni! Azok a szakemberek nem hülyék. – Talán megmutathatnánk nekik a millenniumi földalattit! – Vadbarom! Azzal dicsekedjünk, amit Ferenc Jóska építtetett! Elment magának az esze! Jobbat találjanak ki! – Megoldjuk – bólintotta a szaporán jegyzetelő Tóni, és ingáját meglengetve az Atyaúristenhez fordult megerősítésért. Az rábólintott. Tóni most egyenesen a Fhare-miniszterhez fordult. – Nos, hogy állunk Fáhrminiszter uram? – Hááát, állunk! Nyakig a szarban állunk, álldogálunk égi főparancsnok ura, nagy a baj. – Mekkora? – meresztette kigűvedt szemeit a miniszterelnök. – Annál is nagyobb, mint amit gondolsz kérlekalásan – húzta be a nyakát a Phare ügyekért felelős legfőbb koordinátor. – Elfolyt a pénz, erre meg arra, aztán mire észbe kaptam csak a sara maradt. – Úgy érted, hogy még a fennmaradó kétszáz-valahány milliót is eltapsoltátok Imre bátyám? – Mind egy szálig Viktorkám. – Atyaúristen! Vadbarmok! Kalodába záratnálak legszívesebben titeket, és úgy mutogatnálak a Kossuth téren benneteket, mint a majmokat! Hadd dobáljanak a népek benneteket záptojással, szarral, végül kövezzenek meg, mint a mohamedánok a házasságtörőket, megérdemelnétek. Így belehúzni engem, az országot a csávába! – Az vesse ránk az első követ, aki nem korrupt, csaló, hazug gazember az apparátusban. Szemfényvesztésre épül itt minden: patyomkin ország lettünk! Rémálom az egész! És akkor ezek meg jönnek, szemléznek! – kesergett a miniszter. – Mit tegyünk drága megmentőnk? Mérlegelj, ítélj, adj tanácsot nekünk! – kérlelték térden állva a miniszterek, kezeit és lábait csókolgatván, a földön henteregve Tónit. Az , kissé szabódva, újfent megerősítve az öntudatát, a sarkain billegve így fordult az előtte térdeplőkhöz. – Hát, ha több kalácsot nem is, de egy tanácsot, azt tudok adni. Azonnal elcsapunk benneteket! Megkapjátok a nektek járó harmincmilliós végkielégítést, és száműzetésbe mentek a Comorra szigetekre. Oda nevezlek ki benneteket az OFFSORT paradicsomba nagykövetnek, kereskedelmi attasénak és vasútügyi szaktanácsadónak. Remélem, hasznosítani tudjátok a közszolgálatban eltöltött idő alatt szerzett tapasztalataitokat. – feddte őket a Miniszterelnök és Tónira nézett, mennyire van megelégedve a döntéssel. Tóni ingáját lóbázva égi fölöttesével társalogva, végül is megkapta a legfelsőbb hatalom jóváhagyását a kinevezésekhez. – Rendben van, a Mindenható Atyám beleegyezett menesztésetekbe. Tünjetek el! Szűnjetek meg a közszolgálat számára! Boldogítsátok a Burung Burungokat, remélem, hamarosan sikerül tönkretenni őket is. Aztán ha kiűzettek az adóparadicsomból, akkor bukott angyalokként visszaveszlek benneteket táskahordozómnak. Menjetek isten hírével! – szólt és elbocsátotta az eloldalgó minisztereket. A miniszterelnök lesújtva ült mellé a kerevetre és átölelve cuppanós csókot nyomott Tóni ráncos, pergamenszerű pofalemezére. – Drága megmentőm! Ha csak azt nézem, hogy megmentettél ezektől a hiénáktól, már az is felér egy győzelemmel! És most hogyan tovább? – Bízzál rám mindent. Átveszem az irányítást. Összevonjuk a három minisztériumot. Kinevezel Csatlakozási miniszternek teljhatalommal. Holnapra felállítom a stábomat, kiosztom a reszortokat és egy hét múlva, jöhetnek a szemlészek. – Istenem, ez igaz lenne! Csípjél meg cimbora, nem álmodok? – kérlelte a felajzott miniszterelnök Tónit. Az meg jó nagyot csípett a fenekébe, és megveregetve pofáját, mint egy lónak, így beszél hozzá. – Fel a fejjel cimbora! Átvettem a hatalmat. Azt teszed, amit mondok és dől a lé! Meglásd felvirágoztatjuk Magyarországot! Európa virágoskert, s hazánk lesz a bokréta rajta! Meglásd, világraszólót alkotunk mi ketten! – Talán még Erdélyt is visszanyerjük? – Mit, hogy Erdélyt? Mindent: Erdélyt vissza, mindent vissza! Csonka Magyarország nem ország. Nagy-Magyarország mennyország! Eljön még a Kánaán, meglásd! Kisüt még a nap a magyarokra. Attila kardja. Isten fasza! Minden! – Még tán Uniós elnök is lehetek egyszer? – Mi, az hogy! Nagyobb leszel, mint Busch elnök. Nehogy mán Amerika dirigáljon nekünk. Jól nézünk ki, hogy a farok, csóválja a kutyát. – Még tán király is lehetek, ha jól megfirkáljuk a dolgokat – szavalta a felhevült miniszterelnök, és fenékig itta a teli pohár whiskyjét. – Hát, amíg Ottó királyfi él, addig talán nem, de ha, sohse lehet tudni, lehet, hogy a javadra lemond a trónigényről, megelégszik az Európai Parlamenti elnökséggel is. – Köszönöm, drága jótevőm, holdfény kapitányom! Ha isten velünk, ki ellenünk? – Senki, mert miénk a hatalom és az eszme. Egyedül az idő az ami ellenünk dolgozhat. – Miért? – Nézd, meg kell várni, amíg befagy a Duna. És az nem minden évben fagy be. – De minek? Mondd égi időmágus, holdfény-kapitányom, mit számít az idő? – Nem az idő a jég számít, de az nagyon. Ha nincs jég, akkor nincs választás. Na, kapizsgálod már? – Aha, csak nem? Uram! – sikkantott a miniszterelnök és hasra vetve magát átölelte Tóni lábait, így fohászkodott – Királyt csinálsz belőlem, úgy, mint Mátyásból... Rákosmezején, a Duna jegén akarsz királlyá koronázni! – Eltaláltad! Saját kezemmel teszem a fejedre egy év múlva a szent koronát! Na, proszit! Éljen I. Győző – harsogta Tóni. Az intésére belopakodó zenészek pedig belecsaptak a húrokba. Győző király és Holdfény kapitány összekapaszkodva eljárták a tápéi darudöbögőst.
Posted on: Tue, 09 Jul 2013 19:05:25 +0000