Payday 2 A Payday 2 jobb küldetései kétféleképpen is végigjátszhatók: az egyik út természetesen az, amikor már maszkkal a fejen, fegyverre a kézben törünk be a főbejáraton. A riadó azonnal megszólal, a rendőrök fél perc múlva a helyszínen vannak, teljes a káosz, és amíg meg nem fúrjuk a széfet, vagy éppen a biztonsági ajtót, gyakorlatilag állandó a harc – no és persze az sem szimpla séta a parkban, amíg a zsákmánnyal teli zsákokat elcipeljük a menekülőkocsiig. Nem rossz persze ez sem, de ahogy fejlődik karakterünk, ahogy kiismerjük a helyszíneket, úgy tudjuk egyre jobban elodázni a mészárlás kirobbanását. Rájövünk, hogy a leütött biztonsági őr telefonján vissza tudunk szólni a központba, így nem lesz gyanús az eltűnése; kiderül, hogy milyen hasznos is a kamerarendszer; elkezdjük használni a riasztókat kiiktató elektromos támadást; halk fúrókat használunk és bedeszkázzuk az ablakokat és megfélemlítjük az őröket és körfűrésszel bontjuk ki a biztonsági kazettákat. A megfelelően összeállított, jól kommunikáló csapat pár perc alatt teljes csendben ki tud rámolni egy bankfiókot, nighclubot, múzeumot – és ez jóval izgalmasabb, mint az állandó lövöldözés. Bármelyik pillanatban elromolhatnak a dolgok – elfuthat egy túsz, megjelenhet egy járókelő, belebotolhatunk egy nem várt kamerába. Mindez persze egy idő után rutinná válna, ha a pályák teljesen ugyanolyanok lennének – de szerencsére valamilyen szinte minden helyszín randomizálva van. Két szobával arrébb van a széf, máshol van a biztonsági szoba, vagy a kulcskártya, eltérő helyen várnak ránk az őrök, a kamerák vagy épp a másodlagos kincsek. Persze a rambózós megközelítést mindez nem zavarja, de a lopakodás épp emiatt friss tud maradni akkor is, ha harmincadik alkalommal megyünk kipakolni ugyanazt a bankfiókot. Ráadásul a három eltérő nehézségi szint is megvariálja a dolgokat, teljesen más egyszeri rendőrök, esetleg terrorelhárítók ellen küzdeni, mint füstgránátokkal és könnygázzal alaposan feltankolt SWAT-osok, rohampajzsos egységek, nehézpáncélos osztagok ellen helytállni. Vannak persze kevésbé fantáziadús pályák is, ahol gyakorlatilag az első perctől kötelező az akció: a talán legócskább küldetésben egy bevásárlóközpontban kell rombolni, kárt okozni, de olyan misszió is van, ami a Ryan őrizetes megmentése módjára úgy indul, hogy egy teljes FBI osztag által elkapott teherautó hátuljában lapulunk. Lenyílik az ajtó, és rögtön tucatnyian lőnek ránk – és a golyózáporban nem csak bőrünkre kell ügyelni, de ha pénzt szeretnének látni, a kokszos zsákokat is biztonságba kell helyezni. Vannak olyan feladatok is, melyek két-három napon át tartanak – ilyenkor rendes jutalmat csak a záró feladat elvégzése után kapunk. Jutalom pedig bőven lesz: egyfelől növekszik offshore-számlánk kövérsége, igaz, ez afféle pontszámnak fogható fel, elkölteni nem lehet. Erre a készpénz való, ami sajnos sokkal szűkösebben áll csak rendelkezésre – ez százezrekben mérhető a legsikeresebb akció után is, míg a számlán gyorsan összegyűlik akár százmillió is. A pénzt egyrészt fegyverekre költhetjük, másrészt pedig szükség lesz rá a képességek megvásárlásához is – már a szintlépéssel kapott skillpontok mellett persze. Emellett minden sikeres akció végén kapunk egy random jutalmat: vagy egy fegyver-kiegészítőt, vagy valami új maszkot. Igen hasznos dolog, hogy a küldetés indítása előtt a szerverként funkcionáló játékos vehet segítségeket – plusz egy gyógy- vagy épp lőszer-csomagot, kódot a biztonsági szobához, külső elérést a kamerák képéhez, alaprajzokat. A fejlődés igen fontos, az új és új képességek teljesen átalakítják a játékmenetet – az első órákban nem csak azért nem fogunk lopakodós végrehajtást látni, mert csak ostoba randomokkal játszunk, de azért is, mert egyszerűen nincs meg hozzá karakterünk tudása sem. Noha kasztok nincsenek, a négy képességfa gyakorlatilag ezeknek felel meg – és sokkal inkább érdemes egy stílusban specializálódni, mint mindenhová elszórni néhány pontot. A C4 megnyitása például gyerekjátékká teszi a széftörést, a Dominator képességgel áttéríthetünk valakit a mi oldalunkra, de a messziről feltámasztás, a körfűrész, a hullák zsákba pakolása és elrejtése is teljesen új lehetőségeket nyit meg a játékosok előtt. Érdekes megoldás, hogy bármikor újraoszthatjuk pontjainkat, de az elköltött pénznek csak egy részét kapjuk vissza, így nem lehet küldetésről küldetésre új szakmát választani. Ennyi dicséret után azonban sajnos kénytelen vagyok beszélni a játék megannyi kevésbé sikerült húzásáról is – merthogy a Payday 2 igencsak messze áll a tökéletestől. Még akkor is, ha leszámítjuk a minimum zavaró technikai bakikat (Xboxon fagyások, PC-n és PS3-on nem csatlakozó szerverek idegesítik a népet), a sokszor teljesen eszetlen random társakat – hisz előbbieket remélhetőleg kijavítják, utóbbiak elkerülhetők barátok segítségével. A Crime.net névre keresztelt, egy térképet formázó szerverkereső például hangulatossága ellenére a legkevésbé effektív megoldás, amit kitalálhattak volna. Nem lehet pályára szűrni, nem lehet nehézségre szűrni, nem lehet megfelelő szintű társaságra szűrni, nem lehet lopakodós szervereket csinálni – frissítgetsz tucatszor, hátha kidobja a kívánt kombinációt, aztán gyorsan kattintasz, hátha nem rúgnak ki, hátha tudsz csatlakozni, hátha nem telt még be a meccs. Az pedig külön érthetetlen, hogy a legfeljebb gyakorlásnak jó, agyhalott AI-val ellátott egyjátékos-mód miért működik ugyanezen az érthetetlen elven… A másik, még zavaróbb dolog az, hogy a sok fogadkozás, ígérgetés ellenére pontosan olyan kevés pálya van a Payday 2-ben, mint az elődben – csak ugye közben az ára ugrott vagy négyszeresére. Persze, papíron megvan a beharangozott húsz feletti küldetés, csak éppen ez nem fordítódik le ugyanennyi helyszínre. Bankból és ékszerboltból például van egy-egy, aztán ezek tűnnek fel minduntalan, mindig kicsit eltérő sztorival körítve – igaz, még arra sem vették a fáradtságot, hogy legalább átfessék az épületet. Nagyon remélem, hogy a következő egy évre beígért öt nagyobb DLC csomag közül az első hamar megérkezik, de az is jobbá tenné a játékosok életét, ha az első Payday küldetéseit egyszerűen átpakolnák ide is. Nagyon nem lógnának ki, hisz a második rész nem egy nagy előrelépés a látvány szintjén… A Payday 2 egyfelől az év egyik legjobb meglepetése, amikor sikerül egy jó csapatot kifogni, hihetetlen jó meccseket lehet vívni. Remek a fejlődés érzése, végre egy játék, ahol a tapasztaltabb karakterek tényleg új lehetőségeket, új lehetőségeket nyitnak meg – az például jó sok órába beletelik, mire sikerül egy riadó, rendőrök, ellenállás nélküli meccset teljesíteni. Másfelől azonban bőven van mit javítani rajta, de a fejlesztők nyilatkozatai alapján úgy tűnik, erre kedvük és erejük is van. Bár idén abszolút nincs hiány bűnöző-szimulátorokból, az apró Overkill stúdió műve simán helyt tud állni az óriások között, és ennél nagyobb dicséret talán nem is kell neki.
Posted on: Wed, 28 Aug 2013 09:15:24 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015