Pet it! Adott egy tény, miszerint a nagy üzletláncok és - TopicsExpress



          

Pet it! Adott egy tény, miszerint a nagy üzletláncok és éttermek rengeteg megmaradt ételt dobnak ki nap, mint nap a szemétbe, annak ellenére, hogy az még felhasználható lenne. Elég csak a nemrégiben megjelent hírre gondolni, miszerint a brit Tesco 2013 első felében a pékáru felét, az előre csomagolt salátáknak pedig a közel 70 százalékát kidobta. Erre és ez ehhez hasonló helyzetekre próbált megoldást találni a Pet It csapata, akik első körben értelem szerűen a szegény sorsú, illetve a nem megfelelő mennyiségű és minőségű ételekhez jutó embereken szeretett volna segíteni. Amíg tőlünk nyugatabbra már-már bevált módszerként műküdik a szisztéma, miszerint mondjuk az érintetlen, el nem adott pékárut a nap végén ingyen el lehet vinni, vagy éppenséggel eljuttatják oda, ahova kell, addig itthon ennek jogszabályba és törvénybe ütköző akadálya van. Meglehetősen nagy a hulladékgazdálkodási lobbi ahhoz, hogy ez rövid időn belül megoldódjon, így inkább már irányba fordultak. Ekkor jött az ötlet, hogy ha emberi fogyasztásra felhasználni ezeket nem is engedélyezett, akkor etessük meg legalább a háziállatainkat ingyen. A boltokban az olcsó eledelek többsége olyan összetevőket és alapanyagokat tartalmaz, amelyek közel sem arra hivatottak, hogy a házi kedvenceinket etessük vele. Rengeteg szénhidrát, kevés hús – ez a szomorú mérleg. Ezzel szemben az éttermi maradékból, vagy az ott keletkezett hulladékokból (pl. csont) könnyen összeállítható egy megfelelő minőségű fogás a háziállatok számára. „Arról van szó, hogy a tányérodon hagyott maradék vagy a konyhai hulladék (pl. csont, hús, zöldség) házi kedvenceink számára finom falat lehet (cica, kutya, hörcsög stb.). A mozgalomban résztvevő éttermek vállalják, hogy a konyhájukon keletkezett vagy oda visszakerülő maradékot, erre a célra készített, különböző – a maradék fajtájától függő – feliratú, és dátummal ellátott dobozba rakják, amelyek az étteremben vagy az étterem előtt felállított, zárt hűtőbe kerülnek. Innen a környéken lakó háziállat tulajdonos a mozgalom közösségi oldalain regisztrálva, az azokon megosztott kód segítségével kinyitott hűtőből kiveheti a saját kedvencének szánt dobozt. A doboz környezetbarát, és a házi kedvenc közvetlenül is megeheti belőle az ételt, amit aztán gondosan elmosogatva, az étterem újrafelhasználásra vár vissza.” – olvasható a Pet It honlapján.
Posted on: Sat, 26 Oct 2013 11:20:11 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015