Pilinszky Szigligeten lerója adóját a szentháromságnak (alkoholjóga) Fehér papírlap, üresen maradsz. Este bor, sör, pálinka. Azt hiszem 1980-ban mentem el a Hajós utca 1-be, Pilinszky Jánoshoz. Előtte levélben tisztáztuk az időpontot. Azért mentem hozzá, mert szerettem volna ha valaki megerősít abbéli igyekezetemben, hogy nekem írni kell, tán tovább is, mint gondolnám, bár akkor még (s remélem ezek után sem) fogalmaztam így, de az emlékezés mégiscsak kihozza belőlem valahogy ezt a színfalhasogató ripőkséget. Próbálom baromira elkerülni ezt a továbbiakban. Most se sikerült. A kézfogása olyan volt: lehetek élő, lehetek halott. Ez a lefegyverző kedvessége mindvégig hatott. És hat. Küldött verseimet olvasta és tetszettek neki. Akkor még nem tudtam, hogy ő mindenkiben inkább a jót nézte, nem pedig a semper idem-et. Ültünk a fotelban, ittuk a kávét (rengeteget) és versenycigarettáztunk. Mindig az utolsó pillanatban hamuzott, soha nem láttam senkit, aki ily hamutorn(y)ász lett volna. Németh Lászlót és Bibót különösen sokra tartotta, és nemcsak az eszükért. Sajnos, vagy nem sajnos, de a verseimről nem beszéltünk a röpke két és háromnegyed óra alatt, miközben elszívtunk fejenként egy doboz cigarettát. Hamvasra, Kondorra, Erdély Miklósra sem futotta a röpke pilla. De talán addig tart, amíg elolvassátok Kondor neki/róla írt versét: JANCSI Majd ballagok melleted: te csillogó arccal sajnálsz és szeretsz. Majd egy régi tájképen jövök eléd fényes csizmában és fényes lovon. Azután üres kertbe lépek és idegen népség vesz körül összezárva téged is. Majd kiáltó jelzés leszek én egy rongált hosszú várfokon és lángok hamvaznak tápláléktalanul összecsukott szemmel és fekete hajzatuk elszánt, merev sötétben tűnik el. Majd romlott mocsárban, mint a dög időnként párolgó lélekkel járok s hol itt, hol ott hullik csodálatos jajgatásom. Látható és hallható, nem fogható. Volt egy olyan szigligetsége neki, mivelhogy ez egy alkotótáborüdülő, vagy mi, hogy itt neki aztán írnia köll, de rogyvást. Mondta (ha nem is ily szavakkal), minden reggel előkészített mindent az íráshoz (amihez egyébként csak ennyi köll: papír meg ami nyomot hagy rajta s neki kávé literszámra), aztán két hétig egy sort sem írt. Este elment közéjük a kocsmába, aholis dics tárgya volt, aznap, meg tegnap ki mit írt. A másnapos angyal, holnap is megpróbálta. Nem ment. S ez így tartott két hétig. Aztán miután onnan eljött, nagyon rövid idő alatt megírt egy csomót. "Hány csomóval haladunk, kapitány?!" "Még neked sem kötöm az orrodra, kisinas, nemhogy a fedélzetmesterére!" Ott hagytam abba, hogy egy év múlva meghalt. Ebből a mondatból tetszés szerint kihúzható egy szó.
Posted on: Fri, 06 Sep 2013 13:42:12 +0000
Recently Viewed Topics
© 2015