Részlet az azonos című szatírából A kábeltévé Szatíra - TopicsExpress



          

Részlet az azonos című szatírából A kábeltévé Szatíra Szerző:Brigo A munkából fáradtan hazaért háziúr, leült a plazmatévéje elé, elővett egy ropit, és egy sört. Kezébe vette a távirányítót, és vaktára el kezdte nézni a különböző csatornákat. Mindjárt az elsőn, egy külföldi sportadón, az első Magyar nyílt Golf bajnokság, a Puszta Open élő közvetítése folyt. A háziúr elkezdi nézni találomra, a közvetítést. A frissen levágott búzatáblában, a tarlón áll a sztárversenyző. Előtte egy golflabda hever a földön. Körben ott állnak a nézők, idősebb paraszt bácsik, és paraszt nénik, a kapáikra, illetve szerszámaikra támaszkodva, és rezzenéstelen arccal bámulják az ütésre készülődő versenyzőt. A távolban traktorokat lehet látni, ahogy port verve, valamilyen tevékenységet végeznek. Persze állnak ott sportosabban, és jobban öltözött szurkolók is, és a televízió stábja is jelen van. A játékos pedig csak készülődik, méricskél, kipróbál különböző ütőket. Megy az idő. A háziúr megunja, és vált a következő adóra. Ez is sportadó, itt a Darts világbajnokság Írországi döntőjét sugározzák élőben. Egy vörös hajú, testes ír férfi éppen dobni készül. Előtte lenézően rápillant walesi kihívójára, és gőgös fölénnyel dob hármat, csupa nagy számot. A nézősereg felhördül. Erre a walesi, a whiskytől felpuffadt arcú, éltes férfi odaáll a vonalhoz, felhúzza ingét a hasánál, és rituális mozdulatokkal, minden egyes Darts nyilat előbb megforgat a köldökében, mielőtt eldobná őket. Erre is felhördül a tömeg, és tényleg, ő is nagyot dob. Annyira nem kötötte le a tévénézőt, és máris nyomja a gombot. Ez egy hazai csatorna, épp reklám következik. Egy idős bácsi talicskán tol egy bála szalmát, és valami gödörbe zökkenik, amitől fájdalmas arccal elengedi a tragacs markolatát, a hátát fogja, és az égre nézve, elkezd káromkodni. Megszólal egy finom női hang: - Fáj a dereka? Vegyen be orvosságot! Javasolja. Utána, szinte hadarva, elmondja egy férfihang, hogy azért kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. Még egy pöccintés a távirányítón. Ismét a Puszta Open, csak ez egy magyar adó. A versenyző, még mindig ugyanaz a személy, épp szélirányt állapít meg, megnyálazott ujjával, és figyelmesen követi tekintetével a felhőket. A nézők közül egy idősebb asszony elájul, elterül a földön, de senki sem veszi észre, mindenki a játékost figyeli. Ő pedig ismét a különböző ütőit tanulmányozza. Pár perc ismét eltelt, de sehol semmi történés. Jöhet a következő nyomás, finoman, a hüvelykujjal. Ismét a Darts világbajnokság jön. Ez is egy külföldi sportcsatorna. Előlép a vörös hajú ír, a háziak kedvence, a tömeg felé megköszönve a tapsot, megint lesújtó nézéssel, gyilkos tekintettel méri végig walesi kihívóját. A vonalhoz lépve átveszi mindhárom nyilát, és egyenként a fülébe dugva, jól megkotorva azt, közben jéghidegen az ellenfelét nézve, dob ismét három hatalmasat. Erre az egész terem felállva üvölt, és tapsol. A walesi sem volt akárki, miután ő következett, a vonalhoz lépett a tömeg kifütyülése közben, és a három nyílvesszőt nézegetve, egy hirtelen ötlettől vezérelve, egyenként az orrába dugta a hegyeket. Jól kikanalazva azt, közben a tömeg pfujozott, és ő a csillogó hegyű Dartsokkal ledobta ellenfelét. Undorítónak találta a háziúr, ezt a fajta vetélkedést, ezért ismét váltott. A filmadón épp Szilveszter Stallone lóg egy szál pólóban, egy kézzel egy kötélbe kapaszkodva, egy hatalmas, és havas szakadék felett. Közben kegyetlenül vicsorog. Annyira nem kötötte le a tulajt, inkább váltott. Megint Magyar adó, de most közérdekű, fizetett hirdetés. Mutatja a tévé a nemzeti dohányboltok szimbólumát, és közben egy nagyon szimpatikus férfihang elmondja, hogy: - Magyarország felelős kormánya, figyelembe veszi állampolgárai kérését, és enyhít a közterületi, a dohányzást szabályozó rendeletén. Így december elsejétől közterületen, a bejárattól számított ötméteres dohányzási tilalmat feloldja, helyette a négy méter kilencvenöt centis szabályozás lép érvénybe! Magyarország jól teljesít! Közli velünk. Ez elég volt ahhoz, hogy ismét egy újabb csatorna következzen. Meglepő módon, egy meseadó a soros. Ezen az adón, egy gyermekeknek szóló rajzfilm ment. Épp Japán, valószínűleg hirosimai torzszülött, iskolatáskás tanulók, éktelenül üvöltözve verték szét táskáikat egymás fején. Közben akkorákat rugdosva egymásba, hogy métereket repültek, vagy épp szaltóztak. Több sebtől véreztek, de nem adták fel a küzdelmet. Világ vége, gondolta az elkeseredett néző, és máris mozdította a már bejáratott hüvelykujját. Újabb hazai sportadó! A képernyő sarkában, egy kisebb kockában, Korda Györgyöt mutatták, ahogy fején egy hatalmas sztereó fülhallgatóval káromkodik, és egy asztalt csapkod ökleivel, nagyon indulatosan. A nagyobb képen két kártyázó embert lehetett látni. Ezek csak ültek, kidülledt szemmel bámulták egymást, meg voltak merevedve, szempillájuk sem rebbent. A háziúr megállapította, hogy ezek valószínűleg kellékek Madame Tussaud múzeumából, csak ezt Korda még nem vette észre. Vagy Balázs Klári így köti le Gyurit, ezzel a módszerrel, amíg ő ki tudja, mit csinál? Ugrás a következőre. Egy természettudományos adón, egy szafari ruhás ausztrál ember épp egy közepes nagyságú kígyót fojtogat két kézzel, közben bokáig érő sárban hempereg a hüllővel. Ez se felelt meg a nézőnek, és váltott. Itt egy, a beszéde alapján latin, szakácsruhás férfi beszélt a nézőkhöz. Nagy virtuóz lehetett, mert ugyan ki volt pakolva elé több edény és serpenyő, ízléses zöldségek, és húsok, mégse csinált semmit, csak magyarázott. De azt nem akárhogy! Szinte lehetett hallani a beszédéből a hús sülését, a forró olaj sercegését, ahogy villogó szemekkel a kamerába karattyolt. Közben egy hatalmas konyhakéssel felezte el, a stúdióban repkedő legyeket, miközben el sem fordult a nézőktől. Egy újabb, valószínűleg szakácsoknak szánt adó jött. Népviseletbe öltözött idős néni nyújtogatott, egy hatalmas asztalon rétestésztát, miközben kilógó nyelvével legyezte magát, és közben csorgott a nyála. Erre bele kellett harapni a ropiba, miközben csatornaváltás történt. Egy Magyar politikai adón két férfi beszélgetett. Sejtelmesen, és fölényesen nézegették egymást az eszmecsere közben. Látszott rajtuk, hogy ők mindent jobban tudnak másoknál. Közben a képernyő alján szalagcímek futottak, de rendkívül gyorsan. A háziúrnak meg kellett erőltetnie magát, hogy ki tudja betűzni. El kezdte hangosan összeolvasni. Ha ön ezt el tudja olvasni, akkor fogalma sincs arról, miről beszélnek a műsorban! Tartalmazta a szalagcím. Anyátok! Gondolta a néző. És mérgesen váltott adót. Megnyugvást itt sem talált. Ez is valami tudományos csatorna lehetett, ismét kígyósok. A változatosság kedvéért, itt négy indiai férfi, hatalmas kampós botokkal hergelt, egy perec méretű, a fűben békésen heverő kis kígyót. Szadisták! Mormolta, és jött a hüvelykujj torna. Most egy, a hegyekben felfelé kapaszkodó gőzős vonatot lehetett látni. Gyönyörszép tájon erőlködött a kanyargós pályán, egyre feljebb a szerelvény. De más nem történt. Néha lehetett látni, hogy füstöket, és gőzt enged a mozdony, de semmi kommentálás, vagy valami. A tulaj várt egy ideig, de nem történt semmi. Azt gondolta, hogy talán elment a hang a készüléken, ezért jól fel vette a hangerősséget. Természetesen épp ebben a pillanatban sípolt a mozdony egy hatalmasat, amire a távirányító kiesett a kezéből. Visszaugrott az első nézett csatornára, Golf Puszta Open. Itt a játékos még nem ütött, még mindig csak méreget, fontolgat. Közben, több idősebb személy már ájultan hever a földön. Van, aki nem ájult el, csak simán alszik, miközben látható, hogy egy paraszt bácsi a földön törökülésben ülve, a mellé kiterített kockás abroszról szalonnát, hagymát eszik, késével, mellette egy demizson. A háttérben egy türelmetlen néger, valószínűleg szintén egy golfos káromkodik egy idegen nyelven, de amúgy teljes a csend, csak némi traktordübörgést lehet hallani. Ez se felelt meg, újabb váltás, a Darts jön. Előáll a helyi nagymenő, egy orkánszerű éljenzés közepette. Integetve köszönti a nézőket. Miután elfoglalta dobó helyét, fölényesen kinézi ellenfelét, és egy utolsó ötletként, amitől már nem lehet messzebb menni, nadrágját letolva, egyenként dugja a tollakat a hátsójába. Közben eltorzul az arca, ahogy ott forgatja őket, és az egyik bíró is hányingerrel küszködve, kiszalad a teremből. Az ellenfele is döbbenten nézi, miközben kezét a szeme elé teszi. Az ír persze dob háromszor hatvanat ezekkel a vesszőkkel. Jönne a walesi, de előbb eltűnik egy pillanatra, majd felbukkan orvosi gumikesztyűben. A tömeg kifütyüli. Ö undorral veszi át a tollakat, messze eltartja magától, de látni, hogy így is erős szaga lehet, mert még egy öltönyös bíró is el kezd hányni a helyszínen, már kimenni sem volt ideje. Több néző is hányingerrel küszködik, sőt van, aki már köpköd is a színpad irányába. Sajnos ez sok volt a walesinek, és éppen csak eltalálja a céltáblát undorító nyilaival, és már rohan is a friss levegőre, ezzel elveszítve a tornát. Mélyet kellett húznia söréből, miközben tovább ugrott. Úgy látszik, itt egy reklámadó működik, mert ismét meg akarják győzni a nézőket, hogy csak akkor kerülhetik el a hasmenést, ha rögtön, az első szellentés után bevesznek egy bizonyos kapszulát. A néző is megtapogatta a sörtől felfújódó hasát, miközben nyomott egyet. Az ujjával is, meg alul is. Sőt! Még böfögött is hozzá. Stallone még mindig a szakadékban lóg vicsorogva, egy kézzel kapaszkodva, miközben szabad kezével, orvosi beavatkozásokat hajt magán végre. Közben síoverálos, fagyoskodó férfiak nézik egy közeli szikláról, és azon tanakodnak, hogy lelőjék-e, vagy hagyják megfagyni a színművészt. Majdnem kirázta a hideg a háziurat, miközben ugrott egyet előre a csatornákon. Újabb hazai csatorna. Ezúttal egy ismertebb. Egy nagyon kellemes, határozott férfihang, bekonferál valamit. Pistike ma nem ment iskolába, helyette lefeküdt édesanyjával. Ezt Pistike húga, Ildikó nem nézte jó szemmel. Jött egy tini lány hangja: - Pistike! Haragszom rád! Tudom, hogy megugrottad anyut! Mondta mű mérgességgel a hangjában. - Te csak ne szólj semmit! Válaszolt egy mutáló kamasz hangja. Láttam, amikor a száddal elégítetted ki apát a garázsban! Ismét a kellemes férfi hangja: - Ha ön is érez magában tehetséget, és szeretne egy sikeres, új Magyar sorozatban szerepelni, akkor jelentkezzen az alábbi telefonszámon! Köszönjük jelentkezését! Külföldi sportadó. Egy debella néger, miniszoknyás, és homlokpántos teniszező nő, épp szerválni készül. Pattogtatja a labdát, miközben fenyegetően, többször, a hasonló alkatú, de fehérbőrű ellenfelére néz. Aztán egyszer üt egy hatalmasat, de olyat, hogy valósággal beleszellent hangosan a kamerába, miközben nyög is egy borzasztót! Az egyik labdaszedő, amúgy komolynak tűnő wimbledoni fiú, röhögve fut ki a pályáról, miközben a hasát fogja. A labda sajnos a hálóba ment, ezért újabb szerva következik. Ez érdekes lesz! Gondolja a néző, és a hangot egy kicsit feljebb véve, várja a következő szervát. Hasonló előjáték után, ismét óriási nyögés, és szellentés. De olyan, hogy az egyik pályabíró egy törölközőt tart az arca elé, és majdnem sírva nézi, hogy minden szabályt be tartanak-e. A tulaj úgy dönt, hogy még marad egy kicsit ezen az adón, hiszen várhatóan, hamarosan befosik a versenyző a kamerák előtt. Sajnos, miután leszerválta a hátralévőket, és még a szellentésen kívül nem történt semmi, reklámot adtak. Tovább! De majd még vissza fogok ide nézni! Tervezte. Ez egy brit hírcsatorna volt. Itt egy bűn ronda, kegyetlenül vicsorgó, agresszív riporter kommentált, egy a háttérben látható zavargást. Jobban, és rettenetesebben vicsorgott, mint Stallone egy félórás, egy kézzel való lógadzkodás után. A háttérben a kivetítőn lehetett látni, ahogy kapucnis színes bőrű fiatalok az utca közepén autókat vernek szét, és fel is gyújtanak. Az egyikük hirtelen a kamera felé hajított egy bevásárló kocsit, amitől a tévénéző úgy megijedt, hogy ismét elejtette a távirányítót! Már másodszor! Hirtelen megnyomott valamit találomra. Még fel sem ocsúdik a néző, amikor üvöltve ismét egy rövid reklám van, ahol pillanatok alatt elmondja egy ijesztő hang, hogy az mind hülye, aki nem gondoskodik már most, egy újabb, de teljesen másik kábeltévés szolgáltatásról, ahol még több sportcsatorna, még több egyéb adó van, alig több pénzért, mint a mostani! Erre megtapogatta zsibbadt hüvelykujját, és egy kicsit megmasszírozta, mielőtt váltott. Gondolta, ha nem akar izületes lenni, akkor ennyi adó is elég lesz neki. Egy teleshop adót kapott el. Egy öltönyös, megnyerő úr, a kezében egy táskarádió méretű exkluzív porszívóval, épp egy nagyobb nappali komplett padlószőnyegét szippantotta be, de úgy, hogy a nehéz, rajta álló bútorok is odacsúsztak a kereskedőhöz. Nyomta is gombot emberünk, miközben fejét csóválta. Végre egy focimeccs! Hátradőlt elégedetten, és élvezte a játékot. Próbálta megérteni a külföldi kommentálást. Egyelőre nem tudta, hogy ki, kivel játszik. Kicsit furcsa volt neki a focisták elég rövidre sikerült alsója. Viszont, amikor Bettega, és Beckenbauer nevét hallotta, rájött, hogy ez csak valami régi meccs ismétlése. Mérgesen váltott adót. Ismét focimeccs, csak ezt senki sem közvetítette. Nagy valószínűséggel egy falusi mérkőzést sugároztak. Ott futkostak az emberek egy pályán le és fel. Lehetett hallani, ahogy a marék néző az észt osztja, ahogy a focisták néha labdába rúgnak, és nagyokat nyögnek. A távolból hallatszik, ahogy a Family Frost autója próbálja eladni áruját, és egy gázpalackos ügynök is aktív a faluban. Egy nagyon kicsi pálya volt, a mellette levő drótkerítés mögött tehenek legeltek békésen, elég közel a játékmezőhöz. Annyira, hogy amikor az egyik játékos bedobni készült, egészen ott állt a vonalnál, semmi lendület, hiszen mögötte a bikák mérgesen lökődték a kerítést. Amikor támadott valamelyik csapat, a drótkerítés mögött velük rohantak a terelő kutyák, mérgesen csaholva. Mindegy melyik irányban volt akció, futottak velük. De a játékot egy árva hang sem közvetítette, csak úgy ment a kamera az eseményekkel. Semmi esély itt maradni, máris váltott a távirányító. Egy német adón, Angela Merkel, és Sarkozy puszilgatta egymást szenvedélyesen, ismétlésről, miközben a háttérben Karla Bruni francia dalokat énekelt, saját magát kísérve egy akusztikus gitáron. Nem volt érdekes, váltott! Újabb reklám, vagy kereskedelmi adó. Egy jól megtermett, copfos, ápolt, legutóbbi divat szerint öltözött, fekete öves úr, a kezében egy flakonos mosószert rázott, és agresszíven megfenyegette a nézőket, hogy ha valakivel találkozik a boltban, és nem az ő társaságának a mosószerét vásárolja, akkor nagyon durva fog lenni hozzá! Illusztrálva a lehetőségeket, egyik kezével összeszorítja a flakont, aminek nagy ívben lerepül a zárt kupakja. Erre a tulaj bepipulva, átvált egy természettudományos adóra, ahol épp a teknősbékák téli álmát közvetítik. Ott alszik egy jókora mocsári teknős mozdulatlanul egy résben, a földben, közben hangyák mászkálnak rajta, de ő nem mozdul. Nézi egy ideig bambán, majd egyszer felocsúdva, teljesen lekapcsolja a készüléket. Bámulja elgondolkozva a fekete képernyőt, miközben ropit ropogtat, és néha meghúzza sörét. Valamikor megérkezik felesége is, aki mellé huppanva, kíváncsian megkérdezi. Mit nézel? - Csak úgy kapcsolgattam ide-oda. - Akkor most kapcsolgathatom én is? A férfi szó nélkül, a hitvesére sem nézve, átadja a távirányítót, amin már bizonyos szimbólumok kezdenek lekopni.
Posted on: Fri, 04 Oct 2013 17:35:57 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015