SZEPES MÁRIA: Kibékülés Békét kötni mindennel és mindenkivel, aki más, mint amit jónak, szépnek tartok, s csak önmaga tud lenni. Elfogadni külön kozmoszának törvényeit, ha az enyémtől eltérnek. Megbocsátani idegen, rossz ízeket, helyükre tenni téves jelképeket. Megérteni titkos nyelvüket, a hebegőt, a dadogót, a szitkozódó, mérget fröccsentő csúfat is. Felismerni e tintahal - felhő mögött a zokogó, magányos kárhozottat, aki adni, kérni nem képes. Számláján csak bevétel - rovatot vezet. Tenni, áldozni sohasem szeret, nem ismer egyebet, csak a nihilt, koporsót ácsol, sírgödröt ás. Elviselni a botor jajszavát, aki maga keresi búját, baját, visszaüt, támad, s vádol, hogy ütik, sült galambra lesve tétlenkedik. Nyavalyáinak utána jár, a figyelmeztetésért halálmadárt kiált. Nem tudja másképp. Semmiféle vád, ítélet csontalkatát nem szabja át. Bölcs az, aki megbocsát: Ilyen a világ! Ennyi az ember, s ennyi vagyok magam is. Nem több és nem kevesebb. Néha megostromlom a lehetetlent, Sziszifusziként hegyre hordom terheimet, azután visszahullok talajt vesztve megint. De magamnak is megbocsájtok, ami nehezebb, mint átugrani saját, földre vetült árnyékunkat. E biblikus varázslat mégis megtörténik időnként, pedig nem idézi hit. A csoda villáma váratlan mindig, eltünteti, ami valónak tűnik, s megmutatja, ami a mulandóban is igaz, mert soha el nem múlik.
Posted on: Wed, 18 Sep 2013 22:03:21 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015