Simon István: Várok rád Várok rád tereken, uccán, a megbeszélt helyeken, Kezemben szál cigarettám, ragyog az ég melegen, elhamvad s újra kinyílik, mint éven át a virágok. A megbeszélt helyeken mindig állok és várok. Tudom, hogy vár minden a földön: rétek esőt, fényt a kalászok, őzek a nyárt; sárga bőröndöm álma a szép utazások; a gyerek várja, hogy felnő, a felnőtt a holnapokat, öreg a sírt, nép a derengő új századokat. Mégis - legyen példa akármi - haragszom, hogyha te késel; bosszant, hogy állni kell, várni, s fogadkozom persze elégszer. Így, harcban a zajjal, a csenddel, szívemben mély zene zúg: Mire képes néha az ember, hogyha várni így tud. Elhúznak a felhők; a percek futnak csattos karomon. De jössz - a sétány, hallom, mint perceg, jössz a kavicson sárga úton. Tündér... már itt vagy, a vállam érinti kezed szeliden, s megtöltöd, mint fémet az áram, egyszerre szívem. Pironkodsz, mentegetődzöl: fodrász, szabó, közlekedés... Most kellene teljes erőmből szólni, hogy bánt az egész. De oly szép vagy s szép ez a reggel, a város és benne az út, hogy én csodálnám, ha lenne még ember, ki ennyi szépért, jóért türelemmel várni se tud.
Posted on: Tue, 22 Oct 2013 20:43:45 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015