"Speciális e-könyvek a látássérült jogi szakembereknek Egy - TopicsExpress



          

"Speciális e-könyvek a látássérült jogi szakembereknek Egy alternatív e-könyvformátum bevezetésével a látássérültek számára is könnyen és egyszerűen hozzáférhető válik a jogi szakirodalom. A kezdeményezés hátterében álló kiadó az új lehetőség indoklásául elmondja, hogy az e-könyvek hazánkban is nagy népszerűségnek örvendenek a praktikus és kényelmes használat miatt, kifejezetten keresettek a szakkönyvek piacán, ám a látássérültek számára ugyanolyan kihívást jelentenek, mint a hagyományos, papír alapú könyvek. Ma már rendelkezésre áll a technológia digitális szövegek felolvasására, de a legtöbb ilyen alkalmazás a szórakoztató olvasást támogatja. A számítógép ugyan fel tudja olvasni a fájlt, de a hangoskönyv anyagban a navigálás, az adott szövegrészre ugrás nagyon nehezen valósítható meg. A szakkönyvek esetében ez jelentősen megnehezíti a munkát és nagy kihívást jelent a vak és gyengén látó olvasók számára. A CompLex Kiadó fejlesztése azonban áttörést jelenthet: a DAISY technológia használatával új generációs digitális állományokat kínál a látássérültek számára, amellyel számukra is egyszerűvé válik a jogi szakkönyvek tanulmányozása. Az így elkészített tartalomban akár egyes mondatok szintjén is lehetőség nyílik az olvasóknak navigálnia. A szöveg minden egyes, előre kiválasztott szintű egysége a DAISY formátummá alakítás során kap egy egyedi azonosítót, melyet a konvertáló program összegyűjt és egy tartalomjegyzékhez hasonló struktúrában mellékel az anyaghoz. A fejlesztés érdekessége, hogy egy konkrét megkeresés alapján született meg az ötlet annak elkészítésére. Egy látássérült ügyvéd kért segítséget a kiadótól az egyik szakkiadvány kapcsán, amelyet ugyan fel tudott olvastatni a számítógépével, de visszatérni egy adott részhez már nagyon körülményes volt. Azóta rendszeresen teljesítenek hasonló kéréseket. A termékkínálatba nem kerültek be a DAISY könyvek, de a látássérültek az elektronikus kiadvány megvásárlása után a konvertálási szolgáltatást díjmentesen igényelhetik." Forrás: itcafe.hu/hir/complex_e-konyv_latasserult_daisy.html
Posted on: Fri, 30 Aug 2013 10:24:08 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015